Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-09 / 23. szám
208. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. Fapiruhák nagy képes árjegyzékét ingyen és bérmentve küldöm. SZÁNTÓ JÓZSEF papi-, úri-, diszmagyarruha- és egyenruhakészítő HÓDMEZŐV ÁSÁRHELY. PALÁST. Az „Országos Lelkész-Egyesület“ című heti lap 1909 május 1-sei számában cégemről megjelent ajánlási sorok: A papi egyenruha dolgában az a kérésem van lelkésztársaimhoz, hogy az egyenruhát lehetőleg Szánté József hódmezővásárhelyi szabómesterrel méltóztassanak készíttetni. Ezen ajánlásomat jó lélekkel, tapasztalásra alapítva teszem. Az én egyenruhámat Szántó úr próba nélkül készítette és pedig akként, hogy szabása nem hagy fenn semmi kívánni valót. A kelme finomságát tekintve is állíthatom, hogy a ruhát Szántó úr által adott minőségben olcsóbban más szabó sem készítheti. De meg nagyon félek, hogyha mindenféle mesterekkel készíttetünk, majd nagyon sokféle lesz a ruhánk, vagyis nem lesz egyenruhánk. Azt természetesen nem tartom lehetőnek, hogy a konkurenciából mindenkit kizárjunk; de azt legyen szabad kérnem, hogy nagyon megválasszuk a mestert és lehetőleg Szántóval készíttessünk: aki mellett szavatossága és a pusztán levélbeli megrendeléssel, próba nélkül is előállítási képességén kívül az is beszél, hogy már eddig is sokat áldozott a ruha stílszerü előállításának előkészítése által kitűzött célunkért. Legújabban egy teljes papi egyenruhát ajándékozott egyesületünknek, amelyet az ugyancsak általa ajándékozott üvegszekrényben a debreczeni főiskola múzeumában helyeztük el, mint az 0. R. L. E. tulajdonát s egyik alkotásának látható bizonyságát. Dr. Baltazár Dezső i~ elnök. Költözködés előtt! A raktáromon levő órákat, evőeszközöket, valódi 13 próbás ezüst, valamint alpacca-ezüst dísztárgyakat, arany ékszereket és urasztali szerelvényeket par gyári áron árusítom -°gq| polgár pálmán Budapest, Srzsébet-körut 29. I. emelet. Nagy képes album-arjegyzéket ingyen és bérmentve!