Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-11 / 50. szám

50. szára. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 435. oldal. De ha van is hely, hamarosan még se építhetünk. Nem csak azért, mert a pénzünk se elég még; de azért se, mert a város a szerződés szerint csak 10 éven belül tartozik a színházat lebontatni és elhor­­datni. Addig pedig, mig ez meg nem történik, mi az építésbe nem foghatunk bele. De azért a határozat mégis szükséges volt. Véget vet egy nagy bizonytalan­ságnak és — úgy lehet — több és gazdagabb forrá­sát nyitja meg az áldozatkészségnek. És én hálásan sóhajtom: „Mind ez ideig segítségül volt nekünk az Űr“ sok jóakaratu ember által, közel­ben és távolban ! K. J. Levél Géniből. — Folytatás és vége. — 10-én Frank Thomas, genfi lelkész és kiváló szó­nok, hasonló nagy számú közönség előtt arról beszélt: Mi most a reformáció? A reformációt ellenfeleink félremagyarázzák, hami­san vagy nem teljesen ismertetik s maguk a protes­tánsok is ritkán emelkednek annak a tudatára, hogy a reformáció nem egyéb, mint fejlődő élet, mely en­nek következtében rendkívül változatos. A felületes szemlélők azt állítják, hogy maguk kö­zött a protestánsok között is áthidalhatatlan eltéré­sek vannak. Olyan korban élünk,, mely ezt világosan megcáfolja. A Kálvin jubileuma Genfben 1909-ben, az edinbourgi konferencia 1910-ben, olyan jelenségek, melyek lehe­tetlenné teszik a félreismerést. A reformáció módszere kísérleti. Mindenkinek meg kell próbálni magát, hogy mit hisz. Ez a módszer felébreszti a lelket, átalakítja az életet, ez olyan val­lást szül, mely nem áll meg fejlődésében, hanem foly­ton tökéletesedve halad előre. A protestáns vallástör­ténelemben örökös mozgalmat látunk, az orthodoxiának, pietizmusnak, rationalizmusnak különféle phasisait, a XIX. század felébredését, mely a Keresztyén munká­ban gazdag virágzást létesített, az oxfordi mozgalmat, továbbá a különféle szociális irányzatokat. A refor­mátorok megnyitottak egy forrást, mely tovább foly­tatja útját szélesedő mederben. A reformáció az emberi kutatásnak nagy értéket tulajdonított. A hivő olvassa a bibliát, a szegényeknek, elnyomottaknak vigasztalóját,, Isten kegyelmének leg­nagyobb bizonyítékát. Megtalálja az emberiség az Írott beszédben az élő beszédet: a Jézus Krisztust. Beszéde végén Frank Thomas a katholikusokhoz fordul, kik nem akarják megtalálni a reformációban azt az eszmét, melyet egy magyar katholikus művész, Horvai, megtalált. Magasztalja Horvai művét, ki Krisz­tust emeli ki a reformátorok közül s ezek Ö körülötte, az Ő lábainál vannak csendes gondolkodással és imád­kozással elfoglalva. Nemcsak hű ábrázolása ez a protes­tantizmusnak, de próféciája egy oly életnek, melyet a XX. század valósíthat meg: Minden protestáns család, minden hivő nép, bármilyen felekezethez, bármilyen nyelvhez tartozzék is, gyülekezzen Krisztus körül test­véries egyességben ! A harmadik előadás 13-án vasárnap volt. Gabriel Chamorel lausanne-i lelkész beszélt arról a tárgyról, hogy: „Milyennek kell lenni a Reformátusnak“. Párhuzam után, melyet a katholikus és protestáns hit között von, melynek eredményeképen kimondja, hogy a protestánsoknál a hit tárgya: Jézus Krisztus arról beszél, hogy tanulmányozni s mélyíteni kell mindazt, amit hitünk tárgyáról tudunk; ismerni kell a Megváltó életéh Ennek elérésére pedig szabad vizsgá­lódás szükséges. így születik meg a modern tudomá­nyos szellem. Ne ismerjünk más tekintélyt, csak a Jézus Krisztust, ki realizálja az egyesülést az Atyával. De hajoljon meg a protestáns az olyan Írott beszéd előtt, mely Krisztus szellemében szól hozzánk. A protestantizmus jövője magának a keresztyénség­­nek jövője, mert a protestantizmus nem az egyház által diktált dogmák tömkelegé, hanem egy nagyszerű csirának fejlődése. Folytatja létét az Úr szolgálatában, felébreszti az öntudatot, kényszeríti az embert mind­annak elnyomására, melyeknek nem kellene létezni a társadalomban és az emberi szivekben Krisztus szel­leme szerint; magasan hordozza a remény lobogóját, mely korunkban annyi embernek szivéből hiányzik, mely nélkül pedig élni nem lehet; azét a reményét, mely a kereszt által magas eszmét tár fel előttünk, a megváltás eszméjét, mely remény a földi élet határain is túlhalad és győzelemmel biztat a bűn, szenvedés és halál fölött ! Ezek azok a konferenciák, melyekkel itt a refor-Legszebb karácsonyi és új-évi ajándék a könyv! Olcsó képes- és meséskönyvek. — Ifjúsági iratok. — Regények. — Legújabb könyv- és zenemű újdonságok! Divatos levélpapír különlegességek. — Célszerű családi dobozok. — Remek kötésű ima- és énekeskönyvek! Naptárak 1911. évre kaphatók. —................. Karácsonyi és új-évi képeslapok nagy választékiban! Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében Pápa, Fő-utca 21. Telefon 9. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom