Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-10 / 2. szám
25 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 26 idvezítő római egyház vagyona és ezzel az Ő lelkének örök üdvössége biztosítva van ! Az általa felélesztett „kuruc katholicizmus“ dolgozik, — a protestánsok szokott sopánkodása pedig tovább tart. Ez pedig neki nem árt. A kutya ugat, a karaván halad. Ez a helyzet. Vájjon ki gyönyörködik benne ? Zsilinszky Mihály. Az ókori és modern ember életfilozófiája. (Folytatás.) Nézzük röviden Epikuros tanát is. Ő is, mint korának legtöbb bölcselője, — mellékekésén megjegyezve Kr. e. 300 esztendő tanairól van szó ! — a legfőbb jót a boldog életben, a boldogságban keresi. Nála azonban az eszes természet mellett a boldogság elérésére egyéb mellékes tekintetek is figyelembe jőnek. Szerinte a boldogság gyönyör. De nem rövid ideig tartó gyönyör, hanem tartós, maradandó, amely a jelenre és jövó're egyiránt kiterjed. Rosszul és tévesen Ítélik meg Epikurost a laikusok, akik az olyan embert, ki szereti a henyélést, kényelmet, no meg a gyomrát is, epikureistának nevezik. Epikuros nem a testi gyönyörök hive \olt, (mert azok mindig csak a jelenre vonatkoznak), hanem a szellemi gyönyöröké, melyek rendesen az egész életre szólnak. A léleknek ezt az állapotát, e lelki nyugalmat nevezi Epikuros ataraxiának. Ami végeredményében teljesen megfelel a stoikus apathiának. Aki ezeknek birtokában lenni szerencsésnek mondja magát, az boldog. Mig azonban a stoikusok ennek elérésére elegendő •eszköznek hirdették a természettel való összhangzatos éle tét, melyet az ember (mindig bölcs emberre kell gondolni!) a világtól elvonulva, önmaga is gyakorolhat, addig Epi"kuros a boldogság elérésére legfőbb eszköznek hirdette a barátságot. Ezzel utalt társadalmi kötelezettségünkre is. *A halálról azt tanította, hogy félni nem kell tőle. Nem élni nem baj, de boldogság nélkül, esztelenségben élni a legnagyobb baj. Ez teszi az életet keserűvé s az ember életét boldogtalanná. Mint láthatjuk, ezen filozófiai iskolák elég szigorú tanokat hirdettek. A stoikusok szigorúsága szinte közmondásossá vált. De n?.kik olyan volt az életük is. Hiszen Diogones képes volt egy félfenekü hordóban tölteni életét! És boldognak tartotta magát. Azt is mondják róla, hogy egy alkalommal fényes nappal égő lámpással ment keresztül a népes piacon. S amikor megkérdezték tőle félig tréfásan, félig gúnyolódva, hogy mit keres ? — azt felelte rá : Embert keresek ■ Persze ez már cynikus felelet volt. De vájjon mind ez nem juttatja-e eszünkbe Jézus és a keresztyének asket izmus át ? Én a röviden vázolt erkölcsi tanokból arra engedek következtetni. Ők is megvetették a külső javakat és a boldogság igazi helyére, a belsőre céloztak. A stoikusok inkább az észre, Epikuros inkább a szívre. A boldogságot tehát ne a külső javakben, hanem a mi belsőnkben keressük. Mennyivel más ez a meggyőződés, mint az, amit ArÍ8tippos, a c\renei iskola teje ugyanekkor hirdetett! Aristippos azt mondja, hogy az az igazán boldog, aki mindig és mindent okosan élvezni tud. És meűtől okosabb valaki, annál nagyobb az élvező tehetsége, ennélfogva a boldogsága is. Amint látjuk, ez merőben ellentétes felfogás. Előkelő származású ember gondolkodására vall, akiknek bölcs Ítélő képességét a legtöbbször megvesztegeti anyagi jólét, vagy egyéb pozíció, melyben a nyilvános életben bővebben van részük, mint, másoknak. Ez az a pont, amelyen az elméleti életbölcselet érintkezik a gyakorlatival. Az a kérdés most már, vaijon az ókori görög, ^agy római ember alkalmazta-e ezeket a tanításokat a gyakorlati életben ? Bizony nem alkalmazta azt talán senki. Hogyan? Hát senki se.n akart boldog lenni? Nagyon is akart, de nem volt meg hozzá a kellő intelligenciája ! A gyakorlati ember más utou-módon kereste akkor is, és keresi most is a boldogságát. Anyagi élvezetek, szellemtelen szórakozás, nagyravágyás, hiúság voltak az ő vezéreik ; pénz és hizelgés az eszközeik. S vájjon a mai kor embereinek nem ezek okozzák-e a legnagyobb boldogságot ? Nézzük csak, hogy élt egy ókori ember ? S tegyünk összehasonlítást. Tudjuk a történelemből, hogy előkelő emberek irtóztak a munkától. Anuál jobbau kedvelték a tétlen szórakozást. Lakásukat a legnagyobb kényelemmel rendezték be, rabszolgákat tartottak, fényesebbuél-fényesebb lakomákat rendeztek, kockajátékon vagyonukat tékozolták. És boldogok voltak ! Mikor otthon kimulatták magukat, a fórumra mentek, hol nagy hangon, de üres fejjel hirdették az igazságot alattvalóikkal szemben; mig fölfelé csodálatos hízelgéssel igyekeztek a hatalmasok kegyeibe jutni. Oh akkor is volt már protekció ! Némelyek pl. egész vagyont áldoztak, vagy ajánlottak annak, aki őket a császár Ifi. Stem Lipót Pápa, Kossuth Lajos-utca, Posta-palota. = Mindennemű kézimunka, himzési előnyomda = rövidáru-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. Elvállal mindenféle templomi arany, ezüst és selyem díszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését. Lelkiismeretes kiszolgálás!
