Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-08 / 49. szám
420. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. Gondolatok az üres templomok és ezzel összefüggő kérdések felett* Múlt években hosszabban foglalkoztam üres templomaink, vallásos érzésünk egyre fokozódó hanyatlása, fogyása felett. Vezette, irányította minden érzésemet az a tudat, hogy nálunk, a mi hitfelekezetünknél, a hitélet, a vallásos érzés elválhatlanúl össze van forrva, sőt mondhatnám, egyedül csakis a templomok látogatásában, az Isten igéjének hirdetésében és hallgatásában jelentkezik. Az már a vallásos érzésnek a lelkiek után sóvárgó, eszményiekért is élő léleknek nyilvánúlása és hatása — vajha meg volna mindenkinél, — mondhatni az igehirdetéssel életre keltett vallásosságnak természetes következménye, mikor az ember külső élete, cselekedetei, gondolatai, érzései, egész lénye összhangban áll és megfelel azon elveknek, tanoknak, melyek vallásunk legfőbb és legmagaszíosabb igazságai gyanánt hirdettetnek és ismeretesek előttünk. Míg más felekezeteknél, pl. róm. kath. atyánkfiáinál, ez a batás, ez az eredmény, mely utoljára is minden íelekezetnek, minden vallásnak kell hogy fő célja legyen, elérhető a csodás, misztikus hitrendszernél fogva is, mely az egyház tagját az öntudatlan lét első percétől, a bölcsőtől kezdve egész az élet végső lobbanásáig, a sírig körülveszi és kiséri, addig nálunk egyedül a templom, az Isten igéje, annak hirdetése, a közös istenitisztelet az, mely irányítani, vezetni, befolyásolni, megnemesiteni, mintegy foglyul ejteni képes az emberek egész lelkületét és életét. Csukjuk be templomainkat, vagy álljanak üresen azok, megszűnünk mint hitfelekezet létezni, míg r. kath. atyánkfiái ha templomaik nem lennének, vagy megszűnnének is, akkor is, sőt akkor talán még inkább, a magok csodálatos bölcs számítással megépített hitrendszerük varázshatalma és titokzatos ereje alatt állanának és virágoznának. Akkor csak vázlatosan, futó gondolatokban mutattam rá a bajra, a veszedelemre s kerestem, kutattam annak gyógyszereit, orvosságát s arra a végeredményre jutottam, hogy nekünk, papoknak, kell megújulnunk, átváltoznunk, érzésben, szólásban, cselekedetben nekünk keli lennünk annak az elevenítő, életre keltő tényezőnek, mely a maga tudásával, emelkedett gondolkozásával, minden jóért, szépért hevülő érzésével, istenes cselekedeteivel akaratlanéi, önkéntelenül is azt a jótékony, vonzó benyomást, hatást gyakorolja a hivek nagy számára és seregére, melyet a messze tengereken sötét éjszakában hányódó hajó népsége érez a világító tornyok, a messze kisugárzó fény láttára, mely nyugalmat, megelégedést, boldog, békés kikötőt sejtet zaklatott leikeikkel! Igen, csakis hivatásának magaslatán álló, annak minden részét, ezerféle mozzanatát, — mert egy igazi, a szó nemes értelmében vett lelkipásztor hivatását, teendőit csaknem lehetetlenség mind összefoglaltan sorolni elő, — szívből-lélekből, a belső elhivatottság ösztönszerű sugallatával teljesítő lelkipásztor képes megnépesítení ismét a templomokat, visszaállítani az ősök vallásos buzgóságát, egyháznak és vallásnak szeretetét . . . S mily hatékony eszközök állanak s állhatnak nemes törekvésében rendelkezésére. Ott van mindenek előtt az iskola, a növendékek, a tanítványok nagyszámú serege, az a fogékony, minden jóra, nemesre hajló, a sokféle benyomásokat magába fogadó, felszívó gyermeki lélek, az a gyenge sarj , melyet még idomítani, formálni, nyesegetni lehet! Mily hálás tér a lelkészi tevékenységre, menynyire hálás, bőven termő talaja az isten országa elhintegetett magvainak ! A genfi nagy, maradandó ünnepélyekről hazajött kiválóságaink, nagyjaink mondják, hogy a világ minden tájékáról összesereglett vezéralakjai a kálvinizmusnak míg csodálattal, bámúlattal adóztak hitfelekezetünk vénei, könnyel áztatott történelmének s az üldözések gyötrelmei között fenntartó hithűségünknek, addig szinte irigyelve tekintettek arra az erősségre, arra a hatalmas erkölcsi és hitéleti tényezőre, melyet felekezeti iskoláinkban bírunk s nem egy azok közül a nagyok közül azokra a szavakra — ha talán nem ipsissimis verbis — fakadt, hogyha ez náluk is így volna, ha az elemi iskolák az ő kezükön volnának : még a kövek is vallásosságot, istenfélelmet, erényt, kegyességet prédikálnának. Én igazán félve, rettegve gondolok arra az időre, mikor ezek a mi drága, kedves, virúló veteményes kertjeink elvétetnek mitőlünk, mikor az az annyi örömöt, annyi áldást nyújtó gyermek, az iskola levétetik a tápláló, melegítő édes anya, a mi hitfelekezetűnk, vallásunk karjairól. Mint magánember, mint hazám hű fia, ha talán Névjegyek, eljegyzési- és esketési értesítések, báli meghivókstb. ízléses, tiszta kivitelben készülnek a Főiskolai nyomdában, Pápán. Megrendelések Kis Tivadar nyomdavezetőhöz intézendők, Pápa, Fő-utca 21. szám alá. kJ [is "(SioaJar könyv-, papír- és zenemű-kereskedő, a ref. főisk. nyomda kezelője b. u. é. k. Pápa
