Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-20 / 12. szám
12. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 99. oldal. konvent és zsinat kimért körét, jogát ne csorbítsa, sőt támogassa. Én csakis e határig vagy „orleista“. Úgy tudom és hiszem, hogy nem tévedek* abban, hogy általában az ORLE így gondolkodik ! Tehát elégedjem meg a neki kijelölt eszközökkel az igével és a szentségekkel. A szentségek szolgálata csak helyi érdekű. Az ige szolgálata helyi és egyetemes kihatású erő és érdek. Helyi, amennyiben az illető lelkipásztor gyülekezetét szolgálja ; egyetemes, amennyiben az igével, lelkipásztorkodással a Szentlélek segedelmével megvilágított, vezetett és buzdított gyülekezetét az egyetemes érdekű dolgokbau való képviseletére szavazatok, véleménye, közmeggyőződése nyilvántartására előkészíti, kezdve már a zsenge gyermekkornál s befejezve a halálos ágynál. De az ige szolgálatának egyetemes kihatású erejének kell lenni úgy is (ezt már máskor [bőven kifejtettem), hogy a dolog természete és követelménye szerint az igehirdetők az agyetemes érdekekre nézve egyesülvén, ugyancsak a Szentlélek biztos jelenléte és vezérlete mellett (lásd Bibliát) egymást kölcsönösen megvilágítják, irányítják, egy értelemre hozzák. E megállapodás szerint a gyülekezeteket is tanítják, buzdítják, vezérlik az ige hatalmával, amit tőlük senki el nem vehet, mert az állást igen, de a hivatal sem a gyülekezettől, se nem a zsinattól, hanem ugyan attól nyerték, akitől nyerte létét, erejét az egyház is, a kormányzó hatalom is : egyenesen az Úr Istentől. Es szerintem nekünk nincs is szükségünk semmi féle konventi, zsinati elismerésre, alapszabály megerősítésre. — Hiszen egyházi alkotmányunk szerint eddig is bent voltunk az összszerkezet összhatásában. Semmi új dologról nincs tehát szó, mert a momentum a régi, csakhogy öntudatra ébredtebb, hatékonyabb. A leirtok szerint pedig „alapszabályainkat“ régesrégen megerősítette már maga a mennyei Úr. — A belügyminiszteri casust szóra se méltatom. Ha nem alapszabályi paragrafus, hanem a kifejtett módon a Szentlélek kötelez bennünket egyetértésre, bátran mellőzhetjük az alapszabályt és a „felsőbb“ (?) engedelmet. így az egyesülés által jobbau megvilágított, megerősített lelkipásztorok utján az ige által előkészített gyülekezet öntudatosabban érvényesítheti jogát az egyetemre nézve. Nem csak az egyetemes szempont: a Szentlélektől való eredet, a Szentléleknek egyetemes vezérletü jelenlétében vetett hit, hanem az egyéni oldal is : az O benne, O általa való élet is kell, hogy az egyeseket a közért való alázatos engedelmességre indítsa. Hiszen minden hasznos és üdvös, jó alkotás kezdete a Szentlélek (II. Kor. 13:3.), ki ott van az egyes híveknek is és így az egyes lelkészeknek is a szivében (Rom. 8:9.). Arra indítja az egyeseket, így'az egyes lelkészeket is, hogy az összeshez, a tökélesség kötelékében legyenek és egyértelemmel működjenek (Kol. 3:14), hogy a szentek egyességének alapján gyorsan fejlődjenek. Es így áthatva (különben az egész nem ér semmit) : „senki ne keresse, a mi az övé, hanem mindenki azt keresse, a mi a másé“ (I. Kor. 10:24.). Gyakorlati és a hit szempontjából hibázható önvéleménye feláldozásával is követi a hasznot parancsot : „egyenlő értelemmel legyetek, egy szerelmetek legyen“ — a közhaladás! (Fii. 2:3—4.) „Semmit ne cselekedjetek versengés vagy hiába való dicsőség (öndicsőség) által, hanem alázatosság által mindenki minden mást nálánál jobbnak Ítéljen lenni.“ Es ha valami indítvány nem tetszik is, felzúdulás, letorkolás helyett (ez pápistáé hiba: türelmetlenség! a szabadság szellemének visszariasztója, — szép szóval is vissza lehet utasítani azt, ami nem jó !) vizsgáljuk meg azt, ami jó, s ami nem jó, ne tartsuk meg, de még az elutasításban is „elszenvedvén egymás a szeretet által“. Amig csak a jó, a hasznos kimutatható (ha ugyan valóban érettek és szabadok akarunk lenni !), „mindenek szabadok nekünk A Szentlélek pedig, ha bízunk 0 benne, elvezet bennünket az igazságra, a közhatározatlan egyéneink szivének odaadásával. Íme kifejtettem, hogy bár a mi fegyvereink nem testiek, mégis van a keresztyén anyaszentegyházban egyességre hozó hatalom. * * * Mélyen tisztelt és szeretett Atyámfia gróf Tisza István Úr! Megragadta az én figyelmemet már érintett hires beszéde. Kimondhatatlan nagy szolgálatot tett ezzel nekünk a szabad fejlődés, a békjók alól felszabadítandó reformok szerény s csak irói munkásainak. Mert felébresztette, sőt felrázta a figyelmet arra nézve, hogy mi magyar reformátusok csak a szellem szabadabb mozgása utján, de a krisztusi alapon fejlődhetünk. Erre azt vagyok bátor megjegyezni, hogy éppen nálunk tapasztalható egy bizonyos egyoldalú megkötöttség, amint fentebb említettem. Szervezet-, tan- és kultusz terén csak bizonyos tekintetben, tán még Rómánál is mozdulatlanabbak vagyunk. Es itt egy különös jelenséggel állunk szemben (amit egy érettebb Régner Pál templom- és díszfestő Pápa. Templomok festéséről számos elismerő levél! — Több kiállításon kitüntetve! Több pápai templom restaurátora ! — Elvállal szobák, termek művészi festését! Alapíttatott Í87í-ben. — Cím- és betűfestészet! — Modern kivitel ! — Szolid árak ! —- Alapíttatott í87í-ben.
