Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-10 / 2. szám
23 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, 24 sága lép életbe : quod licet Jovi, non licet bovi. Ma az utolsó szolgabiró is nagy érdemeket szerezne magának azzal, ha egy-egy protestáns jellegű szövetkezetei karhatalommal szétugrasztana. Az ilyen fajta dicsó'ségszerzésre még sem akarunk alkalmat adni. Inkább várunk. Majd csak felébred a józan közvélemény gróf Ápponyi fogásai ellen és a liberális elemek megunják a Rómából való kormányzás szégyenét. íme egy reménysugár megvillanása Csanádvármegyében, ahol a pápa emberei a „Ne temere“ feletti felháborodást akarták elfojtani, de szerencsére jelen volt Návay Lajos és Justh Gyula, akiknek liberalizmusa nem mai keletű. Návay Lajos, a Ház egyik aleluökének, 1909 január 4-én Makón a vármegyei gyűlésen mondott beszéde a „Ne temere“ ellen, figyelemre méltó. Egy bátor és becsületes embernek és tisztalátásu politikusnak nyilatkozata az. A vallásfelekezeti békének és a jogegyenlőségnek barátja szólalt meg benne, azon reménye kifejezése mellett, „hogy nem messze élünk attó1 az időtől, mikor a liberális zászló kibontása minden liberális magyar embernek kötelessége lesz“. Adja Isten, hogy úgy legyen. Akkor talán jobbra fordulnak állami zavart állapotaink is. Szó sincs róla : a „Ne temere“ kibocsátása a pápa joga; de az már nem állhat, hogy afelett kritikát gyakorolni ne lehetne, amint Návay állítja. Magyarország békéjét és általában belügyeit érintő minden külföldi hatalomnak ténykedése felett nemcsak lehet, sőt kell kritikád gyakorolni. A kormánynak legfőbb kötelessége megóvni az országot attól, hogy bármiféle külföldi hatalom olyan rendeleteket és dekrétumokat adhasson ki, melyek a hazai lakosság békéjét megzavarják. A királyi placetum jogát ily esetekben gyakorolni kellene. Nem elég a kérelmezés, a jajgatás és sopánkodás. Itt követelni kell. A törvény végrehajtása, a lakosság békéje nem olyan dolog, melynek biztosítása, vagy elárulása egy lelkiismeretlen miniszter tetszésétől függ. Nem elég tehát az, hogy Csanádvármegye és más törvényhatóságok csak arra kérik fel a kormányt, „hasson oda“, hogy a pápa illetékes helyről felvilágosíttassék arról, miszerint ennek a pápai dekrétumnak a fentartása Magyarországon csak káros hatású lehet. Ez nagyon plátói kérés. A római pápát felvilágosítani nem lehet, mert ő nem tévedhet és csalhatatlan ! Ez egyházi dogma, mely ellen a magyar püspököknek tiltakozuiok nem lehet, nem szabad ! Ez ellenkeznék azzal az esküvel, melyet a püspökök a pápa kezébe tesznek le, mielőtt a hivatalukat el • foglalnák. Az a híresztelés, hogy a püspöki kar felterjesztést tett volna a pápánál a „Ne temere“ visszavonására, egyszerű misztifikáció, a gyengék megnyugtatására. A világiak beleszólása a hit dolgába a kath. egyház szervezete értelmében ki van zárva. Bizonyosan erre a tényre gondolt Návay is, mikor azt állítja, hogy a pápai dekrétum felett kritikát gyakorolni nem lehet, fly értelemben igaza van. S ez nagy baj, mert ezzel a példával meg van magyarázva az a világraszóló szédelgés és világosilás, melyet gróf Apponyi a „kath. autonómia“ cime alatt üz. Itt a katholikus és protestáns intelligenciának, sőt magának a parlamentnek kellene közbeszólnia és végét vetnie a készülő szédelgés elkövetésének, még mielőtt annak természetes következményei beállanának. Mert ne ámítsuk magunkat. A tele torokkal hirdetett „kath. autonómia“ képtelenség. Valóságos fából csinált vaskarika. Nem kell hozzá csak egy-két esztendő, amikor a legutolsó kath. paraszt meg fog győződni arról, hogy a világi elem meg van csalva. A világi urak névleg csak azért fognak részt venni az autonom gyűléseken, hogy hallgassanak és éretlen filkók gyanánt lessék a püspökök akaratát éa határozatát. Tanácskozhatnak, de nem dönthetnek. Ez egyedül a püspök joga, akinek pedig Róma parancsol. A mai törvények szerint egyedül a magyar kormánynak és királynak van az a joga és ezzel járó kötelessége, hogy a „Ne temere“-féle dekrétumoknak kiadását és kihirdetését meggátolja. Mert egyedül a kormány van hivatva a fennálló hazai törvényeknek érvényt szerezni, fiainak sértetlen békéje felett őrködni. És mit tapasztalunk ? A szóban levő pápai dekrétum még 1907-ben adatott ki, s jogellenesen a magyar kormány tudta és engedelme nélkül életbe is lett léptetve. Ma már 1909-ben lennénk. A protestánsok és felvilágosodott katholikusok, irodalmi utón és gyűléseken már hiába tiltakoznak a „Ne temere“ ellen. A katholikus papság előtt ez szent és sérthetetlen dogma, mely ellen cselekednie nem szabad. Az illető szakminiszter a hozzá érkező törvényhatósági feliratokat egyszerűen félreteszi — és azzal bolondítja a nagy világot, hogy mindent elkövet a csalhatatlan pápa „felvilágosítására“. Papjaink jelentéséből tudjuk, hogy a vegyes házasságok elleni harc kitanított és jól fizetett férfi és női ágensek utján országszerte folyik. A magyar kormány pedig — nem lévén komoly és határozott ellenzéke, — rá sem hederít az alázatos feliratokra és tiltakozásokra. A békebontó méreg már országszerte terjed — gróf Apponyi pedig szakállát simogatva, boldogan mosolyog. Az egyedül ORGONAÉPITÉSI MŰINTÉZET. .““rSr ______________________________________ BUDAPEST, YII. kerület, Garay-utca 48,-ík szám. Cs. és kir. udvari szállító, a Ferencz József rend lovagja. — A párisi és bécsi világkiállításon kitüntetve. Legolcsóbb árban és kedvező fizetési feltételek mellett kiváló tiszta légnyomása csőrendszerü (pneumatikái) tartós, nemeshangu orgonákat szállít. 34 óv óta 1400 orgonát szállított. Mindennemű orgonajavításokat és hangolásokat a legmérsékeltebb árban és lelkiismeretes pontossággal teljesít. Orgona jókarban tartását mérsékelt árban elvállalja. Tervezetek és mintarajzok kívánatra.
