Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-03 / 5. szám
Tizenhetedik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1907. február 3 A lap szellemi részét illető közlemények Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerKesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden vasárnap. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János . szerkesztő czimére küldendők. ■■ .• . = főmunkatárs czimére küldendők. . A vallásügyi miniszter politikája. (Folytatás.) Epen azért, mert szörnyű csalódás völna, ha csakugyan úgy lenne, hogy a nekünk már inegigért 3 millió évi segélynek törvényben biztosítása attól tétetnék függővé, hogy vájjon létesül-e hamarosan a római kathoiikus autonómia és kiadatik-e ennek szabad rendelkezése alá az Összes úgynevezett egyházi, papi vagyon — szeretjük hinni, hogy Apponyi kijelentése nem a már junktim nélkül megígért 3 millióra, hanem az azon túl kért segélyekre vonatkozik. Bár ez is elég haj. A római kathoiikus autonómia létesülése u. i. nem annyira az államtól, mint inkább magától a római kath. egyháztól s ebben is főleg a püspöki kartól függ. Tökéletesen igaza van e részben Deák Ferencnek, aki ugyancsak 1873- ban ide vonatkozólag ezt mondotta?: »Igen fontos a kathoiikus autonómia kérdése. Sürgették már ezt a minisztériumnál, sürgették nálunk is. En e tekintetben abban a véleményben vagyok, hogy a kathoiikus autonómia csak negative tartozik az országgyűlés elé. Nekünk nincs jogunk ez autonómiába akképpen avatkozni, hogy így legyen; csak azt van jogunk mondani, hogy így ne legyen.c A római kath. autonómia^ kérdése milyen régóta vajúdó kérdés már. És nem egyszer jelentették már ki, és pedig egészen illetékes helyeken, hogy annak létesítése nem az államkormányon, hanem a püspöki karon, illetőleg a rideg hierarchiai elven múlik. Ennek az elvnek megváltoztatásába, avagy módosításába pedig az ország, mint ilyen semmiképpen se se avatkozhatik be. Ez szorosan belügye az egyháznak. Az állam tehát, mint ilyen tevőlegesen nem vehet részt a római kathoiikus, de semmiféle más egyházi autonómia létesítésében se. Tehát ha a vallásügyi miniszter a mi általunk jogosan kért fiúi örökségnek kiadását a római kathoiikus autonómia létesítésétől s az állami eredetű papi vagyonnak ezen autonómia részére kiadásától teuné függővé: akkor egyrészről a mi helyzetünket egy olyan tőlünk távol álló idegen faktorra : a római. kath. * püspöki karra bízná első sorban, amelyre nekünk absolute semmi befolyásunk se lehet; amelyre mi soha nem támaszkodhatunk; más részről megakadályozná, hogy mi is illő támogatásban részesüljünk az állam részéről akkor, amikor a római katholikusok az általa érintett intézkedések nélkül is már régóta élvezik a támogatást. Ha tehát csakugyan fölállítaná a miniszter a junktimot e kérdésekben : az olyan gáncsvetés lenne részünkre, arai beláthatatlan időkre elodázná jogos kívánságainkat. Egyébiránt mi könnyen belemehetnénk abba, hogy »együttesen, párhuzamosan, egyetemlegesen« oldassanak meg e kérdések, ha csakugyan megtörténhetnék oly rövid idő alatt, mint ahogy azt a miniszter is óhajtja. Mi ránk csak nagy hasznot hozna az »egyetemleges párhuzamos« rendezés. Hisz így mi is annyit kapnánk püspökeink s általában egyházi tisztviselőink, iskoláink ellátására, mint a r. kathoiikus autonómia a maga püspökei, kanonokai és iskolái részére. Ha így érti a miniszter és a néppárt az egyetemleges, párhuzamos rendezést: akkor nincs ellene kifogásunk. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül a miniszternek ezen kijelentését: »Én azt hiszem, hogy erre (egyházpolitikai programrnja keresztülvitelére) a jelenlegi idő nagyon alkalmas, mert hála Istennek, talán soha sem volt ebben az országban oly békés egyetértés a különböző hitfelekezetek között, mint aminő most van.« Nem szabad kételkednünk a miniszter úr őszinteségében. Tehát el kell fogadnunk, hogy ha így beszél: valóban ilyennek is látja a helyzetet. Ha kételkedhetnénk őszinteségében, még azt mondhatnánk, hogy célzatosan rajzolja ilyen
