Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-03 / 44. szám
787 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 788 Bocsor István emlékezete. (Folytatás.) A tanulóifjúság kebelében magyar olvasó-társaság alakításával és a zenének hangjegyekről való tanításával emelte annak szép érzékét, műveltségét. Ily sok oldalú munkával telt el tanárságának első két tizede. E közben munkakörében az a változás érte, hogy 1860-ban újra életre kelt főiskolánkban a jogi tanszak, amely 1853 óta, a Thun-rendszer követelte nagy anyagi áldozatok miatt szünetelt és ekkor a francia nyelv és neveléstani tudományok helyett Boosor István a jogakadémián lett a magyar jogtörténelem és a magyar közjog tanításával megbizva. Ezen helyzete birta rá, hogy jogakadémiai hallgatói számára is tankönyvet írjon. És így hozzákezdett „Magyarország története, különös tekintettel a jogfejlésre“ cimü kiváló történelmi művének megírásához, melynek első füzete 1862-ben látott napvilágot. Ekkor már Bocsor Istvánnak igen jó tanári neve volt, hiszen mindjárt első fellépésével megnyerte a köztetszést azáltal, hogy elődje Edelényi Szabó Sándor latin nyelvi előadásaival szakítva, magyar nyelven fogott a történelem tanításához. Maga a kor is, a szabadságharc előtti Magyarország, minden más kornál érzékenyebb volt a történelmi eszmék és igazságok befogadása iránt és így rövid időn nemcsak az ifjúság, de a városi közönség is seregestül tódúlt Bocsor Istvánnak a francia forradalmat magyarázó történelmi óráira. Utóbb a nagy terem kicsiny lett a hallgatóság befogadására és a folyosón is hallgatták Bocsort, amint magyarázta a történelem komoly tanulságait. Történelmi óráit a tárgy természetén kívül vonzóvá tette magának az előadónak figyelmet keltő előadása. Higgadt, nyugodt beszéde a mezőföldi jó módú gazda meggondolt okos beszédére emlékeztetett, mély hangja meg épen kellő árnyalatul szolgált a történelem nagy eseményeinek rajzolásához. Emelni szokta tárgya érdekességét összehasonlítások által : Keletről terjedt nyugat felé — így szólt — a civilizáció, onnan, ahol a nap kél és mint a nap sugarai terjednek nyugat felé, úgy terjedtek el keletről a vallások : Mózes vallása, Krisztusé, Mohamedé. Keletről jött a népvándorlás is, Amerikát is keleti oldaláról fedezte fel Kolumbus és az újkori Világszellem is innen terjedt Amerikának nyugati része felé. Szerette a csendben, nyugodtan figyelő osztályt, mikor az összes növendékek tekintete az ő arcán csü^Ö gött és szemükből olvashatta le, hogyan követik minden gondolatát. Ezernyi ezer mívelt magyar ember szivében tanári kathedrája tette feledhetetlenné Bocsort. Ámde mégis a legjobb tanár dicsősége is csak olyan, mint a szinészé, emlegetik, amíg tanítványai élnek, azután elfelejtik. E tekintetben is kivételt képez hírneves tanárunk, mert az ő magyar történelmi tankönyve beiktatta nevét örökre történetíróink névsorába. A tankönyvek közös sorsa, hogy együtt halnak ki Íróikkal, sőt akárhány tankönyviró túléli rövid életű művét, de Bocsor Istvánnak magyar történelmi munkája kiemelkedik a tankönyvek e nagy csoportjából és dacolni fog az enyészettel felfogása miatt, amellyel az eseményeket megítéli; dacolni fog iránya miatt, hogy a műveltségtörténelmet kiváló figyelemben részesíti; dacolni fog az enyészettel azon kritikai eljárás miatt, hogy azt tartotta, nem egyesek dolgai, hanem az egész nemzetnek sorsa az, ami az ő történetírói tollára méltó. Molnár Aladár a Prot. Egyh. és Iskolai Lap 1862-iki évfolyamában Írja, hogy három kiváló tulajdona emeli Bocsor művét egyéb történelmi művek fölé, u. m. : 1. azon kiváló gond és hűség, mellyel a jog fejlését adja; 2. a hazai történeteket a világtörténet szemmel tartásával adja elő; 3. az észtani felfogás. Ez a munkája az, ami fenn fogja tartani minden időben Bocsor István nevét. A mű összesen 7 füzetből áll, az első füzet 1862- ben az utolsó 1869-ben látott napvilágot. Bírálatával a Prot. Egyh. és Isk. Lap 1862-iki, a Sárospataki Füzetek 1863-iki és a Századok 1868. és 1870-iki évfolyamaiban találkozunk. De térjünk vissza életrajza további folyamának ismertetéséhez. Mint a múlt század kiválóbb alakjainak, Bocsor Istvánnak életében is nevezetes évet képezett szabadságharcunk dicsőséges éve: 1848. A szabadságharc őt már a tanári kathedrán érte. Épen életének delén állott, 40 éves volt ekkor. 1848 julius 2-ra volt egybe híva Pestre az első népképviseleti országgyűlés, ki voltak tehát írva a választások az egész országban Nagy diadal volt ez, nem a K, K. és R. R. lesznek többé az országgyűlésen, hanem a népképviselők. A kerületek legkiválóbb fiaikat igyekeztek beküldeni a maguk képviseletében és Enying városa erre legérdemesebbnek találta az ő szülöttét, Bocsort. Egyhangúlag országgyűlési képviselőjükké választották. Főiskolánk főhatósága a választást örömmel vette tudomásul és elhatározta a tanári karral, hogy tekintettel az országos nagy eseményekre, a már meg is kezdődött fegyveres küzdelemre, május 22-én a tanévet bezárják és az ifjúságot haza bocsátják. A nagyobb diákok, a nagy teremben történt tanév bezáró ünnepély után búcsú-vacsorára gyűltek össze a „Három rózsánál.“ Itt nagy lelkesedéssel elhatározták, hogy a fővárosba mennek és felvétetik magukat a szerbek ellen induló legelső honvéd-zászlóaljba, előbb azonban búcsút vesznek szeretett történettanáruktól, ki őket a hazaszeretetre tanította. Zeneszóval mentek Bocsornak a Széchenyi utcán volt lakásáig és itt Jankó Kálmán, az ifjúság vezetője szólott nevükben. Bocsor az ablakból hallgatta a beszédet és mikor az véget ért, válaszul a következőket mondotta az előtte álló ifjúságnak : „Önök a hazáért harcolni indulnak, jól teszik, s ha önök nem azt tennék, amit tesznek, mint kárbaveszett munkát széttépném irataimat és darabokra törve kathedrám, mint tanári pályám hitvány emlékét, irataimmal együtt elhamvasztanám.“ Nagy lelkesedéssel, éljenzéssel fogadta az ifjúság a buzdító szavakat és azzal elindultak Buda felé, hol szavuknak urai lettek, honvédnek á llottak. (Folyt, köv.) Kis Ernő.
