Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-03 / 5. szám
71 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 72 rózsásnak a helyzetet azért, hogy ha majd programmja megvalósításánál nem lesz megahármónia s a kölcsönös méltányosságnak és igazságérzetnek szelleme, hanem az egymásra való irigykedésnek és agyarkodásnak lelke tölti be az országot: hát akkor azokra háríthassa az egyenetlenség ódiumát, akik a római kath autonómiának néppárti formáját és az állami eredetű javaknak ezen autonómia részére kiadását ellenezni fogják. Ily nagy ravaszságot azonban nem szabad föltételeznünk róla. Inkább hibáztatjuk azért, hogy nem lát tisztán. Ez kormányzónál nagy hiba. Neki a saját szemével kellene látnia. Ekkor aztán észre kellene vennie, hogy azt a mi jogos mozgalmunkat, törvénybiztosította követelésünket milyen irigy szemmel nézi az egész néppárt; hogy hányszor és hány helyen felhányták már nekünk pápista atyánkfiái, hogy minket az állam az ő adójukból segélyez! Nem csak felhányják pedig, hanem valósággal izgatják a népet ennek különös hangoztatásával. Ha ez nem irigység, nem agyarkodás: akkor én nem tudom mi az irigység, mi az agyarkodás! Ha az ilyen eljárásban megvan a kölcsönös méltányosságnak és igazságérzetnek szelleme: akkor nem tudom, mi legyen a méltánytalanság és igazságtalanság. A múlt ősszel szeptemberben tartott római kath. naggyülésen a néppárt vezére: gróf Zichy Nándor mondotta: »Hát a mi adóinkból éljen más felekezet, a mi egyházunkhoz azonban ne járuljon másnak az erszénye? Ez lehetetlenség.« — A néppárt másik vezére, legagilisabb tagja: Rakovszky^ István is ugyanezen gyűlésen igy beszélt: »Évek óta az 1848 : XX. t.-cikket félrem agyarázva, nagy anyagi támogatást kapnak a felekezetek. Újabban is egy évi három millió koronányi »kenyér-morzsát« juttat nagy részben katholikus pénzből felsegélyezésünkre anélkül, hogy felettük az állam azon gyűlöletes gyámkodást gyakorolná, mint mi fölöttünk. A többi felekezetek fejlesztésére mindent megtesznek a katholikusoknak elnyomása árán. Ily állapotok tovább nem türhetők.« Csak nem ezek a gyűlölködő nyilatkozatok talán a jelei annak a példátlan egyetértésnek, annak a kölcsönös méltányosságnak és igazságérzetnek, amiről a miniszter úr olyan hálálkodva szólott?! Nagy kár, hogy ezek az igen előkelő helyekről elhangzott méltánytalan, igazságtalan, gyűlölködő és izgató nyilatkozatok elkerülték figyelmét! Amióta élünk mi protestánsok, az utóbbi nem is egészen 40 évet leszámítva, mindig a magunk becsületes áldozatkészségéből, hitbuzgóságunkból éltünk s még ma is valóban csak morzsák hullanak részünkre az állam asztaláról és e morzsát is im, hogy megirigyelte, milyen dühösen felhányta Zichy Nándor és Rakovszky István! Ók, akiknek egyházuk századokon át duskálkodott az állami javakban, úgy hogy püspökkeik százezrekre menő péterfiliéreket juttathattak a külföldön élő pápának; ezreket, tízezreket osztogathattak egyes városoknak, papjaik nyugdíjalapjának; amellett^ még fejedelmeket megillető fényben élhettek. Ók, akiknek a városokban, így Budapesten is összes egyházi szükségleteiket a mindenféle hitfelekezetü város, mint pátronus fedezi! Hát szép dolog, testvéries dolog,, krisztusi érzület az idézett kifakadások ? ! . . . S utoljára majd talán mégis mi leszünk a békeháborítók ?! Ismédlődni fog majd talán a farkas és a bárány meséje?! Nem, nem lehet, hogy Apponyi nyilatkozata alatt ez lappangana. Szörnyű csalódás lenne ez is ! De éppen ezért vigyázónak, éleslátásának és teljesen őszintének kellene Ieuni nyilatkozataiban. Kis József. Maradjunk vagy haladjunk? Máté 13 : 52. „Minden Írástudó, ki a mennyeknek országában rnegtaníttatott, hasonlatos valamely gazdához, ki az ő élésházából hoz elő ót és újat. Hogy a feltett kérdésre megfelelhessünk, ismerkedjünk meg röviden és a nagy közönségre való szeretetteljes tekintetből lehetőleg egyszerűen a keresztyéni szabadsággal és megkötöttséggel s így eunek kapcsán a haladás és maradással. Hogy hajadjuuk, igennel feleltek az 6-szövetség iskoláját Mózestől Malakiásig fokozatosan tovább fejlesztő törvények és próféták, igennel feleltek az Ur Jézus, az apostolok, az apostoli és egyházi atyák, az ős-keresztyének. Itt rövidke kitérésképpen állapodjunk meg. Az apostolokig a bibliából, az apostoloktól tovább a keresztyén egy hő történelemből és a régiségtanból (archeológia) ismerhetjük meg a haladást. Még pedig, hogy kizárólag az új-szövetség szent vallásáról szóljak, az Ur Jézus az Isten országának, az idvesség utjának és állapotának ismeretére, minden első rendű igazságokra, mondjuk az alapelvekre a 4 evangyéliomban az embereket megtanította. Több mondásával ki nyilvánította, hogy az idvességre nélkülözhetetlen e főigazságokban nemcsak tökéletesen, hanem teljesen elmondott mindent, amiket az „Atya“ neki „megjelentett“. A másod, harmad stb. rendű, tehát az idvességre szorosan nem tartozó dologiól pedig majdnem semmit sem tanított, azokat a Szentlélekre és a minden idők keresztyénéire bizta. Azt ugyan hiába keressük a Jézus Urunk tanításaiban, hogy az egyház szervezete, kultusza, a Il-od rendű dolgokban tantétele, az emberi társadalomhoz való szerves egyleti viszonya stb. stb., részletesen és szorosan milyen legyen.
