Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-26 / 4. szám
61 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 62 további gondolkodás nélkül raegbotránkozott a „kabarettel egybekötve . . kifejezésen, felvette tollát, s anélkül, hogy a helyzettel, vagy a dolog lényegével legkevésbbé is tisztába lett volna, fájó, siró lélekkel — a betűből alkotva meg kritikáját — irt néhány sort, melyben a „kabarét“ kifejezést betüszerinti jelentésében véve úgy tünteti fel az egész jótékonycélu előadást, mintha a hitéletnek megmételyezőjévé, megsemmisítőjévé lett volna az Dunaalmáson, nem pedig a nemes sziveknek jóra irányult megnyilatkozása. Igaz, volt a műsorban egy tréfás zeneszám, aminek kedvéért tétette a rendezőség a meghívóra a „kabarettel egybekötve“ kifejezést, amit olvasva bot ránkozott meg a cikk Írója annyira, hogy a meghívó olvasásában talán tovább sem menve, nem nézte még azt sem, hogy ki is rendezi voltaképen ezen mulatságot ? hanem kész volt rögtön követ dobni az egész mulatságot rendező bizottságra. Innét ered tévedése, mivel ugyanis a rendezőség nem a ref. hitközség tagjaiból, hanem egy — az ezen alkalomra — a község és a környék inteligens elemeiből valláskülömbség nélkül alakult rendezőségből állott. A rendezőség legbuzgóbb s többségben lévő tagjai épen a nem reformátusok voltak, kik a legnemesebb intencióval fáradoztak azon, hogy a jótékony célra rendezett estély minél fényesebben sikerüljön. (Amely törekvésüket, mint az eredmény mutatja, úgy anyagilag mint erkölcsileg a legszebb siker koronázta.) Az ekként alakult rendezőség állította össze a műsort, s hogy a rendezési munkában papi emberek és egy ifj. e. jegyző is részt vett, ugyan ki az, aki „követ dobhat reájuk“, ha elgondolja a nemes célt — melyről ne méltóztassék gondolni, hogy szerintem szentesíti az eszközt — s látja azt, hogy a szereplők és az összes jelenlevők inteligenciája biztosítékot nyújt afelől, hogy amíly nemes intenciója volt az egész estélynek, oly magas nívón állott az ott előadott minden egyes programm pont, hogy az nem mételyező, hanem léleknemesítő hatással volt mindenkire. Az én lelkem nem sírni, hanem csak örülni tud azon, ha egy község lakói között nem a felekezeti gyűlölködést, hanem a szeretetnek még áldozathozatalra is képes megnyilatkozását látom ; s vájjon nagy bűnt lehet találni abban, ha valaki jótékonyságot gyakorol és az arra szoruló a segélyt elfogadja ? Vagy nem ez talán a bűn, hanem, hogy papi emberek mulattak ? No ha ez, úgy elég lesz talán csak édes Idvezítőnkre hivatkozni, nem volt-e jelen a kánai menyegzőn ? S nem vagyunk-e mi is emberek, kiknek az ártatlan örömök élvezéséhez ép oly jogunk és szabadságunk van, mint másoknak ? Vagy még ez sem bűn, hanem, hogy szombat e9te volt ? Erre ismét csak azt mondom, amit édes Idvezítőnk mondott: „vedd ki először a magad szeméből a gerendát, aztán a máséból a szálkát.“ Sokféleképen lehet gondolkozni; de éü azt mondom, ha a pap egész héten lelkiismeretesen elkészül vasárnapi teendőire, megengedheti magának akár szombat este is, hogy 11—12 óráig szórakozzék és sokkal helyesebb ez, mintha valaki szombaton este kapkod vasárnapi teendői után. Azt pedig ne méltóztassék gondolni, hogy az ott jelen volt lelkészek valamelyike is megfeledkezett volna lelkiismeretes kötelességéről és ne tudta volna azt, meddig illik és meddig lehet jelen lenni az estélyen, ha másnap az Urnák akar szolgálni. Nagyon sokat lehetne még beszélni erről a dologról, de nem teszem ezt, hanem végzem szavaimat, Bölcs Salamon mondását az említett cikk írójára vonatkoztatva: „Megtartóztatja beszédét a tudós ember és vesztegletes lelkében az értelmes férfiú.“ Robertsonról. — Részlet Broicher „Robertson élete levelekben“ című müvéből. — (Folytatás.) Egyházi beszédének tartalma s e kérdésről való véleménye röviden következő levelében van összefoglalva : Megpróbáltam kimutatni, hogy Pál apostol szerint a sabbat megszűnt, mert (Kol. 2. 16.) azt mondja, hogy „a jövendő dolgoknak csak árnyéka, de a valóság a Krisztus“. A zsidó sabbat háttérbe szorult egy n'agyobb, tágabb körű, szellemibb sabbat előtt: az Isten népének nyugalma előtt, egy élet előtt, amelyet, mint szakadatlan áldozatot, nem részben, hanem egészben követel. Ennek a megszűnt sabbatuak az emberek lelkiismeretére újra ráerőszakolása Pál apostol szerint a Krisztus szellemének megszüntetése. (Gál. 4. 10.) Mindazáltal joga vau az egyháznak napokat és időt megállapítani a szerint, amint szükségesnek látja, egyrészt, hogy gyengeségünket gyámolítsa, másrészt, hogy szeretetünk gyakorlására alkalmat nyújtson ; de mindig csak azon feltétellel, hogy intézkedésével a lelkiismeretet meg nem terheli. Ilyen nap gyanánt állapította meg már igen korán az Urnák napját. De midőn igy járt el, nem a zsidó szombatot tette át vasárnapra, hanem egy nagy elvből indult ki, amely mindent az egyház megfeszített és feltámadt Urával hoz kapcsolatba. És ezen az elvi alapon osztotta az időt hosszabb és rövidebb részekre, hetekre és esztendőkre, amelyek mindegyike egyfelől a halált példázta, mert mindennap meghalunk, másfelől a feltámadást, mert mindennap feltámadunk. Minden időszakot péntekkel és vasárnappal — nagypéntek és husvét — hozott kapcsolatba. Az Ur napjának e kiválasztását nagyon becses és áldásos intézkedésnek tartom s megszentelésének kötelezettsége alól csak bajjal vonhatnáuk ki magunkat. Azt hiszem, hogy aki nemzetét szereti, nem gondolhat félelem és aggodalom nélkül olyan rendelkezésre, mely a vasárnapot diszkreditálhatja s róla való véleményünket felforgathatja. Pál apostol a sabbat megszüntetéséről való szabadszellemű felfogását módosítja, amennyiben a sabbatnak vallásos, lelkiismeretes megszentelését elismeri. „Némelyik az egyik napot a másiknál külömbuek tartja, a másik pedig minden napot egyformának tekint. Minden ember a maga értelme felől bizonyos legyen. Aki az egyik napot a másik napnál különbnek álllítja, az
