Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-11 / 37. szám
Huszonegyedikév folyam. 37. szám. Pápa, 1910 szeptember 11. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős ----- szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap, Az előfizetési díjak (egy évre-8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. Szórványok vallás-oktatása. Irta: Varga Kálmán, a kálozi református egyház lelkésze. „Elmenvén, tanítsatok minden népeket! . . Idvezítönk ezen szavai magukban foglalják a külmissziói munkásságra való köteleztetést; — az apostol ezen intése pedig „aki az övéiről s hite cselédeiről gondot nem visel . . kötelez bennünket hitsorsosaink lelki-testi gondozására, vagy ha úgy tetszik: a belmisszióra. A keresztyén népek és nemzetek nagy gondot fordítanak, óriási áldozatot hoznak úgy a kül-, mint a belmissziói munkásság előmozdítására. — A most Edinburgban lefolyt világkongresszus bepillantást engedett a külmisszió hatalmas arányú munkakörébe, melyet a világ keresztyén népei egymással nemes versenyre kelve az evangéliomnak a nem keresztyén népek között való terjesztésével végeznek. A német- és angol protestánsok gyakori konferenciái ország-világ előtt hirdetik, hogy mily sok ágú belmissziói munkát fejtenek ki hiveik megtartása végett. Mi magyarok legfollebb csodáljuk őket, de e tekintetben vajmi keveset teszünk. Külmissziónk nincs; ha a horvátországi-, romániaivagy amerikai missziókat tekintjük, azoknak inkább nemzeti-, mint egyházi jellegük van. Belmissziónk a kezdet kezdetén áll, mit e téren itt-ott végeznek is, kevés kivétellel csak kapkodás és tapogatódzás. Nincs biztos, szilárd alap, amelyre építeni lehetne. Hiányzik az egyöntetűség és tervszerűség. Felülről akarjuk az építkezést kezdeni, anélkül, hogy előbb alapot raknánk. Gyűlések, értekezletek, rendeletek ajánlják és kötelezik a belmissziói munkásság különböző ágainak művelését, de elfelejtkeznek arról, ami a legfőbb és ennek alapját képezi, t. i. a felekezeti vallás-oktatásról. Még a magunk által fenntartott felekezeti iskolákban is sok a kivánni való e téren, másvallású iskolákba járó növendékeinkkel alig, hogy valamit gondolunk; a pusztákon, szórványokban élő hitsorsosaink gyermekei pedig úgy szólván teljesen vallás-oktatás nélkül nőnek fel. Hogy ez a közönyösség és semmittevés nagy veszedelmet rejt magában a jövendőre nézve és mily veszteséget jelent egyházunknak, úgy a statisztika, mint a személyes tapasztalat bizonyítja. Ez képezi alapját a kitéréseknek, reverzálisoknak, melyek egyházunk népességét naponként fogyasztják, mert a vallás-oktatás nélkül felnőtt, vagy — ami még rosszabb — más, főleg r. kath. vallás-oktatásban részesült egyén, nem ismervén saját vallását, könnyen hajlik a kísértésekre, melyeknek sok oldalról ki van téve. Ha volna is benne esetleg jó szándék, az előtte ismeretlen vallásért nem tud elég kitartóan küzdeni, nincs egyetlen fegyver rendelkezésére, amellyel a támadást visszaverhesse. A szórványokkal biró helyek lelkipásztorai nem egyszer hallották a vádat kitérések alkalmával vagy reverzálisok adása esetén, hogy velük egyházuk nem gondolt, hagyta őket más felekezet prédájául, ők maguk nem tanulták egyházuk tanait, gyermekeiket sem nevelhetik abban, azok ismét r. kath. iskolában kény
