Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-17 / 38. szám

Huszonkettedik évfolyam. 38. szám. Pápa, 1911 szeptember 17. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4‘50 K),hirdetések,reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Egyről-másról. A vúgvidéki lelkészi értekezleten felolvasta Gi/alókay László. — Folytatás. — Ez évi egyház- és iskolalátogatási kőrútun­kon bontakozott ki legelső körvonala, az új népiskolai tantervben lefektetett, jövendő vallás­tanítás mikéntjének. Bár még nem teljes a kép, mert hiszen az új tanterv, új tankönyveket is feltételez és Ígér is, s hogy ezek az új tanköny­vek milyenek lesznek, mit foglalnak magukban, a hit- és erkölcstan köréből mennyit ölelnek fel majd, nem tudhatjuk. S igy határozott véle­ményt sem mondhatunk még a tanterv jósága vagy használhatatlansága felett. Annyit azonban már most le lehet szűrni tanulság képpen, hogy ha a vallásiam kézikönyvek a legeslegjobbak lesznek is, csak az erkölcstani rész lesz ezután tanítva az iskolákban, a bibliai törvények kap­csán, a hittan és egyháztörténet végkép kiszo­rult az új tantervvel az iskolákból, a biblia, s ennek történetei képezik az egész hat osztály vallástani anyagát, csak a hatodik osztálynál kivántatik meg a vallásfelekezetek közötti hittani külömbségek ismerete. Kétségtelen dolog az, hogy a szentirás minél teljesebb ismerete csak üdvös hatással lehet népünknek erkölcsi életére, s a szentirás olvasásának — értem különösen az új testamentumot, — nemesítő hatása van az emberi lélekre, mert megnyugvást ad az élet megpróbáltatásai között, s hitet támaszt az Istenben. Már a reformáció hajnalán is a bib­liának a nép kezeibe adása volt a legerősebb fegyvere a reformátoroknak, a római egyház tévtanaival szemben. Mindenképpen indokolt tehát az iskolában a bibliának minél behatóbb ismertetése. De nem szabad felednünk, hogy a bibliá­nak vannak mélységei, vannak olyan helyei, melyek egymást világosítják meg, vannak olyan helyei, melyről a kér. felekezetek is különböző értelmet táplálnak, melyet különösen a szek­tariánusok tévesen magyaráznak; s azt sem szabad felednünk, hogy maga hitünk fejedelme az Ur Jézus Krisztus, nem rendszeres hit- vagy erkölcstan alakjában adta elő az evangéleumi tudományt, hanem beszédek, példázatok alakjá­ban, s csak később lettek az ö apostalainak tanításai, hittani rendszerbe foglalva, amely hittan, az egyházak értelmének megfelelöleg —: a szentirás egyes helyeinek mikénti értelmezése szerint — minden egyházban más és más. A hittant minden egyház tanítja a maga iskolájában, mert felekezetének akar hitfelei gyermekeiből tagokat nevelni ; csak a mi tan­tervűnk dobta ki az iskolákból a hittant, (A VI. o. tananyagává tette. És a múlt évben egészen a tantervhez alkalmazva adtam ki Konfirmá­ciói Kátémat. Szerk.) csak mi akarunk kozmo­polita polgárokat nevelni ; mi nem törődünk azzal, hogy lesze-e a gyermeknek Kálvinista hite, vagy csak általános történetek kapcsán, nehány tanulság alapján lesznek a tanítók által lelki világában megrögzítve. g Igen, mert a tanító kezéből hiányozni fog a Káté, hiányozni fog az egyháztörténet, s csak a felekezeti szempontból tekintve hat-féle új­tankönyv áll rendelkezésére, ha az a tanterv­nek fog megfelelni. Hogy ez mit jelent, az majd csak 10 év

Next

/
Oldalképek
Tartalom