Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-12 / 11. szám

90. oldal. DUNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP. 1911. Eddig csak a theoratikus discussió, inkább csak hírlapi megvitatás tárgya volt az internátus kérdése, egyházmegyéink kis része foglalkozott vele, egyház­­kerületünk is félve, nagyon tapogatózva érintette, mig most e javaslattal a konkrét megvalósítás küszöbére jutott az álmok, az ábrándok világából, mint könnyen elérhető valóság bontakozik ki előttünk már a leg­­közelébbi jövő láthatáráról. Igen, mert e kérdést többé elodázni, aífellett napirendre térni, a feledékenység homályába eltemetni nem lehet. Egyetlenegy ok, semminemű érv nem szólhat ellene, ellenkezőleg csakis mellette. Hogy szülők, növendékek, főiskolánk érdekében mennyire üdvös, hasznos, jótékony a felett vitázni, szótváltani sem érdemes immár. Fényesen beigazolta a gyakorlat, az élet, mely egymás után követeli is az internátusokat. Ami századok viharait diadalmasan kiállott, mindig elsősorban küzdött, a haladás és fejlődés kívánalmait hiven szolgáló főiskolánk sem maradhat el a többiek között, internátusnak főiskolánk falai között is kell lenni, 700 tanuló ifjú érdeke, ezer meg ezer taníttató szülő aggódó apai, anyai szive követeli ezt. S ime kerületünk, vagy főiskolánk pénztárának minden fillérnyi megterhelése nélkül létesíthető az ! Eloszlik, megszűnik az a különben tiszteletre méltó aggodalom, hogy egy internátus megzavarhatná pénz­ügyeinket, esetleg elviselhetetlen teherrel nehezednék egyházkerületünkre. A tervezetben a fedezet forrásai között, kizáró­lag csakis az internátusi dijak, az egyes tanulók, bent­lakók után fizetett járandóságok vannak felvéve, s azok sem haladják túl a jogos és megfelelő mértéket, tel­jesen megfelelnek a pápai tanulói lakásviszonyoknak és növendékeink vagyoni viszonyainak. Sőt ha figyelembe vesszük azon körülményt, hogy mint mindenütt, úgy Pápán is természetszerűleg emelkedik mindennek s így fokozatosan a lakásoknak is az ára, a tervezett és javaslatba vett 3 fokozatú 150—200—250 korona évi bentlakási díjat magasnak nem is tarthatjuk, s ha talán az internátus költség­­vetésének mérlege, vagy az építkezés méretei úgy kívánnák, csekéllyel emelhető is lenne, hiszen csak 10 K emelés is egyenként, már 1500 K többlet jöve­delmet nyújtana az intézetnek. Hiszen már ma fizet­nek a városban lakók 12—20 koronát havonként. A magam részéről ugyan teljesen alaptalannak tartok e részben minden aggodalmat, a bemutatott és előttünk fekvő javaslatot teljesen reálisnak látom, úgy hogy ott inkább megtakarításokról lehet szó s hiszem, hogy az építkezés költségei is jóval a 400.000 koro­nán alul maradnak! Nem lehetetlen, sőt egyenesen valószínűnek tartom, hogy a magas állam nemcsak az építkezéshez nyújtja a maga segítő jobbját, hanem az évi fentartáshoz is hozzájárul annyival is inkább, mert — s ezt nem tudom eléggé méltányolni a javaslatban — ingyenes, kedvezményes helyekről, tehát jótékony­ság gyakorlásáról is van sző, s e részben közremű­ködni, kedvezőbb helyzeteket teremteni, szegény de tehetséges gyermekek taníthatását előmozdítani, egy­szersmind állami kötelesség és feladat. Egyházkerüle­tünk kimagasló, közszeretetnek örvendező vezérei, bizonnyal megtalálják ennek is a módját. Igen ! mindenek felett méltánylandó az ingyenes helyek felvétele, bizonyos szolgálatokért nyújtása, ajándékozása ! ! Ez az igazi, hagyományos történelmi, kálvinista érzés és szellem, mely gondoskodik a leg­szegényebbek, a nép gyermekeinek is taníttatásáról, mely lehetővé tette a múltban és jelenben is, de úgy látszik lehetővé teszi a jövőben is, hogy népünknek szegény, de tehetséges gyermekei tanulhassanak, a tudás áldásaiban részesülhessenek, hazánk, felekeze­tűnk kiemelkedő, hasznos tagjaivá növekedhessenek! S fokozottabb mértékben lesz erre szükségünk ezentúl még inkább. Pusztulunk, veszünk! A népszámlálás eredménye, számai kétségbeejtő, az egy-gyermekrendszer pedig még csak szórványos, már is érezteti romboló hatá­sát, földmives osztályunknak nem lesznek a legrövi­debb időn belül taníttatni való gyermekei, sőt nem lesz, aki gazdaságát vezesse, örökölje. Már itt a mi áldott Garamvölgyünkben van község, melynek minden második házát le lehet dönteni, nincs lakója, puszta, elhagyott! S ez ellen hiába minden harc és küzdelem ! akár törvényhozási, akár preventív erkölcsi intézkedés ! Ez az osztály nem ad nekünk ezentúl tanulót, növendéket, maradnak a földdel vagyonnal nem bírók, ahol s akiknél még van gyermek! Ezeknek szükséges, jó lessz közfelekezeti, egyetemes érdek az ingyenes hely! Ma is sajnálom, nem rég állott ki az iskolából egy szegény gyermekünk, még iskolás korában a tanító tavasszal kivezette a tanulókat a szabadba s a ki­rándulást, a tavasz szépségét, a tanító jóságát, oly szép versben köszönte meg, hogy némely nagyzó költői szellem bátran aláírhatná a nevét! De a teljesen vagyon-Konfirmációi emléklapok ízléses kivitelben, darabja 5 fillér, zzzzizzz Konfirmációi ajándéknak alkalmas: Uj-testámentom, Uj-testámentom zsoltárokkal, Zsoltárok 1 koronától kezdve a legdíszesebb kötésig. — Imakönyvek kötve 50 fill.-tői kezdve. — „Koszom“ füzetek 8 fill. „Házi kincstár“, Vallásos iratok, Fali bibliai mondatok óriási választékban. Megrendeléseket azonnal és pontosan elintézi Kis Tivadar könyv- ék papirkereskedése Pápa, Fő-utca 21. sz, A pénz előre beküldésénél postadíj csatolandó. —Tostatakapókpénztári csekkszámla 3Í3210.

Next

/
Oldalképek
Tartalom