Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-03 / 44. szám

789 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 790 Kobertsonról. — Részlet Broicher „Robertson élete levelekben“ című müvéből. — (Folytatás.) A keresztségről ugyanezen alapelv szerint azt tanítja, hogy az istenfiuság tényét igazolja. Ebben tökéletesen igaza van a római egyháznak, de abban már téved, hogy azt állítja, hogy a keresztség természetfölötti utón eszközli a fiuságot. Az evangelikálók ezt jogosan tagadják, de té­vednek abban, hogy kétségben hagynak affelől : vájjon a megkeresztelt gyermek Isten fia-e ? Körülbelül ezt tanítanám — írja Robertson — : Isten fia vagy ; élj hát jogoddal, különben örökre elve­szítheted. Istenfiuságodat igazolja a keresztségben része­sülésed ; nem a-saját érzésed, amely ma kedvre derít, holnap sírásra fakaszt. Erró'l az egyről, t. i. istenfiusá­­godról biztosít a keresztség. E kérdésről kimerítőbb magyarázatokat is hagyott ránk. Korának minden harcában élénk részt vett. A lel­keket mozgató kérdéseket a szószékről szokta megvitatni s róluk való véleményét barátaihoz intézett leveleiben ki­fejteni. A keresztségről való véleményének részletes kifej­tésére alkalmul kínálkozott a Gorham-féle eset 1850-ben. Gorham anglikán lelkész a keresztség által való újjá­születésről szóló tannal homlokegyenest ellenkező nézetet nyilvánított. Ezzel szenvedélyes harcot idézett fel, amely egy előreláthatólag meddő tanügyi vitával végződött. Az anglikán egyház világi főtörvényszéke ez ügyben olyan Íté­letet hozott, amely e kérdést nyílt kérdésnek hagyta ugyan, de a keresztség által való újjászüleletésről szóló felfogás felé hajlott. Robertson e kérdést „A keresztségről“ irt mindkét hatalmas és nagy feltűnést keltett beszédében, valamint leveleiben teljesen új szempontból tárgyalja, amely a többi vallásos kérdésről való felfogásával legbensőbb összhang­ban van : Kedves Barátom! A keresztség kérdésében tá­madt vitára vonatkozó véleményemet lehetőleg röviden közölni akarom önnel. Szerintem a szentirás ezt tanítja : Krisztus kijelentése szerint kivétel nélkül minden em­ber Isten fia. Ő Istent uj néven : atyáuak ; az embert, vagy ez emberiséget szintén új néven : fiúnak jelentette ki. S mindkettőnek a lélek által való életközösségét hirdette; a lélek által, amely bensőleg állandóan mindenkihez közel van. „Ez amaz igaz világosság, mely megvilágosít minden e világra született embert.“ Az eképen földerített nagy igazság — földerítettnek mondom, mert bizonyos értelemben már a zsidók is attyoknak ismerték az Istent — abban állott, hogy Isten minden ember atyjának jelentette ki. Nem csupán a zsidók atyjának — ez volt a régi téves felfogás — hanem a pogányok atyjának is. Ez evan­­géliom volt és igy kizárólag az evangéliom lényeges része, amelyet Pál apostol „titoknak“ nevez. „Az én evangéliomom“, amely évszázadokon s nemzedékek hosszú során át ismeretlen volt, az, „hogy a pogányok is örököstársak.“ Ez a világhoz szóló örvendetes izenet, A keresztség ugyanezt az izenetet foglalja magában az egyes embert illetőleg; kit-kit — akár A-nak, akár B nek hívják — arról tesz bizonyossá, hogy Isten fia. Ezentúl tehát e szerint kell élnie, nem mint az előtt, akárcsak az ördög magzata, amely esetben az Istent megtagadná s nem lenne hasonló hozzá, hanem meg­­igazulva s a fiuságra feljogosítva. Ámde a jog szerinti és a valóságos istenfiuság két különböző dolog. Jogilag Isten fiai mindazok, akik világra jönnek. Valósággal azonban csak akkor lesznek Isten fiaivá, ha istenfiuságukat elismerik, hiszik és e szerint élnek. Az istenfiuságbau vetett bit és annak az életben való meg­valósítása : az újjászületés. Például a francia danfin, aki 20 éves koráig Simon vargánál tanult, jogosult trónörökös volt, valósággal azonban — jogainak ismerete nélkül s királyi jellem híján — nem volt egyebe, mint rossz sorsa. Mindazáltal azt mondhatjuk, hogy ez nem az igazi állapota volt, hanem hamis. Ha bárki, akár valami rossz ember, vagy maga Simon, közölte volna vele származását, egész magatartását megváltoztatta volna, új motívumokat sugallt volna neki és ha a trón­öröklés esete beáll, a királyság birtokába juttatta volna. Azt lehetne tehát mondani, hogy az a felvilágosítás, amelynek folytán a danfin jogainak hitelesen tudomá­sára jutott, tette őt valósággal királyfivá és a király trónjának örökösévé ; de csak képlegesen, mert e hír­nek vele való közlése már egy korábbi tényen alapult. A felvilágosítás nem tette Franciaország első szülöttévé, hanem hitelesen annak jelentette ki. Azt hiszem a ke­resztség is ugyanezt teszi. Részemről teljes szivemből helyeslem egyházunk kathekizmusának e kifejezését : „A keresztség révén lettem Istenfiává stb.“ Amint a koronázás az uralkodót királylyá avatja, de csak annyi­ban, amennyiben de iure már annak előtte is az volt. Amint egy rossz embernek vagy miniszternek cseleke­dete ép oly jogérvényes, mint Simonnak fönnebb említett felvilágosítása, mert a valóság : valóság, akár elismerik akár nem és független annak a jellemétől, aki az inté­­kedést végrehajtja. (Folyt, köv.) (Apácza-Szakállas.) Osváth Kálmán ev. ref, lelkész. A Tokaji Bortermelő Társaság szállít Tokajból Kß liter TOKAJI szamorodni bort A A koronáért, W kölcsön hordóban béraentYe a megrendelő vasúti állomására. V/vf

Next

/
Oldalképek
Tartalom