Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-17 / 29. szám
29. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 233. oldal. Különösen nagyszabású volt a június 12.-én megtartott berlini tiltakozó gyűlés. Konzervatívok és liberálisok, lelkészek és laikusok egyértelemmel szólaltak itt íel a „római rendszer- ellen-. Schmidt, Kahl professzorok, Naumann képviselő, Scholz lelkész voltak az előadók. A június 23.-án Mayenben tartott hivatalos egyházi gyűlés (synodus) is nyilatkozatot adott ki és egy táviratot küldött a birodalmi kancellárhoz, fölkérve, hogy a törvényhozó és kormányzó testületek utján hathatósan működjék közre, hogy a jövőben az ilyen nemzeti becsületet és jólétet támadó békezavarás, mint ez az enciklika, ne fordulhasson elő. Ugyan ebből a gyűlésből az evangélikus szövetség központjába is küldtek ugyan ilyen kéréssel táviratot, üdvözölve egyúttal a szövetséget eddigi föllépéseiért. A német protestáns közvélemény különben nincs elragadtatva attól az eredménytől, mit eddig elért. Kitartó és állandó munkára hívják fel az egyházi lapok olvasóikat. Az eddiginél is hathatósabb evangéliomi egybáztársadalmi tevékenységet, összetartást hirdetnek és ajánlanak. De leghathatósabban talán az evangélikus szövetség munkálkodik. Tagjai, kisebb-nagyobb fiókegyesületei körében újabb felhívást bocsátott ki, serkentve mindeneket a taggyiijtésre és külön adomány-gyűjtést rendezve egy az ült ramont án törekvéseket ellensúlyozó hathatós, lelkes munkára. Örömmel jelenti, hogy az ügynek egy lelkes barátja már ;tiltakozási adomány“ címén 10000 márkát ajánlott fel a szövetség részére. Az „Anti- Borromiius-adakozás“-nak nevezett mozgalom célja lesz különösen - az evangéliomi beteg-ápolásnak a szórványokban nagyobbítása, a német evangélikus ifjúsági nevelésnek kiterjesztése a birodalom keleti részén levő árvaházakba is, a német evangélikus ügyek előbbrevitele külföldön is, különösen a német védterületeken, Rómában egy német evangélikus templom építése, az osztrák tartományokban újabban előállott evangélikus egyházak pártfogása, tekintettel arra, hogy itt évenként legkevesebb 4000-5000 katholikus tér át az evangélikus egyházhoz. Ilyen áldásthozó gyümölcsöket fog teremni Németországban az enciklika ellenes mozgalom. Szép eredmények már eddig, még szebbek lehetnek a jövőben. S amint a jelek mutatját, nemcsak lehetnek, hanem lesznek is annak bizonyságáúl, hogy a nemes felbuzdulás, hangya-szorgalom, lelkes munka még ebből a megszégyenítésnek tervezett támadásból is hasznot fog kihozni az evangéliomi vallás továbbterjesztésére. Amerikai levéL II. rész. — Irta: Kuthy Zoltán, new-yorkí ref. lelkész, a magyarországi ref. egyház amerikai esperese. A magyarországi református egyház 21 amerikai anyaegyháza mellett szerfelett sok ama szórványok száma is, ahol a lelkészek istenitiszteleteket szoktak tartani. Nekem a New York világvárosi elfoglaltságom miatt, legalább mostanában, nem igen van időm arra, hogy a szórványokat is felkeressem, de ez évi április hónapban mégis elindultam egy hosszabb útra, New-Yorktól 1500 méríoldnyire, Nebraska államba, Omaha városba. Bár az idevaló magyarok közelebb is találtak volna magyar papot, de azt Írták, hogy szivük csak a hazai református egyház felé húz s azt kérték, hogy az esperes látogassa meg őket. Elindultam. Utamon az első megállás Buffalo volt, New-Yorktól 450 mérföldnyire. Hazai egyházunknak itt is van egyre növekvő egyházközsége. Vonatunk a világhírű Niagara-vizesés mellett haladt el. Már mintegy harmincadszor láttam, de ha örökké mellette állanék is, szüntelenül tudnék gyönyörködni e természeti csodában, melynek zúgásában évszázadok hallelujaéneke és dicséret mondása morajlik az isteni Felséghez. Végig szeltük Kanadának az Ontario-, Erie- és Huron-tavak közé ékelt legdélibb részét s újabb 250 mértföldnyi távolban elértük Detroitot. Itt van a legnyugatibb egyházunk, a hazai egyház legnyugatibb őrállomása. (A szintén hozzánk tartozó s a legtávolabb eső kearsargei egyház ugyanis észak-nyugati irányban, a Superior-tó partján fekszik. Az óriási távolság és a vele járó nagy költség ezt az egyetlen egyházunkat még mindig kivonta a canonica visitatio köréből is. Összejártam Amerikának nagyobb részét, de futóhomokhegyeket, akácfa erdőket semerre Bem láttam, csak a Michigan-tó partján, Chicagón innen. Azok a futó-bomokhegyek vissza vitték lelkemet a szülőföldre : Somogy megyébe, Nemesdédre ; egyszerre lelkem elé rajzolódott gyermekkorom felejthetetlen sok emléke : az Ördögdomb, a Kőröskerék, fenyves erdőfedte homokjukkal ; a homokos utcára könyöklő, fehér homloku tanítói lak, a szülőház, melynek küszöbén mindennap megpihen a lelkem. Gondolatban bejártam az udvarát, a kertjét és minden szobáját. Láttam apámat is, mintha éppen olyan akácfa alul, mint ez a chicagói tóparti fa, felemelte volna csoat-ujjait a rákosi temető sirgödréből és felém hajolva integetett volna, hogy el ne felejtsem azt a földet, amelyben az ő csont-ujjai nyugosznak és azt a házat, amelyben én születtem. Udvarunkon az eperfa (tán már ki is száradt), mintha játszótárssá elevenedett volna: a lombjaival oly fájón és mégis édesen regélt a gyermekkorról, melynek emlékei úgy megmaradtak a lelkemben és melynek emlékeiről úgy el lehetett siránkozni — itt, a messze idegenben . .. Letörültem a kicsordult könnyeket. Chioagoba, az amerikai közép-nyugat metropolisába érkeztünk. Ott bolyongtam a világváros utcáin, vitt magával az
