Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-15 / 37. szám
324. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912, évi július hó 25-én 5. sz. alatt hozott határozatát felterjesztette az egyházkerületi közgyűlésre, melyben indítványoztatott, hogy a lelkészeknek törvényben megállapított 2400 kor. fizetésük és korpótlékuk illesztessék be az egyházközségek évi szükségletébe és az adócsökkentési államsegély ehhez képest állapíttassák meg mindenütt. Az 1911. évi október hó 15-iki egyházkerületi közgyűlés 50. számú határozatában ezen indítványt mellőzte azon indokolással, „hogy az egyetemes adóalap az állammal történt megállapodás szerint kizárólag egy• házunk híveire nehezedő, elviselhetlen és aránytalanul súlyos adóteher enyhítésének céljára adatott“. Mintha bizony a jelen drágasággal és a családos lelkészek kedvezőtlen helyzetével földmivelő népünknek nagyobb jövedelme és kedvezőbb helyzete nem lenne egyenes arányban ? ! Ugyancsak 1911. évi óktóberi egyházkerületi lelkészértekezletünk pártolólag terjesztette a kér. közgyűlés elé a lelkészeknek törvényben megállapított minimális fizetése végrehajtására vonatkozó indítványát. Ezen indítványra a Léván tartott egyházkerületi közgyűlés 29. szám alatt ezen határozatot hozta : „Egyházkerületi közgyűlés, miután az elnöki megnyitóban megnyugtató Ígéretet nyert, az indítvány felett napirendre téru. A kritika és a véleménnyilvánítás szent jogára való hivatkozással legyen szabad emlékezetben felújítanom ezen fizetéstermészetü, megnyugtató elnöki megnyitót és néhány észrevételt fűznöm egyes kijelentéséhez. A reánk vonatkozó rész így kezdődik : „A lelkészi fizetésrendezésre vonatkozólag nem először fejezem ki azt a meggyőződésemet, hogy ez a kérdés már valóban a legégetőbben, a legsürgősebben megoldandó kérdések közé tartozik és hogy a lelkészi kar anyagi helyzete valóban, ha összehasonlítjuk bármely más foglalkozási ág helyzetével, a legnagyobb mértékben méltánytalan. Mert hiszen az utolsó esztendők megélhetési viszonyai annyira megdrágultak, másfelől az utolsó esztendőkben ez a körülmény minden más foglalkozási ág illetményénél annyira tekintetbe is vétetett, hogy itt valóban nagy igazságtalanság történik a lelkészi karral, ha ez a kérdés továbbra is halogaHatnék. Az utolsó konvent utolsó napján ez a kérdés napirendre került. Sajnálatomra, azon a napon, amikor egyéb halaszthatatlan teendők miatt nem vehettem részt a konvent ülésén és ott az elégedetlenségnek bizonyos olyan kifejezéseivel találtuk magunkat szemben, amelyet hála Istennek ma már indo koltnak nem tartok, azok az urak, akik a konventen sürgették ennek a kérdésnek megoldását, nyílt, ajtókat törtek be, mert bár az utolsó hónap sajnálatos politikai válságai megakadályozták a kormányt az erre vonatkozó törvényjavaslat benyújtásában; de azt hiszem, nyílt titkot árulok el, ha azt mondom, hogy ez a kérdés ma már a rendezett kérdések közé vehetik1. Ki ne találná természetesnek, hogy erre az elnöki kijelentésre mi kis fizetésű, de nagy családu jelenlevő lelkészek éljeneztünk rekedtségig, tapsoltunk körömszakadtáig. De azóta ismét a reménytelenség, ismét az aggodalom vett rajtunk erőt.* Mert azóta nagy dolgok történtek. Onagyméltósága azóta a képviselőház elnöke lett; vasakaraterejével, haláltmegveto bátorságával véget vetett az elnöki megnyitóban említett „sajnálatos politikai válságnak“. A történelmi nevezetességű június 4-én és az ezt követő pár napon az onagyméltósága személyes tekintélye mögött levő kormányt már semmisem akadályozta meg abban, hogy a sok sok millió kiadásokkal járó törvényjavaslatokat villámgyorsasággal beadják, letárgyalják és szentesíttessék. Legyen szabad megkérdeznünk, hogy ezek közül miért csak a prot. lelkészek fizetésreudezésére vonatkozó törvényjavaslat maradt el ? Hiszen őnagyméltósága ezt egy hónappal előbb „a legégetőbben, a legsürgősebben megoldandó kérdések közé tartozónak“ jelentette ki. Egy hónappal előbb elismerte, hogy „nagy igazságtalanság történik a lelkészi karral, ha ez a kérdés továbbra is halogattatik. “ (A nyár folyamán pedig megírta, hogy már erre az évre is megkapják a lelkészek a 400 kor. korpótlékot. Szerk.) íme a mi reménytelenségünknek, a mi aggodalmaskodásunknak tavasz óta történelmi háttere van. Lássuk tovább az elkezdett elnöki megnyitó megoldási tervezetét : „Hogy ez a javaslat csak a korpótlékok kérdését oldja meg és a lelkészi fizetések minimumával nem foglalkozik, — méltóztassanak megengedni, én abban a hitben vagyok, hogy ez nagyon helyes a lelkészi kar jól felfogott érdekében is“. Méltóztassék nagyméltóságodnak is megengedni, hogy mi meg azt mondjuk, hogy a javaslat helyes lehet politikából, világi érdekből, nem pedig „a lelkészi kar jól felfogott érdekében“. A szentesített törvény alapfizetésünket 2400 koronában, korpótlékunkat hat ízben 200—200 koronában állapít* Pedig éppen most jó reménységgel lehetünk gróf Tisza István fögondnok urunknak a Debreczeni Prot. Lap szerkesztőjéhez intézett levele birtokában. Szerk. Mielőtt ruhaszükségletét beszerzi, saját érdekében nézze meg Áltmann Bernát az „Angol Divatához (Kossuth L. utca 9.) Pápa első és legnagyobb férfi=, fiú= és gyermekruha óriási készletét és mostani versenyárait.
