Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-10-18 / 42. szám
Tizenkilencedik évfolyam. 42. szám. Pápa, 1908. október 18. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖKÉBŐL A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illet« közlemények ( Az előfizetési díjak (egész évre 8 K félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden Yasámp. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János •......... szerkesztő címére küldendők.--------— főmunkatárs címére küldendők.-----Záróbeszéd. A M. P. I. T. díszközgyűlésén, október hó 2-án elmondta Antal Gábor püspök. (Folytatás.) Mi, protestánsok, valljuk a biblia alapján, hogy a keresztyén egyház isteni eredetű, mert a Szentlélek által alkottatott, egységes és egyetemes, mert Isten igéje alapján áll s ennek az egységes egyháznak, mint lelki testnek van lelki feje, aki egyedül az Ur Jézus Krisztus, amint az apostol is mondja: Növekedjetek abban, aki fő, az Ur Jézus Krisztusban. Azonban ugyancsak a biblia alapján valljuk, hogy ez az egyház a maga egyetemességében és egységében mindenütt ott van, ahol Isten tiszta igéje van, és sehol sincs ott, ahol Isten tiszta igéje emberi bölcsességgel, találmányokkal megelegyíttetett. Ezen alapon, bármennyire szépen hangozzék is a hívogató szó azok részéről, akik hit dolgában a végső döntést emberi tekintélyre, egy ember csalatkozhatatlanságára bízzák, a velük való egyesülésre: mi ezt a hivogató szót nem követhetjük mindaddig, amíg arról meg nem győződünk, hogy az általuk vallott tanok Isten tiszta igéjével és a Krisztus evangéliumával teljesen egyezők. E felett pedig okunk van kételkedni, mert mai nap is még fennforognak a r. kath. egyházban azok az okok, amelyek miatt őseink onnét kiváltak, és úgy a hit, mint az egyházszervezet dolgában az őskeresztyéni, apostoli alapokra visszahelyezkedtek. Őseink elitélték a szentek tiszteletét, mert nincs más közbenjáró az Isten és ember között, mint az Ur Jézus Krisztus, és azóta a szentek száma úgyszólván napról-napra megszaporodott; őseink elitélték a bűnbocsátó levelekben foglalt ámítás folytáni pénzgyűjtőét és mai nap látnunk kell, hogy együgyű embereknél azon címen gyüjtetik a pénz, hogy a pápa fogságban van, szalmán alszik, nincs neki betevő falatja; őseink elvetették a népnek az ereklyék tisztelete és a bucsujárások általi félrevezetését, babonás, vakhitbe sülyesztését, és ma egy, a művelt közönségre számított napilap augusztus 19. - i k i számában azt a felhívást olvastam, hogy a budapesti és kolozsvári egyetemek orvosi kara felhivatik, hogy zarándokoljon el és állítson emléktáblát Lourdesban Mária tiszteletére, amelyben ismerje el, hogy testi betegségekben egyedüli orvoslást a csodaforrás nyújthat. Amiből az következnék, hogy ezután zárjuk be a klinikákat, kórházakat, orvosi egyetemeket, mert ezt pótolhatjuk Lourdesba szóló vasúti jegyekkel. Hogy mehetnénk ilyenek után mi vissza abba az egyházba, amelyből éppen ezen visszaélések miatt szakadtunk ki ? Sőt nem kell-e csodálkoznunk, hogy a mai művelt r. kath. papság között ezeknek láttára és hallatára nem akad újólag száz és I száz Luther? De nem követhetjük a hivogató szép szót, eltekintve azon külső körülménytől, hogy a rom. katholicizmussal szemben, összeszámítva a görög keletieket és protestánsokat, mi vagyunk több) ségben, még azért sem, mert hiszen a világ-A 21211/1905. szám alatt kelt kötelező miniszteri rendelet alapján használandó WkUTAíW FFT V TYÍTCTT az iskolák és óvodák padlóit portalanítja, a rUl\ Alii -ríjLljj === tüdővész terjedését meggátolja. .......— A rendelet értelmében e szert egyedül a gyártó cég küldi szét: Erdős József és Társa Budapest, VI. kei*., Sziv-utca 26. sz. alatt. PS1' Utasítások: ingyen.