Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-12 / 15. szám
f Tizenkilencedik évfolyam. 15. szám. Pápa, 1908. április 12. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA. KÖKÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények ( t Az előfizetési díjak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős MGgjGl6IlÍk IIlilldGIl YcLSáFIlcip. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János — ■ szerkesztő címére küldendők.... . — főmunkatárs címére küldendők.----Az Urnák háza imádság háza. Szokatlan sürgés forgás zaja veri föl a szent város csendjét. Népek tengere hullámzik Jeruzsálem utcáin, téréin. A Jehova szabadításáért való hálaünnep szent hagyománya gyüjté össze a sokaságot a világ minden részéből, hogy ahol legközelébb vélte az Istent, a jeruzsálemi templomban, ott mutatta be áldozatát ősi szokás szerint. Egyszersmind ezzel mutassa meg a Mózes törvényéhez, az ősök hagyományaihoz való hűségét, ragaszkodást és a testvéri összetartozandóság szent érzelmét. Sokszor megülte már Izrael népe a Páska ünnepét... De most még az ünneplés is más... Már az előkészület is nagyobb arányokat mutat. Valami titkos vágy hozza mozgásba a lelkeket; egy lappangó tűz ég a keblekben, mely csak arra vár, hogy fellobanhasson és lobogó lángjával magasra csapkodva, magával ragadja a sóvárgó lelkeket. Ez a vágy a Messiás, a nemzeti szabadító után való vágy! Ez a tűz a honszeretet tüze ! Ez égett bennük olthatatlan tűzzel! Ez a vágy tört elő korlátlan erővel! »Most, vagy soha!« — zúgott ajkán a mózesi hálaadó ének helyett. Egymásnak lelkesedését, vágyát, tüzét a legmagasabbra fokozták azok a csodás történetek, melyeket a vidékről felgyűlt sokaság terjesztett a megjelent Szabadító felől, aki széllyel jár, tanít, gyógyít testi és lelki betegeket, feltámaszt halottakat. Es aki ezeket megteheti, hogy ne állíthatna talpra egy nemzetet, amely még meg sem halt, csak megkötöztetett idegen hatalom rabláncával, lenyügöztetett a szolgaság békójával? Akinek szavára a koporsók zárai is felpattantak, a halál kötelei is engedtek: hogyne rázhatná le egy alvó, de már ébredező nemzet bilincseit, hogyne tördelhetné össze annak békóit?« És amidőn a szabadulás reménye, az ősi haza szeretete, a nemzeti önállóság vágya, a régi dicsőség után való óhajtozás a legmagasabb fokra jutott, szinte fékezhetetlenné kezdett válni: mintegy adott jelre felkerekedik a sokaság, hogy a Jeruzsálem felé közeledő Messiást még a kapuk előtt méltókép fogadhassa, hogy az látván a magasra csigázott lelkesedést, az olthatatlan tüzet, a kielégíthetlen vágyat: lelkesedést, bizalmat, erőt merítsen a szent küzdelemre, a szabaditól hivatás elvégezésére, a népvezéri nagy feladat teljesítésére. A hazafiui lelkesedés szent tüzétől elragadtatott nép csakugyan mint földi királyt, mint nemzeti Szabaditól fogadja a külső tisztelet és hódolat minden jelével és ekként is üdvözli: »Hozsánna! áldott a király, aki jött az Urnák nevében !« Az elragadtatás, a lelkesedés e mindent elbontással fenyegető hullámai között nem vette észre a sokaság, hogy az az egyszerű, igénytelen ember, aki halászok és vámszedők kíséretében, szamár háton jön Jeruzsálembe — már külső megjelenésével is tiltakozik az ellen, hogy őt nemzeti szabadítanak tekintsék; nem vette észre, hogy a a könnyeket, melyek Jézus szeméből hullottak Jeruzsálem láttára, siratván a szent várost és a népet, mely még most is földiekért lelkesedik, hatalomért eseng, mikor a halálharang kongását kellene hallania és eszébe venni, amelyek békességére valók; nem állapodott meg annak piacán, hogy fegyverre hívja fel a sokaságot és mint hadvezér álljon élére annak a hadseregnek, amely őt életre halálra követné a világi hatalom megszerzéséért; nem vette észre az elutasítás eme szavait: »Az én országom nem e világból való«; nem vette észre nagy jelentőségét annak, hogy egyenesen a templomba ment, ahol saját honfitársait támadta és korbácsot suhogtatott azok felett, akik siplással, dobolással verték fel az Ur házának komoly, méltóságos csend
