Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-26 / 17. szám
281 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 282 zatnak a nyomait megtalálhatja a szóban forgó tantervjayaslatban is. A gyermek a családból kerül az iskolába, az iskola, de az emberiség is egy nagy család, amelynek édes atyja az Isten. József és bátyjai testvérek. A kert fogalmából könnyű átmenni az édenkertre. A csufolódó gyermek Elizeusra emlékeztet bennünket, stb. A gyermek látásköre bővül, a község, a járás, a vármegye, az ország ismertetése egy-egy fokozat a patriarkhák, a birák, a törvény, a királyok korának megismertetésére. Mikor az ország határain belül maradunk (IY. oszt.), megismerkedünk a legfőbb király — Jézus — életével, mikor aztán a haza határain túl megyünk, Jézus tanítása és tudománya lesz a világító szövétnek, mely bennünket az élet szövevényes utjain vezérel. De nem folytatom. »Akinek szeme van a látásra, lássa.« Van még egy, amit a tantervjavaslat készítésénél figyelembe kell vennünk: a lélek egysége. Az ember lelkét különböző oldalról vizsgálhatom, de ez a lélek mindig és minden körülmények között egy egységes egészet, képez. Benne az értelem, az érzelem, az akarat egységes egésszé alakul. Tehát ha ismeretterjesztésről, ha tanításról van szó, rajta kell lennünk, hogy ezek közül az egymással rokonok egy időbe jussanak a lélekbe s egymással teljesen kapcsolódjanak. Ezzel számít a tanterv-elmélet, amidőn a koncentratiót is egy külön szempontnak tekinti. Ennek az elve ellen cselekednénk, ha az együvé tartozó dolgokat már a tantervben szétszaggatnák egymástól, p. o. mikor a hit- és erkölcstan tanításánál külön lenne bibliatörténet, a káté, az imádság, az ének stb., vagy Bethlen Gáborról külön akarna tanítani a hazai és külön az egyháztörténelemben. Mi előtt a tantervjavaslat készítésébe belefogtam, ezeket a különböző szempontokat mind mérlegeltem, de mérlegelem a bírálatok és észrevételek figyelembe vételénél* is. Ezért tartottam ezeket szükségesnek előlegesen elmondani. Pethes János. Az ismétlő iskola múltja és jövőjéről. Köztudomású dolog az, hogy a közoktatásügyi magas minisztériumban most készül törvény az ismétlő iskolákról és mégis hiába olvasunk szaklapokat, tanító - gyűlésekről tudósításokat, egyetlen bzó is alig esik ott az ismétlő iskolákról s ha igen, úgy semmi esetre sem arról, hogy miként volna helyes azt szervezni, hogy hivatását igazán betöltse, annak valóban megfeleljen. Én most egyszerű falusi észjárással, 30 éven át szerzett tapasztalataimat dióhéjba szorítva óhajtom előadni. A népoktatási törvény megalkotói 1868-ban bizonyára azon a helyes állásponton voltak, mikor az ism. iskolai oktatást kötelezővé tették, hogy a 12 éves gyermek a mindennapis iskolából kilépve ismételje az ott tanultakat és bővítse ki olyan hasznos ismeretekkel, mikre az életben szüksége lesz : hiszem, hogy gondoltak a gazdasági oktatásra is és még sok másra, de mint tudjuk, az eredmény alig volt nevezhető valaminek. Hogy állításomat nem csak úgy a levegőből vettem, igazolja az, hogy a törvény megalkotása után húsz évre 1888-ban a közoktatásügyi magas minisztérium a tanító egyesületekhez egy felhívást intézett, hogy nyilatkozzanak, milyen legyen az ismétlő iskolások könyve falun, és milyen városon ? Tehát 20 év óta is ott tartottunk még, hogy az ismétlő iskolások könyvével nem voltunk tisztában. A felhívásra természetesen élénk vita indult meg úgy a szaklapokban, mint a tanító-egyesületekben és csodák-csodája, majdnem egyhangú volt a vélemény, mely egyforma könyvet kívánt városban és falun az ismétlő iskolába járó gyermekek kezébe adni. Sokat gondolkoztam, mi lehet ennek az oka ? En, megvallom, más okot, mint a falusi tanítók féltékenységét azért, hogy a városi iskola meg ne különböztessék a falusitól, nem találtam. Már pedig ez az ismétlő iskolánál nem volt helyes, mert ide úgy városon, mint falun, azok a gyermekek járnak, kik azt elvégezve tovább nem tanulnak s igy a városi gyermek kezében olyan könyv kell, mely őt a faluval, mint ismeretlennel, annak lakosaival, azok foglalkozásaival megismerteti és megérteti vele, hogy a falusi szántó vető munkája mily nélkülözhetetlen a városi iparos és kereskedő jólétéhez és boldogulásához; viszont a falusi gyermekkel a várost kell hasonló módon megismertetni, igy a kezébe adott könyvnek is ily irányúnak Kell lenni. Vége lett a sok vitának, a vélemények felküldettek a minisztériumba, ismét elaludt szép csendesen az egész dolog. Tudtommal soha sem ilyen, sem olyan szellemben irt könyv nem adatott ki. Hosszú szünet után 1896-ban Vlassich Gyula akkori közoktatásügyi miniszter ur egy rendeletet adott ki a gazdasági ismétlő iskolák szervezésére vonatkozólag, egyben a tanítók részére egy hónapos gazdasági tanfolyamot rendezetetett több földmíves iskolánál. Magam is részt vettem az első tanfolyamok egyikén, húszán voltunk tanítók együtt és elválásunk alkalmával erősen megfogadtuk, hogy az ismétlő oktatást szivvellélekkel előbbre vinni törekszünk. Útmutatónk nem volt még, de azért a tanév megnyitásával erősen gazdasági irányban kezdtük meg a tanítást, saját régi ismétlő iskolánkban. Alig néhány hétre megjelent a „Néptanítók Lapjában“ Halász Ferenc miniszteri tanáosos urnák egy útmutatása a községi gazdasági ismétlő iskolák szervezésére vonatkozólag. Mondhatom, olyan meleg érzés, olyan lelkesedés még soha sem fogott el engem, mint mikor azt a rövidke utasítást elolvastam. Három tanerőnek tervezte Öméltósága a községi gazdasági ismétlő iskolát, bevonásával a különböző felekezetű tanerőknek, s a fizetést a következőkben ajánlotta: igazgató 100 frt, egy-egy
