Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-09-17 / 38. szám
326. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1911. relikviák és a régi aDgol bibliák voltak) a leánynevelőintézet udvarán tea várta őket, itt Pongráez József mondott angolul buesu beszédet, mire dr. Macmillan fejezte ki a társaság köszönetét. Végül az egész társaság elénekelte az angol doxologiát, mire kinyíltak az ablakok és az intézet növendékei a magyar himnuszt énekelték. Fél hétkor utaztak tovább vendégeink a főiskola, a leánynevelő-intézet értesítőjével, a Szövétnek és a Pápai Hirlap legfrissebb számaival kezükben Komáromba és mondhatom mig négy napig kíséretükben voltam, sokszor emlegették pápai fogadtatásukat. Studens Christi. Válasz két Megjegyzésre. Bocsássanak meg az olvasók, ha egy dolgot — amely jó volna, ha mielőbb lekerülne e lapok hasábjairól — szóvá teszek. De az altera pars elvénél fogva és igazságérzetem ösztönsésétől indíttatva szót kérek az én meggyőződésem számára is. Az egyik megjegyzés Boross lelkésztársamnak főgimnáziumunk értesítőjéről írott igazán komoly és megszívlelendő bírálatában van, amely bírálatnak hatását kár volt ezzel az odavetett megjegyzéssel lerontani: „a komáromi traktusból 8 papfiu tanult Pápán és mind a nyolc elbukott“ stb. Ha ő maga is „különös véletlen“-nek tartja az esetet, ezt felemlíteni igazán kár volt! A másik megjegyzés, amelynek tendenciája felszólalásra késztet, Nagy Árpád kollégának erre vonatkozó és e lap legutóbbi számában megjelent „rövid megjegyzése“. Ne vegye rossz néven Nagy Árpád kartársam, ha minden bántó célzat nélkül sorait igy jellemzem : pedagógiai tapintatlanság volt annak megírása. Bizonyára Boross kollégánk sem gondolta azt, hogy az ő bírálatából felröppent parányi szikra az Ön lelkében ilyen nagy lángra kapjon. Ez a lap ott fekszik az ifjúsági képzőtársulat asztalán is, olvassa az abban foglaltakat igen sok gimnazista. A legtöbb diák úgyis belehecceli magát abba a képzelődésbe, hogy ö: mártír, őt „a tanárok üldözik“. Most azután Nagy Árpád kollégámnak „felvilágosító“ megjegyzése következtében én is, meg a többi papfiu apja is el lehet rá készülve, hogy ha gimnázista fiuk egy-egy szekundával hazatér és mi ezért dorgáljuk, az ipse nagy szemei csodálkozva bámulnak ránk és eJámulva kérdi : „hát apus még azt sem tud.a, hogy a tanárok a papfiukat üldözik, hiszen megírta azt már Nagy Árpád bácsi is, már pedig amit az megírt, szentigaz az“ ?! Mai időben a fegyelem úgyis lazul, sajnálatos tiszteletlenségre, felületes kötelességteljesítésre van meg a hajlam a gyermekekben, nagyon kár ennek tápot adni egy sorral, egy szóval is. Ha ennek a dolognak bármi alapja volna, tessék erre az igazgatótanács figyelmét felhívni, vannak ottan olyan kartársaink, akik nyíltan kimerik mondani véleményüket és érvényt tudnak annak szerezni. A tanári kar nincs arra utalva, hogy én védelmembe vegyem, védik őt az alábbi tények. De nem hallgathatom el azon gyanúsítása feletti vé] ^menyemet sem, amely a tanári karnak a lelkészek elleni ellenséges érzületére céloz. Ismét ne vegye rossz néven és bántó célzattal Írottnak kollégám, ha ezen megjegyzését meg így jellemzem : fantasztikus rémlátás. Hiszen a tanár és a ref. pap olyan szellemi munkát végez, amelynek közös indító oka ugyanegy: a felvilágosultság és lelkimüveltség hirdetése az ifjúság és a nép között. A foglalkozásnak ez a rokonsága kizárja az egymás iránt való ellenséges érzületet. Egy kerületnek alkalmazottjai vagyunk, ők szerényen dotálva, mi pedig még mostohábban, így tehát irigységből sem eredhet az ellenséges érzület. Hogy modernül fejezzem ki magam : egy szakmabeli munkások vagyunk egy szakszervezetben, tehát még össze is kell tartanunk! Kizárja az ellenséges érzülettet az is, hogy a mi kerületünkben úgy az igazgatótanács, mint a kerületi gyűlés — amelynek alkotó tagjai a papság bizalmából ülnek helyeiken — gimnáziumunk ügyei és annak munkásai iránt olyan áldozatkészséget tanúsítottak, ami főiskolai pénztárunk helyzetéből kifolyólag csak lehetséges volt. Hát ilyen papságnak hogyan legyen ellensége akár a tanári kar, akár abból egy-két egyén, hiszen ez rájuk nézve igen rossz politika volna?! Én is bátorkodom azonban felszólalásom befejezéséül néhány adatot közölni. Az a panasz : a papfiuk buknak; lássuk tehát a legutóbbi értesítőt. Vájjon véletlenség-e ez a dolog, vagy szándékosság ? : Huszonhat papfiut olvastam össze, akik nem buktak meg. Ezek közül 6 tiszta jeles, osztályaiknak legelsői, 9 erős közepes, a többi gyengébb, de azért nem bukófélben álló. Hát bizony ez a kimutatás azt bizonyítja, hogy ha aránylag sok elbukott papfiu van is, de van hála Istennek megjelesezett elég. Ne feledjük el azt sem, hogy az a sok kiváló izraelita, továbbá hivatalnok fiú majd mind városi iskolából — ahol az oktatás mégis magasabb színvonalú — került át a Alapíttatott 1864-ben. A. vidék legrégibb és legnagyobb cipőüzlete A-lapíttatott 1864-ben. lanheim Ármin, ezelőtt Altstädter J. cipőraktára Pápa, Kossuth L. utca, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (orthopäd-munka) kiváló gondot fordít. ■ ■ ■ ■ Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipöit és csizmáit. ' Üzletemet ugyanezen utcában, a postapalotával szemben épült házba helyeztem át,
