Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-05 / 18. szám
158. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. beli szerződésben kifejezetten biztosítsa a debreczeni állami egyetemen a református theológiai fakultás teljes egyenjogosultságát és hogy a theológiai szakoktatás teljessége által megkívánt tanszékek, nemkülönben a tanárjelöltek számára internátus és tanárképző-intézet létesítésére teljes erővel törekedjen. Ez az internátus a tiszántúli ref. egyházkerület vezetése és felügyelete alatt álljon és az egyházkerület önkormányzati jogának sérelme nélkül hozassék a debreczeni egyetem bölcsészeti karával kapcsolatba. Továbbá terjesszen számszerű részletes kimutatást a konvent elé arról, hogy mely alapok és mennyiben használhatók fel a kötendő szerződésben igényelt összegek fedezésére és a tanárképző-intézet létesítésére. Kijelenti az egyetemes konvent azt is, hogy a lelkészképzésre az egyházi törvényben biztosított legfőbb felügyeleti jogot ez az új berendezkedés semmi tekintetben nem érinti. Végül rendezve a nehéz helyzetet, amelyben az új egyetemek felállítása és közelebbről a debreczeni egyetem létesítése a többi református főiskolát juttatta, kifejezi az egyetemes konvent, hogy a maga részéről minden lehetőt el fog követni a többi theologiák és jogakadémiák sértetlen fentartása és versenyképességének biztosítása érdekében. A negyedik napi utolsó ülés legfőbb tárgya a lelkészi fizetések rendezése volt. Az ülés elején megválasztották a zsinati előkészítő bizottságot. Ennek a tagjai a püspökök és a főgondnokok, jegyzője pedig Sass Béla. Az egyházkerületeket felhivta a konvent, hogy a zsinatra vonatkozó dolgaikat legkésőbb 1918. évi december 31-ig terjesszék be. A konvent sürgős felterjesztést intéz a kormányhoz, hogy a zombori községi iskolában államilag megerősített alapszabályok nélkül működő Máriakongregációt, amely a városban botrányokat is okoz, erélyes intézkedéssel szüntessék be. Dr. Benedek Zsoltot, a konvent agilis fogalmazóját, titkárrá léptették elő, még pedig egyhangúlag. A katholikus és görögkeleti egyházi javak jogi természetének megállapítását meg fogják sürgetni a protestáns közös bizottságnál. Ezután szőnyegre került a lelkészi fizetések rendezésének kérdése, amelyben az erdélyi egyházkerület és az országos református lelkészi egyesület intézett felterjesztést a konventhez. A tárgyat dr. Benedek Sándor közigazgatási biró referálta és a következő határozati javaslatot nyújtotta be : „Az egyetemes konvent mély sajnálattal, sőt megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy a lelkészi fizetések az egyházi I. törvénycikk 114. szakaszában meghatározott módon való felemelése az 1912. évi állami költségvetésből ismét kimaradt. Annál szembetűnőbb ez, mert az életviszonyok évről-évre való drágulása immár a puszta megélhetés feltételeit is veszélyezteti és mert maga a törvényhozás bebizonyította az 1600 koronás fizetés tarthatatlanságát akkor, amidőn a legkisebb minősítésű (négy polgári osztályt végzett) tisztviselői számára a legalsóbb fizetési osztályban is magasabb illetményt állapított meg és amidőn a székesfőváros tisztviselőinek 1911. évi fizetési sémájában magának a belügyi kormánynak kívánságára a legkisebb kezdő fizetést 1800 koronában állapította meg. Nyilvánvaló tehát, hogy az akadémiai előképzettséggel biró lelkészi kar a polgári pálya legkisebb minősítésű alkalmazottjainál is hátrányban van, amely körülmény okozati összefüggésben és kérlelhetetlen logikával vezet a lelkészi pálya elnépteledésére, a kar színvonalának ' esésére s végeredményben a vallásos érzés és az erkölcsök lehanyatlására. Efeletti súlyos gondjában az egyetemes konvent vonatkozással az 1911. évi április hó 26-án és következő napjain tartott közgyűlésének 146, 147. és 149. szám alatt kelt határozataira, a fenti előterjesztéseket a közös bizottsághoz azzal a kérelemmel teszi át, hogy az ezáltal kiküldött kilenctagú bizottság tárgyalásainak befejezését siettesse és teljes eréllyel odahatni szíveskedjék, hogy a lelkészi fizetéseknek immár évek óta húzódó ügye az 1913. évben valóra legyen váltható“. A határozati javaslathoz dr. Baltazár Dezső püspök szólt hozzá. Többször kérte — úgymond — a lelkészi kar a konventet, hogy járjon közbe a kormánynál a fizetésrendezés kérdésében. A fizetésrendezést egy sajátságos hibás elmélet késlelteti, ami a koalíció idején honosult meg a kultuszminisztériumban, hogy t. i. ha a protestáns egyházaknak ad valamit az állam, adnia kell a katholikus egyháznak is, a lélekszám arányában és az 1848: XX. t.-c.-ben ki jelentett viszonosság és egyenlőség szerint. Ez az álláspont csak akkor volna helyes és igazságos, ha összegeztetnének mindazok a juttatások, amelyeket az állam a múltban a külömböző felekezeteknek adott és az összehasonlításból az tűnnék ki, hogy a viszonosság és egyenlőség már most meg van valósulva. Köztudomású azonban, hogy sok milliókat kellene a prot. egyháznak adni, ha anyagi tekintetben a viszonosság és egyenlőség egyensúlyába helyezkednének a felekezeteknél. Kimondhatjuk — úgymond — nyíltan, hogy mig ez az egyensúly el nincs érve, addig minden egyes fillér, ami a túl dotált egyházak javára bármi címen és néven az államtól adatik, az 1848: XX. törvénycikk szellemébe ütközik és az egyenlőségtől távolodást jelent. A koalíció kultuszminisztériumának elmélete ügyes misztifikációnál nem egyéb, de arra mindenesetre alkalmas volt, hogy a protestáns papság fizetését megakassza. Mert annak a rendezésnek a többiekre való kiterjesztéssé az államháztartás súlyos megterhelése nélkül nem vihető keresztül. Különben meg van győződve, hogy ha az egyetemes konvent és az eddig álmosan dolgozó közös bizottság energikusan állást foglalna és különösen, ha a konventneii nagy politikai súllyal biró tagjai illetékes helyeken egész erkölcsi hivatásukat latba vetik, már az 1913. évi állami költségvetés hozni fogja a helyzet javulását, annyival
