Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-05 / 1. szám
3 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 4 az 1898-ban megállapított értékelés alapján jóval kevesebb fizetéssel érjék be, mint amennyit immár 8 —10 év óta élveznek. Jóval kevesebbel akkor, amikor a megélhetési viszonyok szinte hihetetlenül megdrágultak. Akkor, amikor igen érthető, ha fizetésjavítás után sóhajtoznak, annyival inkább, mert tényleg részesült is már fizetésemelésben körülöttük mindenki! Nekik hát igazán szomorú sors jut osztályrészül. Bajos lenne megmondani, hogy levertségük, elkeseredésük vagy irigységük lesz-e nagyobb. Nagy kárral jár mindegyik. Ezzel az eljárással együtt jár az is, hogy kétféle mértékkel fog mérni a felsőség. Nevezetesen : a kongruás lelkészek fizetése, — ami bizony még a kongruával is igen szegényes, — dacára a megélhetés váratlan megdrágulásának, még annyi se lesz ezentúl, ami volt eddig; a nem kongruás lelkészek pedig megkapják vagy a természetbeni járulékokat, amiknek értéke a drágasággal együtt fölemelkedett, vagy pedig ezeknek folyó értékét készpénzben. Nem szükséges mondanom, hogy p. o. a fa és közmunka ára 10 év alatt kétszeresére felszökött. Akik tehát ezeknek tiz év előtti árát kapják: világos, hogy sokkal kevesebbet kapnak, mint azok, akik természetben vagy folyó árban készpénzben kapják. Hogy ez valósággal így van, kétségtelenül bizonyítja az, hogy egyes lelkészek — amint hallom, kivált Somogybán — inkább lemondanak az állampénztárból kapott kongruáról, sem hogy elálljanak a dijlevelükben biztosított fizetéstől. Egyházi hatóságaink épen a rohamos áremelkedésre való tekintettel határoztak úgy 1905- ben, hogy »a föld, gabona és fa« járandóságok kivétetnek a készpénzzel való megváltás alól. (Lásd egyházkerületi jegyzőkönyv 1905. 91. p.) E határozatnak, úgy vélem, az az értelme, hogy még ha a hívek az új adókulcs elfogadása folytán készpénzzel fizetik is az egyházi adót, a lelkészek és tanítók akkor is megkövetelhetik, hogy a gyülekezet, mint ilyen, illetőleg ennek a fizetések kiszolgáltatásával megbízott elöljárósága vegye meg a dijlevélben biztosított gabonát és fát és így ezeket természetben szolgáltassa ki részükre. így a folyó értéket kapják meg. Követelhetik, mert a pályázathirdetésben mindig elő volt sorolva, hogy az illető állás javadalma a lakáson és kerten kívül hány hold föld, rét, mennyi készpénz, gabona és más apróbb járandóság és ezen fölül mennyi a kongrua. Tudomásom van róla, hogy a dunántúli ág. hitv. ev. püspök úr nem egyezik bele a dijleveleknek készpénzre átváltoztatásába másként, csak úgy, ha a mindenkori folyó árt, illetőleg értékét biztosítja a gyülekezet. Ne ütközzék meg tehát konventünk, ha kongruás lelkészeink is ragaszkodnak eleddig érvényben volt s az illetékes közgyűlések által meg nem változtatott dijleveleikhez. Én különben nem is tudom kiokoskodni a törvényből, hogy a konventnek joga volna ily eljárásra, illetőleg követelésre. Mert az V. t.-c. 11. §-nak második bekezdése elrendeli ugyan, hogy az »adókulcs-változtatásnál hasonló eljárással megváltoztatandók az egyházi hivatalnokak dijlevelei is, amennyiben ezt az adózási rendszer megváltoztatása szükségessé teszi«, — de ezzel egyáltalán nem azt mondja, hogy a dijlevél értéke kevesebb lehet. Ebben csak az van, hogy ha a hívek az egyházi adót készpénzzel fizetik: hát akkor a lelkész és a tanító is készpénzzel fizetendő; vagy pedig a készpénzből meg kell venni részükre a megállapított mennyiségű gabonát és fát. Más értelme e rendelkezésnek nem lehet. Mert igaz, hogy a hívek nem tartoznak több adót fizetni, mint amennyi az új adókulcs alkalmazása mellett rájuk esik; de ha az így befolyó jövedelem nem elég a szükséglet fedezésére: ebből nem az következik, hogy a lelkész vagy a tanító érje be kevesebbel, mint amennyit a dijlevele biztosított neki s amennyit eddig meg is kapott, hanem az, hogy az egyetemes adó alap fedezze a hiányt. Hiszem, hogy a törvénynek ilyen értelmezésében mindnyájan egyetértünk, tehát a konvent tagjai is. Hanem — hangzik az ellenvetés — hát a kongruás lelkészek természetbeni járandóságai talán kétféleképen állapíttassanak meg és az egyik megállapítás szeriut az 1600 koronából hiányzó összeget maguk a lelkészek kapják meg az állampénztárból, a másik megállapítás szerint meg ugyanazon célra még a gyülekezetek is kapjanak az egyetemes adóalapból ? ! E kérdés fölvetése önként kínálkozik, tehát természetesnek tartható. Valóban nagy nehézséggel állunk szemben. De vájjon nemcsak látszólagos-e a nehézség? A konvent és sokan mások is abban a véleményben vannak s ebben voltam én is, hogy ha a kongruás lelkészek dijleveiét most ép úgy értékeljük, mint a nem-kongruásokét s ennek folytán — bár ők tényleg semmivel se kap-Legfinomabb, pergetett virágméz — 5 kilós bádogbödönökben 7 korona 50 fillérért bérmentve mindenkor kapható — FRANZEN MIHÁLY tanító méhésznél ZSOMBOLYÁN.
