Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-26 / 17. szám
283 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 284 tanító 50 frt, összesen 200 frt (400 korona) a tanerők fizetésére részben vagy egészben az állam segítségét is reményleni engedte, mindjárt a szervezett iskolák gazdasági tanítójának 100 frt (200 korona) tiszteletdíjat is engedélyezett a minisztérium, még pedig világos kiírásával annak, hogy évenkint ki fog utaltatni rendesen. Egy jobb jövő reménye kecsegtetett bennünket tanítókat, látva, hogy akadt egy ember a közoktatásügyi minisztériumban, ki ismerve az ország községi életét, az egyedül helyes utat választotta az ismétlő iskolák újjá szervezéséhez. Mert az ismétlő oktatást tovább is felekezeti irányban hagyni — szerény nézetem szerint — vétek. Azt hiszem, nincs egyetlen ember sem, ki engem azzal vádolna, hogy én ezt azért mondanám, mert nem szeretem az egyházi felsőbbségemet, hogy azt meguntam; hisz 30 évi tanítói működésem, mit az egyházmegye szolgálatában töltöttem el, élő bizonyságot szolgáltat arról, hogy soha ezen hosszú idő alatt nem volt egyetlen esetem, mely akár a helyi, akár az egyházmegyei hatóságommal hozott volna csak egy perore is ellentétbe; tudja egyházi főhatóságom azt is, hogy tanítványaimat erősen vallásos szellemben neveltem és nevelem, de az épen nem zárja ki, sőt egyenesen kötelez annak kimondására, hogy e haza csak úgy lehet boldog, ha a külömböző valláau emberek egymást becsülve, szeretve, tisztelve, polgári foglalkozásaikban, különösen a községi életben, íevetkezve minden mellék érdekeket, egyedül a közjóra törekvés, az igazság által engedik vezéreltetni magukat, ennek pedig legjobb előkészítője a községi vagy állami ismétlő iskola. Tizenegy éve annak, hogy az első gazdasági ism. iskolák keletkeztek, úgy tudom, községi alapon állami támogatással és hol vagyunk most? Van külön szaktanítás, r. kath., ref., ág. hitv. ev. és még tudja Isten milyen gazdasági ismétlő iskola. Tudom, sok ellentmondásra találok, midőn azt állítom, hogy a mostani szaktanítós iskola nem felel meg a hozzá fűzött várakozásnak. Aki állításomat kétségbe vonja, nézzen meg csak egynéhány olyan községet vagy várost, — mert leginkább városok képesek ilyet felállítani — vájjon van-e ott valami nyoma a szaktanítós iskola működésének, megváltozott, vagy helyesbült-e az ottani gazdálkodás, e 20 holdas területet növendékek, cselédek, vagy napszámosok munkálják-e ? Meg fog győződni, hogy azt az iskolát úgy és abban az irányban fenntartani és szaporítani nem célszerű. Több tanítóképző mellett is van gazdasági ismétlő iskola, ki kell mondanom, hogy a hányról ón tudok, azok közül egyik sem felel meg a célnak. Egyik helyen íoldmíves iskolai növendékeket rendelnek be, sőt hallottam olyanról is, hol a tanulók napszámot kapnak. Csudálatos, hogy sehol annyi fölösleges dolog, kísérletezés nem történik, mint a népnevelés körül, hogy többet ne is említsek, emlékezzünk vissza a nyolcvanas évek elejére (1882—1883), mikor a „Néptanítók Lapjában“ év számra alig jelent meg egyéb, mint az iskolai takarékpénztárakat dicsőítő himnusz. A feltaláló Weisz Bernát Ferenc nagy kitüntetésben részesült, aki pedig csak némi aggályos megjegyzést merészelt megkockáztatni, lesajnáló szerkeztői üzenetet kapott. Kérdezem, hol van ma egy iskolai takarékpénztár? Mit mondanának annak, ki ilyent akarna létesíteni ? Nem hagyhatom említés nélkül az ifjúsági egyesületeket sem. Tagadhatatlan, hogy helyes, üdvös és szép dolog az iskolából kikerült serdülő ifjúságot figyelemmel kisérni, visszatartani a haszontalan léháskodástól és kellemesen szórakoztatva készíteni elő a férfi korra, a komoly munkára s igy nagyon hasznos lehet az ifjúsági egyesület, de csak úgy, ha ezt a község külömböző felekezetű tanítói mindenféle vallásu gyermekek és ifjak bevonásával létesítik, mihelyt azonban ez is felekezeti alapon történik, mint az eddigiek, kilenctized része nem jutalomra, de bezárásra érdemes, mert hiányzik onnét ha nem is mindig, de legtöbb esetben, az üdvözítő által adott legnagyobb parancsolat, az igazi felebaráti szeretet. Különösen a falusi életre vonatkozólag mondom ezeket. Akik a kis és nagy községekben működünk, alig látunk egyebet a közügyek terén, mint az elő-elő törő felekezeti érzékenységet. Mintha átok volna ez nemzetünkön, sem örömében, sem bánatában nem igen vesz részt egyik felekezetű ember a másik felekezetűnek és ezt főleg annak tulajdonítom, hogy nincs adva mód a gyermekeknek, az ifjúságnak az egymássali érintkezésre. Külön iskola, külön ismétlő iskola, külön ifjúsági egyesület, mind a szétválás és nem az egyesülés és együvé tartozandóság eszközei. Meg kell jegyeznem, hogy valótlan ám az az állítás, hogy ezen állapotoknak a vezető emberek az okai. Hiába vannak ezek a legjobb egyetértésben, a legjobb barátságban, ez legfeljebb csak a nyílt gyűlölködést némítja el, de azért az a bizonyos hidegség megmarad és a legelső alkalomkor a legüdvösebb, leghasznosabb dolog kivitelét akasztja meg, sőt igen sok esetben lehetetlenné teszi. Nélkülözhetetlen szükség van tehát arra, hogy az ismétlő iskola kizárólag mint állami iskola szerveztessék, ORGONAÉPITÉSI MŰINTÉZET otto, ässä ___________________________ BUDAPEST, YU. kerület, Garay-utca 48,-ik szám. Cs. és kir. udvari szállító, a Ferencz József rend lovagja. — A párisi és bécsi világkiállításon kitüntetve. Legolcsóbb árban és kedvező fizetési feltételek mellett kiváló tiszta légnyomásu csőrendszerü (pneumatikái) tartós, nemeshangu orgonákat szállít. 34 év óta 1400 orgonát szállított. Mindennemű orgonajavításokat és hangolássokat a legmérsékeltebb árban és lelkiismeretes pontossággal teljesít. Orgona jókarban tartását mérsékelt árban elvállalja. Tervezetek és mintarajzok kívánatra.
