Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-13 / 41. szám
747 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 748 legnagyobb mértékben veszélyeseknek tartja a ké rdéseket, mert csak arra hivatvák, hogy a vallási békét felzavarják. Hammersberg László eme nyilt felszólalása talán használni fog a jóakaratu embereknek. Akik periig célul tűzték ki a vallási béke megrontását, azok a haza ellenségei s roszhiszemü emberek, kiket bizonyára saját hitsorsosai sem fognak követni.“ így irta ezt meg az Alkotmány okt. 9. számában. Lám, lám — milyen könnyen lesz békerontóvá, a haza ellenségévé, roszhiszemű emberré az, aki a klerikalizmussál szembe megy ! Pedig szembe megy nemcsak az Orsz. Ref. Lelkészegyesület, de a prot. vegyes bizottság is, élén a soviniszta báró Bánffy Dezsővel ! . . . Jól van, jól ! Ha bűnös vagy, fogd felebb ! — Helyreigazítás. E becses lap legközelebbi száma — előttem ismeretlen kézből — tudósítást közöl egyházkerületünk közgyűléséről. A tudósítás szerény személyemet is megemlíti, mint aki szintén részt vettem a lelkészi nyugdíjintézet ügyében lefolyt vitában. Mivel azonban a tudósításnak személyemet illető része felettébb alkalmas arra, hogy engenret, úgy b.-somogyi lelkésztársaim, mint általában e becses lap olvasói előtt hamis világításban tüntessn fel: helyreigazítással sietek kijelenteni, hogy a b.-somogyi egyházmegye ismeretes határozatának, melynek meghozatalában tevőleges részt vettem, lehető megvédése után kijelentettem ugyan, amit tudósító is felemlít, hogy a magam részéről elállók a törvény módosításának kívánásától, ámde annál határozottabban fentartottam, illetve az egyházkerületi közgyűlésnek elfogadásra ajánlottam a b.-somogyi határozat ama részét, — melyről azonban hallgat a tudósító — hogy a lelkészi nyugdíjintézetről szóló VII. t.-c. végrehajtása mindaddig függesztessék fel, míg az I. t.-c. 114. §-ában körülirt 2400 kor. alapfizetés és a 200 kor. ötödéves pótlék a lelkészek részére biztosítva nem lesz. S még akkor is csak úgy hajtassák végre, ha a konvent a végrehajtási utasítás módosításával mindazon kedvezményekben részesíti a lelkészeket, melyeket főtiszt, és mélt. püspök úr a püspöki jelentésben kilátásba helyzeti. Hogy pedig ily értelemben foglaltam állást, annak igazolására csak azt említem meg, hogy a főtiszt, és nm. elnökség az előadói javaslatot és az én indítványomat bocsátotta szavazás alá, az utóbbi azonban — az előadói javaslatnak majdnem egyhangú elfogatásával — elvettetett. Ennyit voltam bátor az igazság és magam reputációja érdekében helyreigazításul elmondani. — Darány, 1907. okt. 9. Varga Dezső ehk. képviselő. — A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Eló'fizetési ára nagyon olcsó : negyedévre postán való szétküldéssel két korona húsz fillér. Eló'fizetui legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóhivatala Budapesten, VIII., Rökk Szilárd utca 4. száinu házában van. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kis József. Főmunkatárs: Faragó János. Kérje Ingyen és bérmentve magyar nyelvű, gazdagon illusztrált főár jegyzékemet, 3000-nél több rajzzal, mindennemű nikkel-, ezüst- és aranyórák, valamint mindennemű szolid arany és ezüst áruk, hangszerek, acél és bőráruk stb.-ről eredeti gyári árban. Nikkel romontoir óra K 3 — System Boskopf patent óra K 4-— Svájci eredeti sistem Boskopf patent K 5-— Bejegyzett »Sas Boskopf* nikkelrem. K 7’— Ezüst remontoir óra »Glória* művel K 8-t 0 Ezüst remontoir óra dupla fedéllel K 12 50 Ébresztőóra K 2 90 Konyhaóra K 3-— Schwrzwaldi óra K 2 80. Kakukóra K 8 50 Minden óráért 3 évi Írásbeli jótállás. Niucsen kockázat! Becserélés megengedve vagy a pénz vissza! Első óragyár Brüx KONRAD JÁNOS cs. és kir. udvari szállító. Brüx 1354. szám. (Csehország,) Egyházi szentedények | nryacsora-kelyhek, keresztelő-kannák és medenezék, borkancsók, | arany és ezüst ékszerek, | evőeszközök, china-ezüst dísztárgyak jjj BES~ részletfizetésre Is! ^ Javításokra és vidéki megrendelésekre különös gondot fordítok | Árjegyzék: 3000 rajzzal ingyen és bérmentve G Polgár Kálmán mííórás és ékszerész, az ev. ref. egyházak szállítója, Budapest YII., Erzsébet-körut 29. sz. EKSHsasasasasasasasasasasasasgsisasasasajm asasüHsasasasgsasasgs asasdsas as 35 Pápán, az ev, ref. főisk. könyvnyomda betűivel ny. Kis Tivadar. 1907. H5a5H5E5é5H5a5H5a5H5a5a5H5H5H5H5H5ií5H5H5H5E5H5HSHSa5a5Hh 3 pontos ÉS áf\ 1 _* Á 17 ^LEGJOBB jj Py évi jótállás mellett! Py m m T3 o 3 O Cfi X Cfl* N CfQ ££ Hv _coJ NiW 'S*, r-K