Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-29 / 13. szám

207 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 208 Néhány szó az uj tanteryröl. Az uj tantervnek a régihez viszonyított módosí­tása, bővítése, az egyes tantárgyak céljának megjelölése nagyon értékes és sok haladást mutat s a több tanítós iskolák e formájában is elfogadhatják. Sok helyen nem vette azonban tekintetbe az uj tanterv a hatosztályu osztatlan iskolák rendkívüli népességét s igy az egyes tantárgyakra és osztályokra fordítható kevés időt ; az ismétlő iskolánál pedig azon körülményt, hogy itt a növendékek már nem állanak annyira a tanító sze­­retete s közvetlen hatása alatt, hogy ottan egészen uj, vallási tekintetből nagyon is lényeges dolgokat ered­ményesen lehessen tanítani. E szempontokból nézve az uj tantervnek legfőbb hibája, hogy az egyháztörténet tanítását az ismétlő is­kolába teszi át. Az ismétlő iskolában ilyen fontos dolgot, mint teljesen újat, eredménnyel tanítani nem lehet. Részint, mert a tankötelezettség teljesítése itt még nagyon soká éri el azt a fokot, amelyen a mindennapi iskola ma van, részint, mert az ismétlősök nagy része szolga gyerek, akinek a tanulásra sem kedve, sem ideje nincs. Továbbá az egyháztörténet tanítását inkább a szívre, az érzésre kell alapítani, mint az értelemre ; már pedig, hogy ezen a fokon nem lehet úgy a növendékek kedélyére hatni, mint a mindennapi iskolában, azt mondani sem kell. Az egész tanítás csak vergődés volna. Hogy a feladott leckét 80°/0-a meg nem tanulná, az szinte bi­zonyos. (Ma is úgy van.) Ez nem is csoda. Hiszen he­tenként csak kétszer találkozik tanítójával, már pedig a tanulásra való ösztönt éppen a gyermekkel való foly­tonos foglalkozás adja meg. Minél több ideje van a gyermeknek, annál kevesebbet tanul, bizonyítja ezt a mindennapi iskola is, ahol a gyermekek hétfőn, tehát 11/g napi szünet után sohasem oly készültek és figyel­mesek, mint más napokon. Továbbá: igaz, hogy a I—VI. osztály tananyagán gyönyörűen végig vezetett bibliai-történetek vonatko­zásba vannak hozva vallásunk dolgaival is, de alapjá­ban véve a bibliai-történetek inkább keresztyénné neve­lik a gyermeket, mig az egyház iránti szeretetet, ragasz­kodást s az igazi kálvinista érzést az egyháztörténet tanítása közben csepegtethetjük a gyermeki szívbe. Ezt a kálvinista érzésfejlesztést pedig az ismétlő iskolában kezdeni már későn van s az elmondottak alapján a mindennapi iskolából kiengedni nem is szabad. Az V—Vl-ik osztályban igy keletkezett óratöbb­let pedig akként tüntethető el, hogy az V-ik osztály részére felvett bibliai-történetből a lényegesebbeket a IV-ik osztálynak lehetne áttenni, a megmaradt rósz pedig akként vonandó össze, hogy azt csak az V-ik oszt. tanulná heti V8 órán; így az V-ik osztálynak heti % a VI-nak pedig heti 1 óra jutna az egyháztörténet tanulására. A magyar nyelv tananyaga a régi tantervéhez jelentékenyen bővült és nagy haladást mutat. Különö­sen nagy érdeme az uj tantervnek, hogy részletes út­mutatást és bő anyagot szolgáltat a fogalmazás tanítása terén és erre helyezi a fő súlyt. Az utóbbi időben azonban sokat hangoztatta a tanítóság azt is, hogy minél kevesebbet grammatizáljunk. Vájjon nem volna-e elég a helyesírás szempontjából, ha csak a legszükségesebb nyelvtani sajátságok ismerteté­sére szorítkoznánk ? Avagy szenvedne-e valami kárt nyelvtanításunk, ha a sok értelemzavaró alárendelt és mellérendelt mondatot abból kihagynék ? Hiszen az ezekkel kapcsolatos Írásjelek helyes alkalmazását úgy is csak hosszas gyakorlat és olvasás utján szerzi meg kiki magának, de meg az írásbeli dolgozatok folytonos javí­tásával és a szoktatással a gyermeket is rá lehet erre némileg vezetni. A földrajz, történet, alkotmánytan, úgyszintén a természettan, természetrajz és a gazdaságtan anyaga és beosztása nagyon helyes. Hogy az itt felölelt dolgok a gyakorlati tanításban mennyiben lesznek kivihetők, az a megírandó tankönyvektől függ. Az alkotmánytant illetőleg azonban itt is célszerű volna az ismétlő iskola részére felvett egyes fontosabb dolgokat az V—Vl-ik osztály anyagába visszahelyezni. Ugyanez áll a mennyiségtanra is. Az I. osztályra nézve kimondja a tanterv, hogy a tárgyakon való számolás előzze meg az elvont szá­mokkal való számolást. Ez nagyon helyes. Sőt még az is kívánatos volna, hogy az I. osztályban csupán a tár­gyakon való, szemléltető eljárás követtessék. így azután nem volna szükség itt heti 3 fél órára, mig az V-VI. osztálynak csak heti 2 fél órát juttat a tanterv. Az csak természetes dolog, hogy az 1 —10 ig terjedő szám­kor begyakorlására nem kell heti 3 fél óra. No meg az is természetes, hogy amely tanító egy 20—25 tagból álló V — Vl-ik osztállyal heti 2 fél órán át foglalkoz­­hatik közvetlen mennyiségtan tanítással, az nem sok eredményt érhet el. így ha többet nem is, de az I. osztálytól elvett fél órát okvetlenül az V— Vl-ik oszt. mennyiségtan tanításának intenzívebbé tételére kell for­dítani. Jobb és megbízhatóbb olcsóbban senki sem ad, mint Fábián Bála magkereskedése Budapest, Üllői-ut II. szám. Kálvin-tér mellett. Tessék árjegyzéket kérni I

Next

/
Oldalképek
Tartalom