Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-20 / 12. szám
100. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. jó távoli jövő meg fog mosolyogni) : nem ám valami konzervatív irány, vagy tán tekintélyi hit, hanem a fanatizmussal közel határos elfogultság az, ami nem csak, hogy fojtó marokkal vissza tolt minden reformot, de a reformok barátainak egyenesen torkába fojtja a szót, hogy meg se nevezhette a pontokat és tárgyakat, amelyeket meg szeretne vitatni, amelyek égetik lelkét. Adja az Űr Isten, hogy egyszer a Gondviselés intézkedéséből négy szem között megmondhassam, miért állunk mi messze a külföldi protestánsoktól, melyek azok a dolgok szervezet-, hittétel-, kultusz tekintetében, amelyeknek elfogadása és el nem fogadása merőben ellenkezik a Szentirással, a keresztyénség fejlődésének evolúciójával, a józan ésszel és a megdönthetetlen tapasztalattal, amely fejleményekre és irtásokra egyedül juthatunk el, ha miként még a Szibériás és kancsukás vád Oroszország is az ő Tolstojának a szellem iránti tiszteletből megengedi, hogy magának Oroszországnak állapotait bírálja, s ahol kell, ostromolja, ügy mi is nem csak megengednénk, hanem miként a fejlett angolok, különösen németek, mi is, szinte dicsekedéssel és örömmel vennénk, ha nekünk magyar reformátusoknak is akadnának sok Tolstojaink, akik a szabad fejlődésre való felébresztés és felrázás érdekében minden nagyobb aggodalom nélkül megindíthatnánk az evolúció folyamatát a Zoványi-féle anathémás eset nélkül. Egy így megindult eszme-áramlat aztán bő anyagot szolgáltatna, amit a Szentlélek nevében összejött szerves közösség (szerintem a lelkészegyesület) a Szentlélek segélyül hívása mellest feldolgozna, s így a Szentlélek pedagógiája szerint fokról-fokra jutván a közmegállapodást közmeggyőződéssé érlelné. A fejlődést, 8 az esetleges szét szórt egyének korlátlan zűrzavarának kikerülését én más uton-módon elképzelni se tudom. Szabadság az egyénekben, egységre hozó erő a közösségben, biztos vezéreltetés a Szentiélekben. Ez az egymást kiegészítő háromság az, amivel nagybecsű beszédét tisztelettel és atyafi szeretettel csekély tehetségem szerint, sok tanulmányom, még több gondolkozásom után kiegészíteni bátorkodom gróf Tisza István Atyámfia! Az Úr Isten az Ő örök szent Fiának nevében és az áldott Szentlélek igaz Úr Isten által legyen velünk az eszmék munkásaival. — Vége. — Vigasztalások. Halotti beszédek és újabb imádságok. — 320 lap. — Irta Szolnokij Gerzson. — Megjelent Hegedűs és Sándor könyvkiadóhivatalában Debreczenben. — Ára kötve 8 korona. Szerző neve nem ismeretlen e lap olvasói előtt. M int imádság-iró eddigelé is igen szép sikert mutatott fel. E munkájával pedig a legkitűnőbb egyházi Íróink sorába lépett. Imádságai egytől-egyig sikerült alkotások. Költői szép nyelvezettel megirottak azok. Nincs bennök egy felesleges szó, mindég az adott körülményhez alkat mázolták. Szerző mesterileg tud vigasztalni. — Soha sem túloz, nem a könnyekben keresi a barátot, hanem csendesíteni vágyik a felzaklatott sziveket. Beszédei is, melyeket idegen szerzők művei nyomán írott, nagyon sikerültek. Régen olvastunk ennyire használható beszédeket. A legkisebb s a legfényesebb egyházban egyaránt mély hatást fognak ezek tenni a vigasztalást kereső szivekre. A könyv elsőrangú kiállításban csinos és tartós vászonkötésben jelent meg. A magyar népnek van egy elterjedt kedves újságja, a „Téli Újság*. Ez a lap azonban csak télen, három hónapban jelenik meg, így olvasói kilenc hónapon át irodalmi, lelki táplálék nélkül vannak. Részint, hogy ezeknek is szolgáljunk, részint, hogy azokat is, kiknek nincs 2 koronájuk évente a „K. E.“ lapra, hogy olvasókul megnyerjük, elhatároztuk, hogy ez évben is - immár az ötödik évfolyamban kiadjuk, mint „Nyári Újság*-ot — a „Keresztyén Evangyélista“ lapot épp előfizetési feltételek mellett, mint Hornyánszky a „Téli Újságot. Tehát március 25-től november 25-ig terjedő 9 hónapra 13 számban, ha 10 megy egy szalag alatt 52 fillér, oly csekély összeg, hogy ennyit a legszegényebb is áldozhat házi oltárára. Kérjük azért szives olvasóinkat, legyenek szívesek mindnyájan ily módon legalább 10 —10 előfizetőt gyűjteni, hogy ezáltal is terjedjen közöttünk Istennek szent országa. A megrendelések SzalayJ. lelkészhez küldendők N. Becskarekre. Vegyes közlemények* Esperes-választás. Az alsó-borsodi református egyházmegye 58 szavazatból 46 szavazattal esperessé választotta dr. Tüdős István miskolczi lelkész, az Országos Református Lelkészegyesület alelnökét. A bizalomnak e szép megnyilvánulásához őszintén gratulálunk. — Egyben megjegyezzük, hogy ez a választás se azt mutatja, mintha az ORLE az úgynevezett hivatalos egyháztól válni akarna, mini ha ki akarna abból menni. Az Országos Református Lelkészegyesület választmányi gyűlésén Miskolczon, e hó 17.-én igen szép számmal jelentek meg a választmányi tagok is, meg a Miskolcz vidéki lelkészek is. Á tanácskozás egész napon át tartott. Igen örvendetes a Kálvineum ügyének előhaladása. Bővebb tudósítást most nem közölProtestáns irodalom.