Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-14 / 46. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 800 UM kel prédikálunk, amikor nekünk, saját magunknak van folyton gyarapodó, növekedő, mélyülő' hitünk. Az egyház nem maradhat úgy, amint van. A legenda szerint Jézus azt mondotta egyszer, hogy a jónak jönnie kell és áldott az, aki által jön. Igen, a jó jönni fog, mert jönnie kell és áldottak leszünk mi is, ha közremunkálkodunk annak eljövetelében. Az evangéliom a régi, az emberi szív is a régi. Fel tehát a munkára. Legyen nekünk is jeliigénk, mint a Kálviné volt: Cor meum Tibi velut mactatum offero, — szivemet áldozat gyanánt Neked ajánlom fel. Adjuk oda egész valónkat az Űr szolgálatába, lélekkel szolgáljunk Neki, járjunk az élet utjain, hirdetve mindenütt, az örömhírt a megfáradottaknak. BlondelróT, Oroszlánszívű Richard udvari költőjéről írja a krónikás, hogy elhatározta, hogy urát megkeresi, amikor Ausztriában bebörtönözték. Egy dalt énekelve járta be fél Európát, míg végre rá akadt a várra, ahol a király volt. Itt is rá kezdett a dalra, melyet egyedül ő és a király tudott és a föld mélyéből azonnal jött a király felelete, aki ismételte a dallamot. így a hű alattvaló megtalálta királyát, így menjünk mi is keresztül az életen, mindig ugyanazt a dallamot hangoztatva, amely nem egyéb, mint Krisztus és ha ezt az igazságot a bűnök várában bilincsek közt szenvedő emberi lélek meghallja, visszhangot fog arra adni, felelni fog Isten szavára. Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Boldog, akit munkában, és vigyázva talál. Kívánom, adja meg nekünk ezt a boldogságot a Mindenható. Tisza István a Protestáns Irodalmi Társaságban. — Folytatás. — Azt mondja Pál apostol, hogy majd ha eltöröltetik minden, ami rész szerint való igazság, megmarad a hit, remény és szeretet, ez a három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet: az a szeretet, amelyik mindeneket elfedez, mindeneket hiszen, mindeneket remél és mindeneket eltűr, és az a szeretet, amely soha el nem fogy. Ez a szeretet képezi az egész mindenség, az egész erkölcsi világ összetartó kötelékét. Ez szabályozza viszonyunkat Istenhez. És ez kell, hogy szabályozza viszonyunkat embertársainkhoz. Ez teszi Istent, az erkölcsi tökéletességet, a teremtés urát ennek a szegény, gyarló embernek nevezett féregnek szeretett édes atyjává és ez teszi az Istenhez fiúi viszonyban ragaszkodó egész emberiséget egymás testvérévé. Hát Isten azeretete és kegyelme, amely elnézi gyarlóságainkat és hibáinkat, a mi fiúi szeretetünk Isten iránt és ebből kifolyólag a mi testvéri szeretetünk felebarátaink iránt : ez a néhány szó az, amire alapítja Krisztus a maga egész világnézetét, a maga egész világrendjét ; és ez a néhány szó annyival, de annyival fenségesebb minden egyébnél, amit akár azelőtt, akár azóta az emberi elme megalkotott. Hiszen Jézus előtt is volt aránylag tiszta fogalma Istenről a zsidó nemzetnek. Az az Isten, a zsidók Istene a bosszúálló, kemény, hatalmas, haragtartó Isten volt. Hol áll az a szerető édes atya fogalmától ? És az ó-kor kultúrája, az ó-kor bölcsészete megalkotta az emberi alapon nyugvó etika terén talán a legfenségesebb alkotást. De hol van Plato és Aristoteles etikája attól a magaslattól, amelyre a mi kötelességein két, a mi hivatásunkat a felebaráti szeretet fogalma helyezte. És ha valaki még ezután is kételkednék benne, hogy isteni eredetű ez a tanítás, hát nézze meg, milyen nehezen tu^ta ez az egypár nagy, egyszerűnek látszó igazság az emberiség leikébe befészkelni magát és milyen gyarlóan tudjuk még ma is, egy magát tisztultabbnak hivő kor gyermekei visszaadni, megvalósítani ezt az egypár egyszerű igazságot ! Hiszen Krisztus azonnal meghódította az egész művelt emberiséget, alig pár század alatt uralkodó vallásává lett a világnak. De hol maradt belőle a szeretet ? Hol maradt a felebarát fogalma ? Hol maradt azon egyenlőségnek, az emberi méltóság azon egyenlő elismerésének fogalma, ami a felebarát togalmának becsületes megvalósítását jelenti ? Hát nem kellett századoknak, ma már majdnem mondhatnám : évezredeknek eltelni, ainig a felebarát fogalma legalább némileg, gyarlón, tökéletlenül, de mégis lassan, nehezen átmegy az életbe és valósággá válik. Es mennyi gyűlöletet hirdettek ezen szeretet nevében! És mennyi sok bűnt, mennyi elnyomást, mennyi zsarnokságot kellett az emberiségnek azoktól elszenvedni, akik Krisztus követői, talán a szerető vallás hirdetői, akik ezt talán hitték is és mindenesetre vallották ! Ma is, tisztelt közgyűlés, ha az emberi tudományt az emberi salaktól meg akarjuk tisztítani, ma is, ha az emberi világnézletet magasabb, tisztább régiókba akarjuk felvinni, ma is vissza kell mennünk annak eredeti forrásához, oda, ahol a szeretetet tanították nekünk és semmi egyebet, oda, ahol a szeretet volt egy egész, az emberiség javáért átélt, az emberiség javára elszenvedett életnek, az emberiség javára elszenvedett mártír-halálnak igazi, egyedüli éltető eleme. Krisztus tanításához kell tehát visszatérnünk ; de nem ahhoz a gyarló, törékeny, múlandó mezhez, amelybe azt emberek bölosesége öltöztette. Minden dogma emberi mű. Magán viseli az emberi gyarlóság bélyegét és annak a kornak bélyegét,
