Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-07 / 32. szám
Huszonegyedik évfolyam. 32. szám. Pápa, 1910 augusztus 7. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÜLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős ---- szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap, Az előfizetési díjak (egy évre 8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Jézus, mint a keresztyén férfi eszményképe. Irta és a kaposvárvídékí lelkészegyesület folyó évi június hó 7.-én Hedrahelyen tartott értekezletén felolvasta i Szabó Bálint, a hetesí református egyházközség lelkésze. 1904. évben a svéd könyvpiacon egy nagyon értékes és hasznos könyv jelent meg, melyet 1906. évben, tehát megjelenése után két év múlva már német nyelven is olvashattam. A könyv szerzője: Beskow Natanael, üdvös tanácsokat ad ebben az életbe kilépő ifjak számára. Figyelmeztetéseit a keresztyén hitről és erényekről annyira a fejlődő ifjak gondolkodásához és világnézetéhez alkalmazza, a valódi keresztyén életet az ember testi és lelki szükségleteivel annyira megegyezőnek tünteti fel, hogy bizonyára sokan merítettek belőle erőt azok közül, kik a fejlődésnek eme legkritikusabb korszakában hasznos és eredményes életre törekedve, megszívlelték az ifjúság nemeslelkü barátjának intelmeit. Az én figyelmemet a könyv második, Jézusról szóló fejezete ragadta meg legjobban, melyben a szerző egy közismert igazságot domborít ki, minélkül képtelenek vagyunk Isten amaz örök Fiának lényét, tevékenységét és szellemének egyetemes hatását megérteni. A szerzőnek gyönyörűen és kitűzött céljához képest hiven kifejtett gondolata ez : Jézus a boldogságra igyekező, küzdő embernek legszebb, utolérhetetlen ideálja, kinek egyéniségében egész tökéletességökben feltalálhatók mindazok a nemes jellemvonások, melyek egy derék, kiváló és hasznosan munkálkodó férfit ékesíthetnek. Beskow gondolatmenete szerint erről óhajtók az alábbiakban a mélyen tisztelt értekezlet figyelmét néhány percre igénybe véve, szólani: A keresztyénség elterjedésétől fogva nagyon sok tárgyat adott a képzőművészetnek. Ám legmagasztosabb vágyává lett minden szobrásznak és festőnek Jézust, kiben az Istenségnek teljessége lakozott, úgy tüntetni fel, hogy testi vonásaiban láthatóvá legyen rendkívüli és csodás egyénisége, nagysága és igénytelensége, akaratereje és lemondása, megfoghatatlan szeretete és lesújtó igazságossága. A katakombák névtelen festőitől egészen Guido Reni-ig és a renaissance nagynevű alkotásáig minden művész előtt ott lebegett ez a nagy feladat; gondolataiknak, tudásuknak és erejüknek legjavát szentelték ennek megvalósítására. S ha végig gondolunk ezeken az alkotásokon s szemeink elé képzeljük csak a legismertebb Krisztus képeket is, jóformán valamennyinél — kivéve a legújabb festményeket — ugyanazt az alakot látjuk : szelíd, jóságos, szeretetet sugárzó, bánatos szemek, hosszú, hullámzó haj, rövid szakáll, finom metszésű orr, beszédes száj, az egész arcról szelídség, lemondás, kifogyhatatlan türelem látszik. — Nagyon kedves, megható kép, de túlságos gyengéd, majdnem nőies. Bizonyára nagyon távol áll mindegyik kép a teljes hűségtől. Nem volt és nem is lesz soha művész, aki hiven elénk adja Jézus valódi vonásait. Azonban a legtöbb képnek az a nagy hibája, hogy az Isten Fiát mindeneket szerető, mindenkinek megbocsátó, csak szelídséget, türelmet és lemondást hirdető próféta gyanánt mutatja be. Ézsaiás próféta próféciájá
