Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-18 / 7. szám

Huszonharmadik évfolyam.

7. szám.

Pápa, 1912 február 18.

DUNANTDLI PROTESTÁNS LAP.

AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL.

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. =

Megjelenik minden vasárnap.

Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők.

Apostolaihoz.

A Kálvíneum

Szomorúan szól a harang Egresen,

Könytől nedves itt minden arc, minden szem. Temetik a gyülekezet pásztorát,

Prédikálván háromtized éven át.

Ö már boldog, . . . megszűntek a kínjai,

Óh, de mig élt, mindig nyomta valami . . . Koporsóját körül állja hat gyermek,

Kiskorú mind, két éves a legkisebb.

Ki rájok néz, azt gondolja magába’:

Lesz-e ember, ki fölveszi, megszánja ? . . . itt hagyják majd azt a kicsi hajlékot,

Hol olvasás nélkül kapták a csókot.

Elszélednek a világban szerteszét,

Nem kiséri sem szeretet, sem részvét.

Nem kérdezi tőlük tán egy lélek se’:

Mért zokognak, mi a bajuk, ettek-e ? . . .

Árvábbak a buga-fünél szegények,

Jobb sorsa van náluk a kis verébnek;

Mert a veréb talál fészket, eledelt, . . .

De az árva csak nagy ritkán hű kebelt.

Kikopnak a gúnyájukból szegények,

És nem kapnak mást helyette, — ha kémek.

Nem hagyott az édesatyjuk egyebet:

Csupán tiszta szivet, lelket és nevet.

Ám ezekből nem lehet ma megélni,

Szegény papot, ma mindenki: lenézi.

Boldogtalan, ki e pályát végezte:

Nélkülözés, nyomorúság élete . . .

Kivált ha sok gyermekkel van megáldva:

Sorsát senki, soha meg ne kívánja.

Elismerés, hála, jólét és babér,

Épp oly kevés e pályán, mint a kenyér.

De hallgass el fájdalmas szó, bús panasz:

Útban van már, közeledik a vigasz . , .

Hajnalodni, virradni kezd keleten,

Hogy a sötét gyötrelemre fényt vessen.

Testté lön a Kálvineum eszméje,

Azzá tette egy Püspökünk elméje.

Nem aggasztó hát a földtől megválnunk, Akármikor jöjjön is el halálunk.

Mert tudjuk, hogy kis árváink számára,

Ütött immár a megváltás órája.

Menhelyet a Kálvineum ad nekik,

Hol emberré, hon-leánnyá nevelik.

Nincs hát olyan magas állás, magas ár,

Amit meg ne érdemelne Baltazár.

Nagy szivével többet tett Ő egymaga,

Mint az idők letűnt három százada ! . . .

Hű vezér Ő, . . . követjük is bármerre: Tömlöcbe, vagy a haragvó tengerre.

Kis Ferenc és jó Szuhay Benedek, Mózesünknek — Áronai legyetek.

Ha elfárad: tartsátok a két kezét,

Nehogy édes terhe alatt roskadjék.

Kálvineum pacsirtája: Jánosy,

Dalod már is annyi érzést váltott ki;

Hogy Te, meg a Gergely Antal homloka,

A dicsőség pálmájával van fonva.

Vezérkarunk Gigásai, férfiak,

Pihennetek, lankadnotok nem szabad;

Kezetekben van az eke két szarva:

Előre hát! .. . és se jobbra, se balra! . . . Apostoli a ti nemes munkátok,

Ezer üdv és ezer áldás reátok!! . . .

Magyaregyres, 1912 január 20.

Jávory Nándor ref. lelkész.