Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-21 / 47. szám

817 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 818 eszmét, hanem buzdításul, a saját adományából orgona­alapot is létesített. A szép terv megvalósítására tehát úgy a saját óhajtása, mint a gondnoki számadásokban régóta szereplő Jávory-féle orgona-alap is évró'l-évre hangosan figyelmez­tette és sarkalta az egyházat. Az új adózási rendszer be­hozatala végre meghozta a várva-várt alkalmat a terv keresztül vitelére. Egyik közgyűlésén, lelkésze indítványára, egyhangú lelkesedéssel elhatározta az egyház, hogy az egyetemes adó alapból az adóteher-csökkentése céljából folyósított segély első évi egész összegét az orgona-alaphoz csatolja ; ugyancsak a közgyűlés határozatából kibocsátott gyüjtő­­iven pedig, mely az egyháztagokat adakozásokra szólította fel,, rögtön megkezdődtek és serényen folytak az alá­írások. Az orgona-alap ekként rövid idő alatt 2024' — koronával nagyobbodott. Nem valami nagy összeg ugyan, de a csekély népességű egyház vallásos buzgalmát s áldozatkészségét — a mai anyagias világban — mégis elég dicséretesen tanúsítja. Az orgona a hivek túláradó Öröm-érzelmei közt folyó évi október hő 31.-én adatott át rendeltetésének. Az istenitisztelet a 74. dicséret 1. s a CL. zsoltár 1—2. verseinek orgonakiséret mellett történt éneklésével kezdődött. Mándy Bertalan, csertői tanító volt az ünnepi kántor. A megyeszerte hires orgonista mesterileg alakított gyönyörű akkordjaival s a változatok ügyes használatával a hivek buzgó éneklését nem egyszer a lelkesedés fokáig emelte. Szivet-lelket fölemelő szép imádság után Kiss Tamás, helybeli lelkész tartott a CL. zsoltár 1., 4., 6. versei alapján eszmékben gazdag felavató-beszédet. Október 31-ike lévén, méltó kegyelettel s lelkes szavakban emlékezett meg mindenek előtt a lelkész nagy reformátorainkról s ezeknek a lelkiismereti szabadságért vívott dicső küzdelmeikről. Majd figyelmet lebilincselő módon fejtegette, hogy a Somogyviszlói egyház tagjaira nézve a mai ünnep kiváló jelentőségét — a vele kap­csolatos világtörténelmi eseményeken kivül — az az örvendetes körülmény is nagy mértékben fokozza, hogy a templomi buzgóság emelését célzó díszes új orgona ezen a napon nyervén felavatást, a felolvasott zsoltár szavai szerint az Urat most már ők is sípokkal, huroknak zengésével és orgonával dicsérhetik. Beszéde végeztével felolvasta az orgona rövid történetét, az adakozók neveit s adományaikat, végűi pedig az úrvacsorát osztotta ki. Ezzel s a 175. dicséret 2. versének eléneklésével véget ért a szép ünnepély, melyre nemcsak a somogy­­viszlóiak, hanem a vidékről nagy számban egybe sereglett vendégek is bizonyára sokáig kedvesen fognak vissza emlékezni. Megemlítem még, hogy az orgona a pécsi Angster­­féle gyárban készült. Alakja is, s;ine is nagyon kellemes benyomást tesz a szemlélőre. Szekrénye porcellánfehérre van festve. A játszó asztal elejét lant, az orgonatest homlokzatát pedig arannyal bevont szobrász-munkák díszítik. A légnyomatú csőrendszer szerint épített, hat fő- és hat mellékváltozattal Li ró orgonamű, a szakértő nyilatkozata szerint minden tekintetben kifogástalan s a jóhirü Angsterék valóban teljes elismerés érdemel­nek érte. Somogyviszló, 1909 november 1.-én. Boross István. A Betliesda-kórliáz magyar kezekben. A dunamelléki református egyházkerület közgyűlése végleg jóváhagyta és megerősítette azt az adás-vételi szerződést, melyet a budapesti német református leány­­egyház, mint eladó, és a Filadelfia-diakonissza-egylet, mint a Bethesda új birtokosa kötöttek. Ezentúl tehát ez a szép és nagy intézet teljesen a magyar protestáns keresztyén építő-munka szolgálatára áll. A Filadelfia-diakonissza-egylet, melynek dr. Szabó Aladár, budapesti református lelkész az elnöke, a kórház ügyeinek közvetlen vezetését továbbra is Biberauer Richárd, kórházi- és diakonissza-lelkészre bízta, ki feleségével, a berni nagy diakonissza-kórház volt igazgatójának leányá­val, valamint Bauer Irma vezető-testvérrel együtt a diakonisszák vezetését és képzését is intézi. Az orvosi vezetés dr. Kertész József, vezető-főorvos, egyetemi magántanár avatott kezében van, aki egyúttal a szépen berendezett sebészeti osztálynak is főnöke. Mellette a belgyógyászati osztálynak az élén dr. Thaly Lóránt, főorvos működik szép sikerrel. A Bethesda-kórház, mint kórház is számottevő s felhívjuk a közönség figyelmét arra, hogy II. osztályú betegek napi 5’ — K t, I. osztályú betegek napi 7’— K-t fizetnek ellátásért és rendes orvosi kezelésért. Különösen fontos azonban a Bethesda kórház, mint diakonisszaképző-iutézet. Már eddig is 30 diakonisszát nevelt ott a Filadelfia diakonissza egylet, kik közűi többen vidéken (Széchenyi-telepen, Nyíregyházán, Makón, Kolozs­várott és Tordán) működnek. Ifi. Stern Lipót Pápa, Kossuth Lajos-utca, Posta-palota-= Mindennemű kézimunka, himzési előnyomda = rövidáru-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. Elvállal mindenféle templomi arany, ezüst és selyem díszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését. JLie 1 Ki i s*inei■ etes kiszolgálás !

Next

/
Oldalképek
Tartalom