Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-04 / 36. szám

300. oldal. fejtésére több theoria vau. Egyes vélemények szerint a nap különböző hőfokozata, vagy a tenger és a száraz­föld folytonos váltakozása volt az ok. Az újabb véle­mények közül megismerjük Max Hildebrand véleményét, s ezzel kapcsolatban áttér a szerző az özönvízre. Kelet­kezéséről való régibb vélemények után a jég gyors olvadása volt ennek az oka. Észak Amerikában kezdő dőtt és Európán keresztül ment Ázsiába. Az újabb vélemények a keleti népek mondáira, a bibliára és a 8umir emlékekre támaszkodnak. A másik dr. Madai Gyula „A költői nyelv és Csokonai“ című magyar filológiai értekezése. (24.—59. 11.) A költő nyelve hatásának egyik első raugú eszköze. Csokonai nyelve a nép emlőin táplálkozott, de a tudomány is gazdagította. Néhol latinos, de ez kora hibája, melyet éppen ő iparkodott legelőször lerázni. 1910. Éppen ez költői nyelvének a fogyatékossága, hogy — hiven korához — megtömte verseit mindenféle idegen szavakkal. Népies kifejezésein, — melyek miatt mi most magasztaljuk, mivel megújította a magyar költői nyelvet és utat mutatott Petőfi-Aranynak, — inkább megbotránkoztak Kazinczy-Kölcsey, mint a klasszikái és nyugat európai reminiszcenciákon. A népnyelv ki­használásában Földy buzdítására Bürger nyomán halad. A kornak Bajzák kellettek, nem Csokonai nyelvének erős realitása, menten minden keresettségből, — üde­­sége, élénk színezése, mellyel először nála találkozunk a magyar költészetben, — erős megfigyelése és kor­szerűsége. Mindkét székfoglaló világosan megirt, ügyesen meg­szerkesztett értekezés, ismeretterjesztés mellett nyeresége a ezaktudománynak is. DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP. A veszprémi református egyházmegye közgyűlése* Veszprém, 1910 július 26—27. Irta: Demjén Marton, a veszprémi református egyház lelkésze és a veszprémi egyházmegye e. főjegyzője. Közgyűlésünket előkészítő tanácskozás előzte meg, melyen az ügyek megvitattattak és előkészítve kerültek a közgyűlésre. A közgyűlést Segesdy Miklós, Mórocza Kálmán, Kenessey Móric elnökök vezették, a tagok buzgó érdeklődése mellett. A magas színvonalon álló és mindenre kiterjedő esperesi jelentést maga Segesdy Miklós, szeretett esperesünk buzgó lángolással olvasta fel, miért neki az egyházmegyei közgyűlés hálás el­ismerését, köszönetét fejezte ki. — A Borromüus­­enciklika gyalázkodásai ellen tiltakozott a közgyűlés és felhívja a lelkészeket, tanítókat, presbitériumokat, hogy az 1910. évi tavaszi egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyve 69. pontja alatt hozott szabályrendeletet szorgalmasan, pontosan betartsák, s egyházunk szent érdekei felett a legéberebben őrködjenek. — Szivünk mélyéből üdvözöljük Beöthy Zsolt főiskolai gondnok urat s Isten áldását kérjük életére s működésére. — Örömmel üdvözölte a közgyűlés Kutassy Ferenc táci lelkész urat is, kinek hívei most ünnepelték 25 éves áldásos leik észi működésének jubileumát. — Mély részvétünket fejeztük ki Csajtay Máté lelkész , Németh Soma, Fejes Aladár és Csefkó Zsigmond tanító­testvéreinket ért lesújtó gyászesetek fölött, közölje nekik Isten az enyhület, vigasztalás balzsamát. - A lelkészek, tanítók, presbitériumok ismételve felhivattak, hogy a hétköznapi istenitiszteleteket is naponként minden gyülekezetben megtartani szent kötelességük­nek ismerjék. — Az egyházmegyei közgyűlés üdvöz­letét és dicséretét fejezi ki a lovasi-, balatonarácsi-, balatonfüredi-, balatonszőllősi-, csóri , kádártai , öcsi-, nemesvámosi gyülekezetek előtt, azért, hogy ezek templom , iskola- és egybázépítő nemes munkájukban és áldozatkészségükben dicső őseik nyomdokában ha­ladva terjesztik az Istennek országát. — Felhivatnak a lelkészek s énekvezérek, hogy mindenütt a presbitériumok támogatásával, áldozatok árán is, énekkarokat szervez­zenek református öntudatunkat, fenntartó gyönyörű egyházi énekeink gyakorlására és fejlesztésére, s fizesse­nek elő a „Protestáns Zeneközlöny “-re. — A gyüle­kezetek mindenütt szegény alapot létesítsenek. — Az 1901. évi VIII. t.-c. és 1903. évi 1. számú belügy­miniszteri rendelet alapján mindent elkövessenek, hogy a 6 — 9 éves elhagyatott gyermekekről gondoskodjanak, hogy közülök senki el ne vesszen és a nevelés áldásait ne legyen kén\télén nélkülözni. — A litéri-, nagy­vázsonyi , nemesvámosi- és zánkai egyházközségek presbitériumai felelősség mellett felhivatnak, hogy egyházi épületeiket teljes értékben az Adria biztosító­­társaságnál haladéktalanul biztosítsák és erről az espereshez jelentsenek. — Az évi zárszámadások be­küldésének határideje 1911 március 31. napjára tűzetett ki. — Esperes úr félkéretik, hogy a királyszentistváni lelkészi állás betöltésére nézve október elseje után azonnal intézkedni szíveskedjék, hogy a választott rendes lelkész állását 1911 január 1.-én elfoglalhassa. — A barnagi iskolaépítés ügyében bizottság küldetett ki. - Azon lelkészek és tanítók, kik a lelkész­értekezletekről vagy a tanítóegyleti évi közgyűlésekről elmaradnak, 10 -10 korona birsággal Bujtatnak. — A tótváz8onyi egyház elöljárósága felhivatik, hogy egyházi adócsökkentési segélyért haladéktalanul folyamodjék. Olé Sándor Balatonarácson, Lampérth Lajos Gyulafi­­rátóton megválasztott lelkészek-, továbbá Szűcs Jenő, Győző Molnár Imre Szentgálon, Kertay Béla Lovason, Szőke Zsigmond Mencshelyen megválasztott tanítók megerősíttettek. — Egyházmegyei közpénztár, közalapi- és gyámpénztárak rendben találtattak. — Az egyház­­megyei gyámoldát illetőleg, tekintettel a nagymérvű

Next

/
Oldalképek
Tartalom