Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-14 / 33. szám

266. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1910.

adatoknak. A katholikus igehirdetésnek majdnem általában ez a jellege. De nálunk reformátusoknál is sok nyomtatott és nem nyomtatott prédikációnak a tartalma csak ezeket öleli fel. Hiszen oly jól esik, ha beszédünk könnyeket fakaszt, megindít, mikor az özvegyek és árvák nyomorúságát többé vagy kevésbé hiven ecsetelve, jó és népszerű szónokoknak tartanak bennünket. Pedig vigyázzunk az érzésekre, nem könnyeket fakasztani, hanem azokat letörölni a mi hivatásunk, nem szentimentálizmust, hanem életet, új, Krisztus lelke szerint való életet hirdetni kötelességünk. A szentimentálizmus megjárhatja a katholikus egyházban, melynek hivei közül sok ezeren a világtól félrevonulva, magokat a társadalmi élet hatásaitól teljesen függetlenül, mondjuk bona fide, szomorú rezignációnak, magába szállásnak adják át, s életöket az emberiségre nézve meddő haszontalanságban, meditatióban töltik el. De nekünk az evangéliom s hitelveink alapján ott kell megállnunk helyünket, az emberi élet, a bűn és gonoszság forgatagában, mint erős akaratú s a jóra valóban megedzett férfiaknak erőseknek, szilárdaknak, következeteseknek, Isten országáért dicsőséges eredménnyel küzdőknek mindvégig, egész a diadalig Jézus nyomdokait követve. A keresztyén ség, Krisztusnak vallása nemcsak a gyermekeknek és az öregeknek való, mint mondani szokták, hanem a férfiaknak is, mert a keresztyén élet a legférfiasabb erényeket — önállóság, bátorság, kitartás, akarat-erő, megbizhatóság — kivánja meg tölünk. Ha a keresztyénség számos nagynevű és névtelen vértanújára, kiváló hősére tekintünk, Pál apostolra, Augusztinusra, Kálvinra, stb., képzelhetjük csak egy percig is, hogy a férfiasság nem fér össze a keresztyénséggel ? Nem inkább azok-e a gyengék, ingatagok és tétovázók, kik szivöket csak félig adják a Krisztusnak, félig a világnak, kik csak fél munkára mernek, akarnak és tudnak vállalkozni, vagy pedig a bűn már annyira megtörte akaratukat, hogy tehetetlen játékszerek gyanánt képtelenek minden nemes feladat elvégzésére ?

A keresztyénség tanít kétségtelenül türelmet, szelídséget, szeretetet, lemondást is, de nem úgy, mint sokan vélik s nem is kizárólag ezeket hirdeti, hanem egyúttal harcot is a bún ellen. Jézus erre készítette el tanítványait, e végből küldte el a Szentleiket, hogy a gyenge, kétségbeesett, erőtlen tanítványok legyenek erősekké, igazi férfiakká, mert csak így tudnak feladatuknak megfelelni.

És aztán a lemondás, alázatosság csak gyengéd, nőies jellemvonás, mely nem válhat ékességére a férfiúnak, szóval nem lehet férfias erénnyé ? Beskow megemlít egy férfit, ki forrón szeretett nejét váratlanul elvesztette. Irtózatosan küzdött a fájdalommal, de egyetlen panasz nem jött ajkára. Szelíden és nyugodtan beszélt mindenkivel. Nem utazott el más vidékre feledést keresni, hanem teljesen gyermekeinek szentelte életét. Közben súlyos betegség látogatta meg, mit szintén türelemmel, alázattal és zúgolódás nélkül viselt el. Vájjon férfiasabb lett volna, ha elkeseredetten panaszkodik a súlyos csapás miatt, s kikel átkozódó szavakkal a gondviselés ellen, vagy pedig elutazik, nem törődve gyermekeivel, hogy szórakozások által űzze el keserű fájdalmát? Nem éppen azzal mutatta-e meg férfiasságát és akaraterejét, hogy a súlyos csapás alatt is türelmesnek és alázatosnak bizonyult ? S általában mindazok, kik Krisztus zászlója alá esküdtek fel, kevésbé férfiasak-e azért, mert 0 érette elég erősek voltak sok világi kényelemről és bűnös szenvedélyről lemondani ?

Hát a szeretet nem illik-e azon erények ékes koszorújába, melyek úgy a nő, mint a térő homlokáról fényt, ragyogást sugároznak szét? Damián atya egész életét a száműzött bélpoklosok szigetén e szerencsétlenek ápolásával töltötte el, míg végre a borzasztó betegségnek önmaga is áldozatává lett. Nem kellett-e erős, igazán férfias elhatározás ahhoz, hogy ily nagy áldozattal járó, halál-veszéllyel fenyegető Ázeretetmunkára vállalkozni képes volt ? Hát még milyen akarat-erős és férfias Jézus szereteteí Beskow találó kifejezéseit idézem: „Jézus szeretetében nincs semmi érzelgősség és lágyság. Ö nem az a könnyen meginduló ember, aki egyszerre sír és azonnal megrendül, mihelyt mások szerencsétlenségéről hall — és aztán semmi mást nem tesz. Az Ő szeretete nem az a bizonyos, mások iránt való szelíd érzés, mely senkit sem dorgál, a bűnt elnézi, minden-