Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-03 / 44. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 791 Könyvismertetés. A kereszti)énség lényege, szószéki egyházi beszédek alakjában. Irta: Mészáros János ócsai (Pestm.) ref. lelkész. Revideálta: Nagy Vince csabdi-i ref. lelkész. I. kötet. (A. rész.) A Krisztus. Ára 4 kor. 50 fill. 1907. Neumannnyomda. Ipolyság. 256 lap. Terjedelmére is vaskos kötettel van dolgunk. Belső tartalma azonban még vaskosabb, nyomosabb ; még jelentékenyebb. A kötet érdemes írója az ifjabb nemzedékhez tartozik ugyan, de könyvének minden lapja meggyőzően tanúskodik amellett, hogy nemcsak sokat olvasott, tanult és az olvasottakat, tanultakat jól megemésztő, világosan fölvevő fő, hanem hogy amellett igen fegyelmezett gondolkozása találékony, észrevevésre és szemlélődésre, valamint mondandóinak előterjesztésére kiválóan alkalmas ember. Igazi irói tehetség. A szószéki beszédeket egy 32 lapra terjedő jeles értekezés előzi meg : „A damaszkusi utón Isten országa felé. Egy kis theologiai önvallomás“ ciraen. Ebben elmondja, hogy mint kolozsvári papnövendék heti 6 órán hallgatta az egyetemen Bőhm Károlytól a bölcsészet körébe tartozó előadásokat; ugyanekkor a theologián a vallásbölcsészetet heti 3 órán. Telivér modern theologussá lett. Élt, halt Baurért, Lángéért, Straussért. Kolozsvárról Budapestre jött ; itt a racionalista Kovács Albertért rajongott. Itt kezdte alaposabban tanulmányozni a feltámadás kérdését. Ballagi elmés cikkei mellett Révész és Filó írásait forgatta. És Filó hatása alatt már-már az orthodoxia vizeire szállt. Erős lelki tusái voltak. Végre belátta, hogy igazuk vau azoknak, akik arra törekesznek, hogy az emberek minél többet tudjanak a bibli&ból, mint a bibliáról és többet bírjanak a Krisztusi, mint a Krisztusró/ ... A következőkben előbb az crthodoxiát, aztán a rationalizmust, majd az u. n. modern theologiát ismerteti nagy tájékozottsággal, és alapos vitába bocsátkozik ez utóbbival. A saját irányát „Tartalmáért bibliásan 'positive Krisztrezentrihusnak, alakjáért „történetileg lélektaninak“ mondja. Ezt is alaposan kifejti. Végül megokolja, hogy a lelkét eltöltő igazságokat miért irta meg épen egyházi beszédekben. íme : „1901. őszétől 1903. őszéig voltam káplán, de még másfél évi rendes lelkészkedésem alatt is azon a kérdésen tépelődtem, megpróbáljam-e e történetileg lélektani rendszert teljesen tudományos módon megírni, avagy valami gyakorlati alakban öntsem?! Az első tervet elejtém. Mit is keresne Saul a próféták között : egy gyakorló falusi lelkész elméletileg képzett theologiai szaktudós professzorok között ? Különben is az Urnák nem ügyvédekre, hanem tanúbizonyságokra van szüksége. Ama képzett theologiai tudósok közt pedig nem egy ügyvéd akad, ki többet árt Ura ügyének, mint használ. Mert ma is találkozik hírneves Tertullus, ki az ártatlanra, a mi Urunkra — maga hire nevéért — ráfogja : dögletes ember ! . . . hasonlást támasztó .. . rajongó .. . csaló eszétvesztett — lángész. A gyakorlati alakot kerestem. Kezembe adta magyar irodalmunk mostani állása. Ma egyáltalán nincs kelete a nagyobb lélekzetü regénynek, költői elbeszélésnek, 792 hosszabb históriai munkának. Idegfeszült korunk a legtömörebb drámai alakot: a színművet éhezi, hol egyszerre, kevés idő alatt sok tanulságot szerezhet. Ezért iparkodik minden valamire való iró, lelke tartalmát színműbe önteni. Az általános irodalmi formák kelete egyházi munkálatainkon is megtetszik. Mert nemcsak a theologiai eszme áramlatok vannak a legszervesebb kapcsolatban az emberiség küzdő, vajúdó irányelveivel, hanem előterjesztési alakjaink is az általános irodalmi formákkal. így jutottam a beszédalakhoz, mely az általános irodalom színmű formájának teljesen megfelel, hiszen az egyházi beszédben is, mint a jó szinműben : „omnia semper ad eventum festinant.“ S úgy hiszem, ha az evangélistáknak ma kellene evangéliumokat megírni, azok se választhatnák azt a történeti elbeszélés formát, melyben, mint korunk legkelendőbb irodalmi formájában, evangéliumuk a nagy közönség elé juthatott, hanem mellőzve minden tudós' értekezési formát, egyházi beszéd alakjában Írnának mind. S talán abban se csalódom, ha a napjainkban gyors felvirágzásnak induló egyházi beszédirodalmunkat nemcsak a közöny Budhisda tavának gondviselesszerü felzavarásából, hanem ezen divatos általános irodalmi műfajból magyarázom. Mert soha ennyi beszéd nem hagyta el a protestáns sajtót, mint napjainkban. Minden valamire való tehetség „beszédei“ utján akar érvényesülni . . . Megkapván az előterjesztési formát, arra törekedtem, hogy az evangéliumot eredeti apostoli hittel, de a XX. század eszmecsatáiba belekényszerített lélekkel Írjam meg s egyházi beszédeink általános hibáját kerülendő, t. i. hogy a keresztyénség központi igazságait mellőzik, csak a perifériákon időznek, arra vigyáztam, hogy mindenek előtt a Krisztusnak evangéliumi személyiségét állítsam a hívek elé, melyhez majd a központi igazságok szervesen fűződnek. Mert eddig az volt a baj, hogy szószékeinken nem élt (nagy általánosságban szólok !) a Krisztus örök személye, kiből a centrális igazságok kinőnek, hanem egy ingatag Mester csupán, kihez, ha ugyan megróbáltatott, az üdvigazságok hozzáférceltettek. így született meg munkám teljes tervezete. Az első kötetben, mely immár az olvasó kezei közt van, a keresztyénség élő alakjának csont-, ideg- és vérrendszerre : a Krisztus személyisége áll, a második kötet számára pedig az izmok, a zsirpárnázat és bőrfelület leirását tartanám meg, mint amaz élő szervezet többi alkatrészét: a keresztyén ember személyiségét, hogy így a két egyben feltüntethessem a „keresztyénség lényegét.“ Munkám közben azonban akaratlan is úgy jártam, mint Márk evangélista, ki evangéliuma 1I3 részében szól a szenvedésben és feltámadásban megdicsőült Krisztusról s csak 2/3 részében tanításáról 8 életéről. Sőt tán még úgy abban, mert én meg munkáimnak majd folerészében beszélek szenvedéséről, feltámadásáról s megdicsőüléséről. De ez az aránytalanság egész természetes s lélektanilag igazolt. Ha az Isten országa a lélek erejében s a Szentlélek által való örömben áll, akkor nemcsak polgárai, de királya is amaz életkörülményekben vizsgálandók, hol a lelki erő legjobban elő ragyog. Ez pedig a halál és halálrakészülődés lehet, melyben a lélek heroizmusa glóriával ragyog. És ugyancsak e lélektani szükség hajtott arra is,
