Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-05 / 1. szám
5 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 6 nak többet, mint ami dijlevelükben van s amit eddig is kaptak — magasabb összeg jön ki a miniszter által megállapítottnál, vagy talán 1600 koronánál is : akkor ők elvesztik kongruájukat. E dologban azonban én most már úgy vélekedem, hogy ettől nem kell tartani. Mert az a pénz, amit 1898-ban bizonyos természetbeliek és 8zolgálmányok árául megállapítottak, ismétlem: ez a pénz jóformán csak felét éri annak, amit ért akkor. Nevezetesen, ha akkor egy öl fát lehetett venni 20 koronáért, ennyi pénzért ma csak fél öl fát lehet venni; ha akkor a közmunkát p. o. 200 koronára értékelték, ennyi pénzért ma csak félannyi, vagy legfölebb 3/4 résznyi munkát lehet teljesítetni. Ügy hogy a kongruás lelkészek ma szinte azért folyamodhatnának a minisztériumhoz, hogy állandó természetű és nem a gyülekezettől függő jövödelemcsökkenés miatt emelje fölebb kongruájukat. E kérelemre azonban a minisztérium teljes joggal azt mondhatná, hogy kérjétek, követeljétek a gyülekezettői, hogy természetben szolgáltassa ki illetményeiteket; igy nem károsodtok; mert ha drágább a fa, hát drágábbat kaptok; ha drágább a napszám: drágábbat szolgálnak a hívek. Bátran mondhatná a minisztérium, hogy én nem köteleztem, nem is kötelezhettem a gyülekezeteket, hogy a 10 év előtti értékelés szerint készpénzzel fizessenek benneteket; az én intézkedésem folytán nem károsultatok, tőlem hát kárpótlásra sem számíthattok. És úgy-e, hogy tökéletesén igaza lenne az államnak ?! Azt a méltánytalanságot pedig szinte lehetetlen föltételezni az államról, hogy amikor bizonyosan tudja, hogy ma a régi természetbeli járandóságok és a kongrua együttes élvezése mellett is sokkal nehezebb megélni, mint 10 évvel ez előtt; amikor maga a törvény is azt mondja, hogy »az állam pénzügyi helyzetéhez képest továbbra is feladatául tekinti a fejlődő méltányos igényekhez képest a bevett vallásfelekezeteket egyházi és iskolai szükségleteinek kielégítésében támogatni« — lehetetlen, mondom, föltenni, hogy ilyen tényleges viszonyok mellett azt csak meg is próbálná, hogy a lelkészi fizetés minimumának minden emelése nélkül olyan új felszámítást eszközölne, amely mellett a kongruás lelkészeknek talán fele vagy több is elesnék kongruájától. Szinte bizonyosra veszem, hogy a miniszter épen e méltányossági szempontból állott el a törvény azon rendelkezésének végrehajtásától, hogy »a terménybeli és munkabeli szolgáltatások pénzértékének megállapítása mindenkor csak tiz évre szól, ennek elmúltával újabb megállapítás e8zközlendő«. (11. §. 4.) Azt inkább megtehetné, megtehetné egész bátran, hogy egyszerre fölemelné a minimumot 2000 koronára és új fölszámítást eszközölne a mai árak szerint. E miveletre nem fizetne rá semmit. De ez úgy-e mind azt mutatja, hogy ha a konvent utasítása szerint a tiz év előtti felbecsléseket állítjuk be a lelkészi díjlevelekbe, akkor a kongruás lelkészek az eddigi állapothoz mérve jelentékenyen, átlag 3—400 koronával károsodnak. Ezt pedig e felsőségnek nem hogy kívánnia, követelnie nem szabad, de megengedni se lehet, sőt kötelessége megakadályozni. Mivel tehát a III. t.-c. 14. §-a szerint a segélyt kérő egyház kérvényéhez »az új adókulcs életbeléptetése előtt érvényben volt díjleveleket« kell felterjeszteni ; mivel én a törvényben sehol semmi utasítást, de még csak támogatást se találok arra, hogy a kongruás lelkészek díjleveleit más módon kellene átváltoztatni, mint a nem kongruásokét; miután bizonyos, hogy ha a kongruás lelkészek díj levelébe a tiz év előtti ármegállapítások, értékelések iktattatnának be a természetbeli járandóságok helyébe, úgy ezek a mai tényleges értéknél sokkal kevesebbet, némely természetbeli járandóságnál épen csak a felét kapnák annak, ami őket eredeti díjlevelük szerint megilleti és amit eleddig meg is kaptak: ennélfogva — bár sajnálattal — kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a konvent azon utasítását, hogy a kongruás lelkészek és tanítók díjlevelei értékelésénél a már (10—15 évvel ezelőtt) megállapított és elfogadott értékelésektől eltérni nem lehet: a törvénnyel meg nem egyezőnek és méltánytalannak tartom s úgy vélem, hogy e pontnál a konvent átlépte hatáskörét; a törvénynek egyszerű és köteles végrehajtása helyett olyan magyarázatát adja annak, amire magában a törvényben nincs alap. Hasonlóan méltánytalannak tartom azokat az egységárakat is, amelyeket a nem-kongruás lelkészek és tanítók díjlevelei értékelésének mértékéül a konvent kiadott. Mert hát nyilvánvaló, hogy 32 liter szemes tengerit 1 korona 20 fillérért kapni nem lehet, mikor 1 liternek 14 fillér az ára. Egy vékának tehát 1 kor. 20 fill, helyett 4 kor. 48 fill, az ára tényleg. 1 kgr. sót se lehet 18 fillérért kapni, hanem 26-ért. Aztán milyen jó volna tudnunk, hogy hol lehet kapni egy kéve zsuppot 8 fillérért! Mert ha tudnánk: beállhatnánk zsuppkereskedőnek; pompás üzletet csinálhatnánk ; sokkal jobbat, mint a nyugdíjintézettel amilyent csinálunk. Igen, igen ; mert pl. itt minálunk egy kéve zsupp ára 40—50 fillér. Hát 1 kgr. húst lehet-e 1 kor. 6 fillérért, vajat 2 koronáért kapni? Hosszú, 1 napos fuvar is csak 4 korona volna?! Ezen számítás szerint a gyülekezeti tagok válláról a terhet nem anynyira az egyetemes adóalap, mint inkább a
