Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-12 / 15. szám
243 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 244 jét; üzérkedés, nyerészkedés vásári zajával nyomták el a szabadulásért való halleluja énekét; nem vették észre, mikor Jézus lelki megváltói hivatásának tökéletes átérzésével és az Isten országa megalapítására irányuló hajthatatlan buzgalommal ott a nagy templomban az őt követő' sokaság füle hallatára jelenté ki: »Az én házam imádságnak háza« . . . s ezzel a lelkiekre akarta irányítani a figyelmet. A virágvasárnap történetéből a jelenre alkalmazhatóan kidomborodik, hogy miként Izrael népe előtt a nemzeti szabadító képe elhomályosítá a lelki megváltó alakját; miként sokkal inkább lebegett előtte a földi haza, mint a menynyei ; inkább óhajtott a testi rabságból szabadulni, mint a bűn szolgaságából; sokkal jobban csüngött a nemzeti aspirációkon, mint a lelki üdvösség eszközein ; nagyobb buzgalom volt benne a földiek munkálására, mint a mennyeiekre; nagyobb hajlandóságot mutatott a régi Jeruzsálemnek a lelkekben való felállítására: sok tekintetben hasonló helyzetben vagyunk mi is és ugyanígy cselekszünk mi is. Hozzánk is hangzik Jézus virágvasárnapi kifakadása: »Az én házam imádság háza« — vagy másként a kér. anyaszentegyház és közelebb a ref. egyház nem polgári, nem nemzeti, hanem kiválóan vallási intézmény, melynek legfőbb célja a rendelkezésre álló eszközökkel Isten országának alapját megvetni, építeni, terjeszteni a földi téreken ; Isten országának polgárává nevelni az emberiséget, felkölteni, ébrentartani a vágyat a mennyeiek keresésére; a bűnök elhagyására serkenteni és a Jézus halála érdeméért a bünbocsánat és üdvösség elnyerésével biztatni, vigasztalni és megnyugtatni, vagyis az egyháznak nem annyira a földiekkel, hanem a menynyeiekkel, nem a testiekkel, hanem a lelkiekkel foglalkozni hivatása. És ezzel szemben mit látunk? Újabb időben egy áramlat, egy uj irányzat honosult meg egyházi életünkben, mely mind nagyobb és nagyobb tért hódít. Ez az irányzat — mintha nem találna elég munkakört, elég érvényesülést a szorosan vett vallási téren, minduntalan kirohanást tesz a nemzeti és politikai mezőkre, mintha ott akarna életnek kenyerét és italát szerezni, hogy azokkal táplálja a vallási és egyházi élet kiapadt, száraz kútfejét. Az egyházi gyűléseken, vallásos összejöveteleken, templomi prédikációkban, sőt még úrvacsorái beszédekben is folyton politikai vonatkozásokat, nemzeti aspirációkat, hazafias szólamokat hallunk; mintha bizony az egyház is csak olyanféle egyesület, társulás volna, mint amelyeknek száma már légió és egyéb megvalósítandó cél hiányában Összes működésük hazafias frázisok puffogtatásában merül ki. Távol legyen, mintha azt akarnám mondani, hogy az egyháznak nem hivatása a hazafias érzelmek ápolása és fejlesztése és jól esik hallani, amikor a ref. egyháznak a haza javára kifejtett munkájának eredményét elismerik és büszke vagyok arra is mikor vallásunkat a »magyar vallás« elnevezéssel tisztelik meg; de nem helyeselhető az, mikor egyházi ügyeinek munkálása közben a vallási öntudatot háttérbe szorítja a nemzeti elem; az egyházias gondolkodás elvesz a hazafias szóáradatban és ha kizárólag egyházi téren munkálkodunk is, nem tudjuk, vagy nem merjük magunkat nyiltan református keresztyéneknek nevezni, hanem rögtön hazafiságunkkal kérkedünk, mintha bizony, ha azt minden alkalommal többször is ki nem jelentenénk, nem is lehetnénk jó hazafiak. Nem ugyanabba a hibába esünk-e mi is, amelyet Izraelnél rosszait az Idvezítő, mikor p. o. a tulságba vitt hazafiaskodásból egy falusi lelkész beiktatáskor az esperes az első köszöntőt a királyra mondja, az egyházi gyűléseken vagy után pedig az ország kormányzóira, pártvezéreire hangzik a hivatalból jövő áldás, és amikor egyházunk is roskadozik, bomladozik a sok külső és belső ellenség miatt: a politikai pártok, nemzeti eszmék szolgálatában keresünk olcsó babért, felejtvén Jézus példájából, hogy a »nép kegye játszva emel, mosolygva ver le!« Szóval csüngünk a nemzeti aspirációkon, várjuk a nemzeti szabadító eljövetelét, akárcsak Izrael népe amaz első virágvasárnapon és nem ismerjük föl igazi hivatásunkat, nem látjuk azokat, amelyek a mi békességünkre és hasznunkra valók, hiába hangzik fülünkbe: Az Urnák háza imádságnak háza! . . . A virágvasárnapi történet ezen kiemelkedő mozzanata megtanít minket, hogy mikor járunk elhelyesen kettős hivatásunk körében. Megmutatja, hogy szeretnünk kell a földi hazát — mint Jézus is olcsóbban senki sem ad, mint Fábián Béla magkereskedése Budapest, Üllői-ut II. szám. Kálvin-tér mellett. Tessék: árjegyzéket kérni!
