Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-06 / 23. szám
381 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 382 mátus keresztyeneknek. Hogy a magyarság szempontjából még sikeresebben működhessék e téren, pártolja és elősegíti a társadalmi téren e célból alakult egyesületet is. A főrendiházban álláshoz mért súllyal, tudása tárházából és emberbaráti érzülete nemességéből szinte összehalmozott fegyverekkel védi és viszi előbbre az egyenlőség és testvériség elveit. Az Országos Vallásegyenlöségi Szövetségben bátran lobogtatja a szabadelvüség zászlóját. Felhívó szózata nem volt bizonytalan tétovázó zengés. K. J. Antal Gábor, mint tanár. Lám, a közmondásszerü igazságok sem bizonyulnak mindig igazaknak. Van valami régi latin közmondás, amely olyanformán hangzik, hogy az istenek csak azt teszik tanítóvá, vagy tanárrá, akit gyűlölnek. A többek közt Antal Gábor pályája is igazolja, hogy ezt a régi mondást épen nem lehet az aranyigazságok közé számítani. Hiszen ö épen tanárságával alapozta meg azt a magaslatot, amelyre emelkedett s amelyen most köztisztelettől övezve fáradhatatlan buzgalommal tölti be nemes és egyúttal magas hivatásával járó kötelességeit. A tanári pálya emelte és készítette elő arra, hogy a múzsák válogatott, de kicsiny serege helyett több százezer ember lelki neveléséről s emellett az élet minden elképzelhető viszonyai között anyagi, szellemi és erkölcsi téren való elhaladásáról gondoskodjék. Hogy e nagy felelősséggel járó hivatását miként tölti be, arról most nem beszélek. Hanem csak arról, hogy tanári pályáján hogyan készült erre a sokkal nagyobb felelősséggel, de egyúttal siker esetén sokkal nagyobb dicsőséggel járó hatáskörre. Csak alig hogy befejezte tanulói pályáját, történt az a nevezetes esemény, hogy Kerkapoly Károlyt, a pápai főiskola hírneves bölcsészet tanárát megválasztották országgyűlési képviselővé az absolutismus után összehívott első országgyűlésbe, 1865-ben. Hogy ki volt, mi volt Kerkapoly Károly, arról nem kell hosszasan szólanom. Tüneményes pályafutását ismeri minden valamirevaló ember nagy Magyarországon, s hogy mint tanár és tudós milyen ember volt, elég részletesen és meleg szeretettel megírta kiváló tanítványa, Eötvös Károly. Tehát mikor ezt a nagyeszű embert képviselővé választották, a főiskolai fentartó testület a kitüntetés felett érzett őszinte örömmel adta meg az engedélyt, hogy tanári székét egyidőre elhagyva ennek a kötelességének éljen. De egyúttal gondoskodni kellett helyettesítéséről. És hogy milyen véleménnyel voltak Antal Gábor felől, mutatja az a tény, hogy annak a méltán nagyhírű tanárnak ideiglenes helyettesítésével őt bizták meg, mint legjobb tanítványát. S mikor Kerkapoly, mint képviselő, csakhamar országos hirnévre emelkedett s kitűnt, hogy magasabb munkakör várja Őt, mint a szegényes pápai tanárság, utódjáról kellett gondoskodni. S Antal Gábor bizonyára azzal az alapos reménnyel ment a berlini és zürichi egyetemekre tanulmányait folytatni, hogy ez az utód ő lesz. S reményében nem is csalatkozott, mert az 1869. május 26 — 28. napjain Székesfehérvárott tartott kerületi gyűlésen 8 szavazattal kettő ellenében csakugyan megválasztották Kerkapoly utódává. Hogy pedig a szavazatok száma ily kevés volt, annak az a magyarázata, hogy akkor még egyházmegyékként szavaztak. Először minden egyházmegye otthon szavazott s az eredmény szerint úgy adta be azután a kerületi gyűlésen szavazatát. Mindenki elismerte és elismeri, hogy mint tanár kiváló eredménnyel töltötte be hivatását. Mert hiszen ha nem ismerték volna el ezt általánosan, akkor bizonyára nem emelték volna sokkal magasabbra. De hát miben állott tanári kiválósága? Erre tanítványai közül bizonyára sokan sokféleképen nyilatkoznának és esetleg találóbb megfigyeléseket is tudnának felhozni. Én pedig saját megfigyelésem alapján a következőket mondhatom. Mindig szívesen mentünk az ő előadására, még a gyengébb és munkakerülő tanulók is. Pedig hát a legelvontabb s igy a közhit szerint a legnehezebb és legunalmasabb tárgyakat tanította, a logikát, bölcsészettörténetet és jogbölcsészetet. Hallgattam ilyenféle tárgyakat az egyetemen is, tehát bizonyára nagyon arra hivatott és képesített tanároktól. De bizony egynémelyiknek előadását végighallgatni valósággal lélekölő unalom volt. Antal Gábor előadását hallgatni pedig mindig szives örömrr el mentem nemcsak én, hanem mind valamennyien. Igen ám, mert az ő előadása csupa élet és elevenség volt. Azokat az elvont tárgyakat olyan közvetlenséggel tudta előadni, hogy lehetetlen volt nem figyelni s annyi életből vett, közérdekű példákkal tudta meg világosítani, hogy lehetetlen volt nem érdeklődni. S épen azért a censuráktól se féltünk. Hax*ag, rosszkedv, vagy szeszélyesség sohasem zavarta meg a felelőt. Ilyenről ő nála szó sem lehetett. De nemcsak ezért mentünk szivesen előadásaira, hanem főleg azért, mert mindannyian őszintén szerettük. Mindenki őszinte jóakaróját látta benne és sokan tapasztalták is ennek a jóakaratnak a megnyilatkozását. A kiváló tanárnak is többféle typusa van. Csak a kiválóról beszélek. Van olyan, aki csak tanítványainak és könyveinek él. Minden idejét, gondját és szeretetét ezekre fordítja, hogy könyveiből minél több új ismeretet szerezhessen, ezekkel tanítványait minél fényesebben felruházza s minél derekabb emberekké formálhassa őket. A többi világ csak mellékesen érdekli s a közélet zajától és kellemetlen harcától többnyire visszariad, sőt kerülve-kerüli. Viszont vannak olyanok, akik könyveikről és tanítványaikról szintén nem feledkeznek meg, azoknak nagyon is jól gondját viselik, de
