Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-10 / 2. szám
19 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 20 tekint első feladatának? Megnézi arsenálját: megvizsgálja, ha van-e a háború viselésére elegendő alkalmatos fegyvere. És ha nem találja elegendőnek, mindenekelőtt fegyverről gondoskodik. Mi az erkölcsi, az intellectuális háborúban a mi fegyverünk ? A törvény. Ha azt találjuk, én pedig úgy találom, hogy a törvény nem nyújt elég eszközt, nem világos, nem határozott, sőt nem is szól arról, amiről talán szükség volna szólnia, mindenekelőtt arról kell gondoskodnunk, hogy elegendő fegyverünk legyen, azaz törvényekről. amelyek erejénél fogva eljárhassunk az oly hibák ellen, melyek megtorlására most törvényeink nem nyújtanak elég eszközt. / Általában nemcsak azt helyeslem, amit most javaslatba hozott, hogy t. i. bizottság küldessék ki, mely az állam és az egyház közötti viszonyokat a lehetőségig szabályozni igyekezzék, és ez iránt javaslatait a ház elé terjessze. Nehéz kérdés ez. Áz állam és egyház közötti viszonyok egész Európában a legnehezebb kérdések közé tartoznak. Csak a legújabb időben is előttünk van egy példa, a porosz állam. A porosz állam, hol a katholikusok számaránya sokkal csekélyebb, mint nálunk, eréllyel akar föllépni, és mivel kezdi? Legelsőben is törvényeket alkot, amelyek alapján e tárgyban biztosan eljárhasson. Általában nekem az ide vonatkozó tárgyakhoz szólni kissé nehéz, egyszerűen azért, mert nekem az állam és egyház közötti viszonyokat illetőleg nézetem az, ami, mint tapasztaltam, sok emberé nem. En azt tartom, hogy e viszonyokat illetőleg a művelt világon két, egymástól nevezetesen eltérő rendszer uralkodik: az egyik az amerikai, a másik az európai. Az északamerikai államok törvényhozása azon elvből indul ki, hogy az állam a kultuszok dolgába minél kevesebbet avatkozzék. Ha tanaik vagy eljárásuk a státusra veszélyesek voltak, az ellen fölszólalt, minden más egyebekben pedig szabad kezet engedett nekik. Az európai rendszer ettől tetemesen eltér. Európában a civilizációt a keresztyénség terjesztette. Amely népek a kereeztyénséghez nem csatlakoztak, vagy elenyésztek, vagy ha fönnmaradtak, a kultúrában igen hátramaradtak. A keresztyén vallás lévén a civilizáció megalapítója, ennek vezetői voltak az egyházi férfiak, kik akkor tulnyomólag, hogy ne mondjam kizárólag, bírtak tudománnyal és műveltséggel; az ő befolyásuk a státus ügyeit vezető férfiakra, fejedelmekre és egyéb nevezetes emberekre, részint túlnyomó tudományosságuk, részint pedig a vallás varázsa által nagy volt. Ennélfogva a keresztyénségnek vagy a vallásnak érdekeit összeszőték a státus minden intézményével és annak gyökerei minden intézménnyel összenőtek. Ennek bizonyságául nem kell egyebet említenem, mint hogy a legújabb időkig majd minden államnak meg volt a maga államvallása, vagy legalább oly vallás, amelyet a többiek fölött kegyelt, ápolgatott, védett. Ez kezd szünedezni; de még sok helyütt nem szűnt meg, mert ezt a rendszert egy nap alatt megsemmisíteni nem tartozik a lehetőségek közé, minthogy gyökerei oly mélyen bele vannak nőve az institúciókba, hogy azokat kitépni convulsiók nélkül nem lenne lehetséges, és ha mégis kitépni akarnók, gyökereik újra kihajtanának, még pedig bujábban, mint annak előtte. Az én nézetem az, hogy a két rendszer között jobbnak, észszerűbbnek és célszerűbbnek tekintem az amerikait. De ha ezt egyszerre el nem érhetem, a célt mindig szem előtt tartom és minden lépést, amely affelé vezet, pártolok, de nem pártolok semmi olyan lépést, amely attól eltávolít. Legyen szabad gyakorlati példákat felhoznom. Itt van p. o. Magyarországra nézve két vallásfelekezet főpapjait illetőleg a jus comitiorum, melynél fogva a katholikus és keleti egyház főpapjai hivataluknál fogva tagjai a felsőháznak. Ez a többi vallásuakra nézve nincs igy. Ha akarunk jogegyenlőséget a vallásokra nézve, de ha akarunk a józan észnek szabályai szerint rendezkedni, ez az anomália, ez a külömbség állhat fönn. Két módon lehetne e dolgon segíteni : vagy a többi vallásoknak is megadni e privilégiumot, vagy mindeniktől elvenni. Az első annyi volna, mint egy abszurdumot még egygyel szaporítani és amint én ismerem polgártársainkat, mind a protestánsok, mind a zsidók nagyon megköszönnék és deprecalnák ezen kedvezést. A dolog természete tehát az, hogy egyiknek sem kell megadni ezen jogot. Tehát mikor és hol kellene ezt rendezni? Nem szólok arról, hogy jogos-e vagy nem jogos, igy vagy amúgy téve: hanem mi az, amit az óvatosság és józan ész parancsol ? Nem tartanám célszerűnek, holnap egy t.-cikket hozni és azt mondani, hogy sem katholikus, sem görög keleti püspököknek nincs a főrendiházban helyök; a világért sem. Azt gondolnák harcot üzenünk nekik, üldözzük őket; pedig nincs veszedelmesebb ember, mint a martyr. Előttünk áll a főrendiház rendezése; ott lesz alkalmunk kimondani, hogy senki sem vehet részt a törvényhozásban mint törvényhozó csupán hivatalánál fogva, sem püspök, sem főispán és a többi. Hanem akár választás, akár kinevezés alapján rendeztesssek a felsőház, vagy a kettővel együtt, azoknak, akiknek választási vagy kinevezési joguk vau, jogában álljon, ha akarnak püspököt is választani vagy kinevezni, vagy szuperintendenst, vagy rabbinust, vagy
