Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-08 / 49. szám

420. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. Gondolatok az üres templomok és ezzel összefüggő kérdések felett* Múlt években hosszabban foglalkoztam üres templomaink, vallásos érzésünk egyre fokozódó ha­nyatlása, fogyása felett. Vezette, irányította minden érzésemet az a tudat, hogy nálunk, a mi hitfelekeze­­tünknél, a hitélet, a vallásos érzés elválhatlanúl össze van forrva, sőt mondhatnám, egyedül csakis a tem­plomok látogatásában, az Isten igéjének hirdetésében és hallgatásában jelentkezik. Az már a vallásos érzés­nek a lelkiek után sóvárgó, eszményiekért is élő léleknek nyilvánúlása és hatása — vajha meg volna min­denkinél, — mondhatni az igehirdetéssel életre keltett vallásosságnak természetes következménye, mikor az ember külső élete, cselekedetei, gondolatai, érzései, egész lénye összhangban áll és megfelel azon elvek­nek, tanoknak, melyek vallásunk legfőbb és legmagasz­­íosabb igazságai gyanánt hirdettetnek és ismeretesek előttünk. Míg más felekezeteknél, pl. róm. kath. atyánk­fiáinál, ez a batás, ez az eredmény, mely utoljára is minden íelekezetnek, minden vallásnak kell hogy fő célja legyen, elérhető a csodás, misztikus hitrendszer­nél fogva is, mely az egyház tagját az öntudatlan lét első percétől, a bölcsőtől kezdve egész az élet végső lobbanásáig, a sírig körülveszi és kiséri, addig nálunk egyedül a templom, az Isten igéje, annak hirdetése, a közös istenitisztelet az, mely irányítani, vezetni, be­folyásolni, megnemesiteni, mintegy foglyul ejteni képes az emberek egész lelkületét és életét. Csukjuk be templomainkat, vagy álljanak üresen azok, megszűnünk mint hitfelekezet létezni, míg r. kath. atyánkfiái ha templomaik nem lennének, vagy meg­szűnnének is, akkor is, sőt akkor talán még inkább, a magok csodálatos bölcs számítással megépített hit­rendszerük varázshatalma és titokzatos ereje alatt állanának és virágoznának. Akkor csak vázlatosan, futó gondolatokban mutat­tam rá a bajra, a veszedelemre s kerestem, kutattam annak gyógyszereit, orvosságát s arra a végeredményre jutottam, hogy nekünk, papoknak, kell megújulnunk, átváltoznunk, érzésben, szólásban, cselekedetben ne­künk keli lennünk annak az elevenítő, életre keltő tényezőnek, mely a maga tudásával, emelkedett gon­dolkozásával, minden jóért, szépért hevülő érzésével, istenes cselekedeteivel akaratlanéi, önkéntelenül is azt a jótékony, vonzó benyomást, hatást gyakorolja a hivek nagy számára és seregére, melyet a messze tengereken sötét éjszakában hányódó hajó népsége érez a világító tornyok, a messze kisugárzó fény láttára, mely nyugalmat, megelégedést, boldog, békés kikötőt sejtet zaklatott leikeikkel! Igen, csakis hivatásának magaslatán álló, annak minden részét, ezerféle mozzanatát, — mert egy igazi, a szó nemes értelmében vett lelkipásztor hivatását, teendőit csaknem lehetetlenség mind összefoglaltan sorolni elő, — szívből-lélekből, a belső elhivatottság ösztönszerű sugallatával teljesítő lelkipásztor képes megnépesítení ismét a templomokat, visszaállítani az ősök vallásos buzgóságát, egyháznak és vallásnak szeretetét . . . S mily hatékony eszközök állanak s állhatnak nemes törekvésében rendelkezésére. Ott van mindenek előtt az iskola, a növendékek, a tanítványok nagyszámú serege, az a fogékony, min­den jóra, nemesre hajló, a sokféle benyomásokat magába fogadó, felszívó gyermeki lélek, az a gyenge sarj , melyet még idomítani, formálni, nyesegetni lehet! Mily hálás tér a lelkészi tevékenységre, meny­nyire hálás, bőven termő talaja az isten országa el­­hintegetett magvainak ! A genfi nagy, maradandó ünnepélyekről hazajött kiválóságaink, nagyjaink mondják, hogy a világ min­den tájékáról összesereglett vezéralakjai a kálviniz­­musnak míg csodálattal, bámúlattal adóztak hitfele­­kezetünk vénei, könnyel áztatott történelmének s az üldözések gyötrelmei között fenntartó hithűségünknek, addig szinte irigyelve tekintettek arra az erősségre, arra a hatalmas erkölcsi és hitéleti tényezőre, melyet felekezeti iskoláinkban bírunk s nem egy azok közül a nagyok közül azokra a szavakra — ha talán nem ipsissimis verbis — fakadt, hogyha ez náluk is így volna, ha az elemi iskolák az ő kezükön volnának : még a kövek is vallásosságot, istenfélelmet, erényt, kegyességet prédikálnának. Én igazán félve, rettegve gondolok arra az időre, mikor ezek a mi drága, kedves, virúló veteményes kertjeink elvétetnek mitőlünk, mikor az az annyi örömöt, annyi áldást nyújtó gyermek, az iskola le­vétetik a tápláló, melegítő édes anya, a mi hitfeleke­zetűnk, vallásunk karjairól. Mint magánember, mint hazám hű fia, ha talán Névjegyek, eljegyzési- és esketési értesítések, báli meghivókstb. ízléses, tiszta kivitelben készülnek a Főiskolai nyomdában, Pápán. Megrendelések Kis Tivadar nyomdavezetőhöz inté­­zendők, Pápa, Fő-utca 21. szám alá. kJ [is "(SioaJar könyv-, papír- és zenemű-kereskedő, a ref. főisk. nyomda kezelője b. u. é. k. Pápa

Next

/
Oldalképek
Tartalom