Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-26 / 52. szám

905 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 906 és azt, hogyan fejezze ki. E műben igen jó segítséget nyernek lelkészeink. Reméljük is, hogy népszerű leend. Vannak benne bárminemű esetekre halottak felett mondandó imádságok. Az 58 imádságból álló gyűjtemény csaknem túlnyomó részben éltesebb korunkra illő. — Az imádságok ily módon való csoportosításánál minden esetre a gyakorlati cél lebegett az iró szemei előtt, aki ezen könyve révén jelentékeny helyet foglal el egyházi irodalmunkban munkálkodó lelkészeink közt. A könyv külső tekintetben teljesen kifogástalan. A szép nagy betűs, könnyen olvasható tiszta nyomás a finom merített papiroson s az ízléses, díszes kötés dicséri a kiadó céget, ahol a könyv megszerezhető. Egyházi beszédek. Irta Soós Károly, búesi ref. lelkész. — Komárom, 1909. — Ára 2 korona 50 fillér. — 8-r., 105. lap. Soós Károly beszédeit leginkább az egyszerűség jellemzi. Egyszerű, falusi hallgatók előtt mondotta, az ő nyelvükön, gondolkozásukhoz mérten. A beszédek tehát egyszerű gyülekezeteknek valók s mint ilyenek, jól megállják helyüket. A szerző különben a beszédek megszerkesztésében kellő ügyességet és jártasságot mutat. A kötet beszédei többnyire alkalmiak, de a főbb ünnepekre is találunk a 15 prédikáció közt egy­­egy darabot. Kapható a kötet a bizományosnál, a Hegedűs és Sándor cégnél Debreczenben. Vegyes közlemények. Olvasóinknak s lapunk mélyen tisztelt barátai­nak boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk! — Gyászhír. A kolozsvári református theologiai fakultás elöljárósága és tanári kara fájdalommal tudatja, hogy az intézet buzgó gondnoka terehesi Horg Béla, Kolozsvármegye nyugalmazott árvaszéki elnöke, a kalota­szegi egyházmegye gondnoka, több hazafias és irodalmi egyesül t és közgazdasági intézet vezérmunkása, fakul­tásunk ügyeinek gondoskodó tanácsosa, ifjúságának párt­fogó támogatója, folyó hó 20.-án délután 2 órakor az Urban elhunyt. Hült tetemét folyó hó 22.-én dél­előtt 12 órakor, a Kossuth utcai gyászliáznál tartott ima után — rövid bucsuvétel mellett — a kolozsvári köztemetőben levő családi sírboltba helyezték örök nyugalomra. Emlékezete áldott! — Adakozás a pápai templom alapra E hó 20.-án d. u. kimentem Nemesszalókra, hogy személyesen fölkeressem és megkérjem adakozásra ott lakó azon hitsorsosainkat, akikben az anyagi erő mellett a nem.es célok iránt az áldozatkészség is meg van. Szalókg Géza földbirtokos úr volt szives vendégéül fogadni. Ez alkalommal ő 1000 koronát, azaz egyezer koronát ajánlott föl templomépítési alapunk gyarapítására; a lefizetést az építkezés megkezdésekor teljesíti. Mondanom se kell, hogy mélyen meghatva mondottam köszönetét neki ezen igen szép áldozatkészségért, és jól esik ezt e helyen is ismételnem. Majd az ő vezetése mellett bejártam a falut és a következő adományokat kaptam : Szalóky Tamás úr adott 20-— K-t, Szalóky Dániel 10*— K-t, özv. Szalóky Lajosné 5-— K-t, Szalóky S. Gyula 20'— K-t, Szalóky B. Gyula l•— K-t, Lőke István 10'— K-t, Lőke Gábor 10°— K-t; összesen 76-— K-t. . . A madi gyülekezet is küldött IP - K-t. — A nemesszívű adakozók fogadják e helyen is hálás köszönetemet. Kis József lelkész. úton is emlékezteti a mélyen tisztelt szülőket s gyámokat, hogy január 3.-án a tandíj második részlete — 15 K — esedékes lesz. Úgy ezt, mint az esetleges hátralékot s a rendkívüli tárgyakért járó 6 K-t fizessék ki.- Ingyen könyv a házinyultenyésztésről. A Házinyultenyésztők Országos Szövetsége (Budapest, Csillag­hegy) a házinyultenyésztés népszerűsítése érdekébeu minden érdeklődőnek ingyen kü;di meg a most megjelent ismer­tetőjét a nyultenyésztésről, amelyből bárki annyira meg­ismerheti ezt a hasznos gazdasági mellékágazatot, hogy maga is bele foghat a jövedelmező tenyésztésbe. Ezt a kezdést is megkönnyíti a Szövetség azzal, hogy jó tenyésztő anyag beszerzését közvetíti, sőt vagyontalanoknak ingyen is ad. A házinyulak vágását és gereznájuk gyűjtését a Szövetség Csillaghegy-telepén, valamint húsuk árusítását a Központi Vásárcsarnokban megkezdték ; a termékek tehát bármely mennyiségben értékesíthetők. — Haranggyár-átvétel. Baktat Egry Ferenc, kis­­gejőcei harauggyáros átvette a Thúry féle budapesti hi­­ranggyárat s azt az eddiginél is szélesebi) alapokra fek­tetve vezeti. Most is igen sok nagyszabású munkát végez Így egyebek közt a budavári Mátyás-templom s a pápai r. kath. templom harangjainak átszerelését. — Ajáuljuk a jól ismert gyáros új vállalatát egyházaink szives figyelmébe. x Karácsony közeledtével nem .mulaszthatjuk el figyelmeztetni olvasóközönségünket, hogy a karácsonyi ajándékok megvásárlásánál különösen figyeljenek arra, hogy olyan dolgot adjanak a gyermek kezébe, mely nem­csak testi gyönyört nyújt ; hanem olyant kell szerezni, ami a lelkét nemesíti, eszét élesíti és ez az ajándék: a könyv 5 ez tanít, mulattat és szórakoztat. Nagy választékban és (antiqua) mélyen leszállított árért kap­ható Hajnóczky Árpád könyv- és papirkereskedésében, Pápán. — Karácsonyi szünidő. Egyházkerületünk pápai főiskolájának főgimnáziumában e hó 18.-án kapták ki a tanulók a karácsonyi szünidőt s 1910 j anuár 3.-án újból megkezdődik a tanítás. Az igazgatóság ezen az — Rieger Ottó királyi udvari orgonagyáros ebben az 1909. évben is, az előzőket szinte túlszárnyalva, a következő helyekre szállított orgonákat, vagy vett fel újabb megrendeléseket : 1. Kiskőrös (21 változatú). —

Next

/
Oldalképek
Tartalom