Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-22 / 34. szám
583 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 584 sok tudatlan szülő nem igyekszik az iskolának segítségére lenni, sőt a legüdvösebb irányú intézkedést is sokszor kijátsza; amikor azt látjuk tehát, hogy a családi nevelés az iskolaival nem karöltve, hanem homlokegyenest ellenkező iránydan halad: akkor a fentebbi vád egész súlyát az iskolára hárítani — ismétlem — nem szabad, meri a nevelés körül nemcsak az iskolának, hanem a családnak, a társadalomnak is vannak kötelességei. A közerkölcsök hanyatlásáról szólva nagyon helyesen jegyezte meg a parlamentben egy kiváló férfiú, hogy: „Az iskola és az élet ellentétben állanak. Az iskolában a növendéket szerény, szemérmes, erkölcsös magaviseletre tanítják, az életben, a társadalomban s a társadalom intézményeiben mindezt kigúnyolják, gúny tárgyává teszik. Az élet és az iskola közt tehát nincs összefüggés és ezen összhang hiányának máris szomorú következményeit látjuk^. Fentebb elismertük már, hogy az iskolai nevelés is hibáztatható; nézzük meg most, hogy mennyiben ? Amióta a modern tanterv maximumra emelkedett igényekkel áll elénk s a reáltudományoknak mind nagyobb-uagyobb anyagát öleli fel tagadhatatlan, hogy népünk sokkal ügyesebb tanultabb, mint eddig volt; de az is bizonyos, hogy eszményi dolgokért lelkesedni nem igen tud; lelke nem képes felemelkedni s csak azt becsüli, ami neki anyagi jólétet biztosít; Istenre ritkán gondol, templommal, vallással nem igen törődik. Pedig a vallástani tárgyaknak is elég nagy anyagát dolgozzuk fel évenkint! Szinte megfoghatatlan, hogy mig a reáltárgyaknál szembetűnő gyors eredménnyel jár a sok tanulás, addig a vallástani tárgyak körül kifejtett munkálkodás alig hoz némi gyümölcsöt. Abban kell bizonyára a baj egyik okát keresnünk, hogy a vallási tárgyaknál — talán a vizsgákra gondolva — az ismereteknek nem annyira erkölcsi irányban való hasznosítására, mint inkább a tudás anyagának bővítésére törekszünk s hogy e tárgyak némelyikét nem ott és nem úgy tárgyaljuk, ahol s ahogy kellene. Igen, olyan dolgokat tanítunk pl. már a Ill-ik osztályban, amelyek egyáltalán nem odavalók ; ahol a gyermek még megfelelő értelmi felfogással nem bír s igy keserves kínnal szerzi meg azt az ismeretet, melynek reá nézve gyakorlati haszna eo ipso soha sem lesz. Ha a kényszermunkán áldás nem lesz, sokkal kevésbbé lehet a kedvetlenül végzett munkától óhajtott eredményt várni a szivnemesítés terén, ahol a gyermeknek örömmel, lelki gyönyörűséggel kellene az ismeretekhez jutnia. Ezért mondja Rousseau: »Óvakodjatok a vallástant kényszer és kedvetlenség, avagy munka és kötelezettség tárgyává tenni; következőleg soha se adjatok e tantárgyból könyvnélkülit, még imákat semu. Igaz, hogy a nagy idealista kissé messze elhajítja itt a sulykot, de vájjon mit mondana, ha látná, hogy mi milyen elvont dolgokat tárgyalunk sokszor; olyanokat, melyeknek megértésére az a kis gyermek képtelen lévén, kénytelenek vagyunk a legtöbb esetben megelégedni azzal, hogy pl. a káténak egyik-másik kemény kérdését bevágja s egyszerűen eldarálja. Kívánt hatása azonban természetesen nincs reá, mert amit értelem nélkül s kedvetlenül tanult be, se a vallásos, se a felekezeti érzület megszilárdítására nem alkalmas. Legfeljebb keserűen fog évek múlva is visszaemlékezni, hogy mekkora gyötrelmet okozott neki valamikor a káté. Hát még ha — amint nagyon is számottevő emberektől hallom — a heidelbergi kátét is be fogják illeszteni tantervűnkbe, ki lesz az közülünk, laikusok közül, aki azt igazi lelki gyönyörrel s kívánatos eredménnyel fogja kezelni; mikor nemcsak a heidelbergi, de még a Tóth Ferencféle kiskáténak is vannak olyan kérdései, melyeknek megmagyarázása egyik-másik theologust is próbára tenné. Kérem, ne méltóztassanak ezen állításomat megmosolyogni, nem frázis ez! Hogy mennyire nem az, beigazolom, habár ezzel egy kissé el is térek tárgyamtól. (Folyt, köv.) Boross István. Adat a gályarabok történetéhez. A tiszántúli ref. egyházkerület levéltárában Sinay Miklós püspöknek Miscellanea Hungarica c. kézirati gyűjteménye VII. kötetében az 506. lapon olvasható a következő érdekes levél. Nem fűzök hozzá semmit, eleget beszél az okmány. Missiles litterae sollicitatorum Vienuensium ad Papenses et Veszprémienses. Szolgálok kegyelmeteknek, mint jóakaró uraiméknak. Vaszari András vajda ur és Járó János ur Bécsbül való elmenetelek után az ő Felségének ő kegyel-
