Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-10-13 / 41. szám

745 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 746 szorult. Hogy részvétet tanúsított, az új szövetség minden lapján olvashatjuk s hogy rászorúlt a részvétre, számos szentirási hely igazolja : „Nem vigyázhattok-e velem egy óráig?“ „Ti is el akartok-e hagyni?“ „Simon, Jénának fia, szeretsz e engemet ?“ És jóllehet atyja­­fiai nem hittek neki, részvétre lelt Jánosnál, Márthánál, Máriánál és Lázárnál. (Folyt, köv.) (Apácza-Szakállas.) Osváth Kálmán ev. ref. lelkész. Vegyes közlemények. Az előfizetési pénzek és hirdetési díjak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Bocsor István emlékezete. Pápai főiskolánk, egyik büszkeségének, Bocsor István professzornak emlé­kezetét üli meg f. hó 18-án. E napon lesz ugyanis a nagynevű férfiú születésének 100 éves évfordulója. Az ünnepélyen, mely d. e. 10 órakor lesz a tornateremben, az emlékbeszédet Kis Ernő tartja. — Szép kitüntetés főiskolánkra. Wahrmann József budapesti lakos 100.000 koronás alapítványt tett oly célból, hogy kamatait öt évenként a magyar szel­lem oly kiváló alkotásának jutalmazására fordítsák, mely a magyar lelket ismerteti. A bíráló bizottságban egy­­egy taggal képviseltetik magukat a magyar egyetemek, a tudományos Akadémia s főiskolánk tanári kara is. A főisk. tanári kar a maga képviseletével clr. Antal Géza theol. akad. tanárt bízta meg. Amidőn a dologról meg­emlékezünk, hálával kell megemlékeznünk Eötvös Károly egyházker. tanácsbiró úrról is, mert kétségtelen, hogy az ő szerető gondossága juttatott főiskolánknak helyet ily kiváló intézetek közt a bíráló bizottságba. — Tanulmányi kirándulás. Főiskolánk főgimná­ziumának tanuló ifjúsága e hó 7-én tanulmányi kirándulást tett Sárvárra és Szombathelyre a város s az ott levő ipar­telepek megtekintése céljából. A sárvári kirándúláson 66 tanuló vett részt 4 tanár kíséretében s vezetőjük Mester - házy László ottani ág. hitv. ev. lelkész volt ; a szombat­­helyi kirándulásra 80 tanuló ment 6 tanár kíséretében s az egyes gyárak megtekintésére szóló engedélyt dr. Kárpáti Kelemen róm. kath. főgimu. igazgató eszközölte ki, ő fo­gadta a csapatot megérkezéskor s gondoskodott vezetőről is. Igen jó hatást tett, hogy az ifjúság megkoszorúzta Berzsenyi Dániel szobrát, mely alkalommal dr. Kapossy Lucián tartott szép beszédet. Hogy mindkét kirándulás szépen sikerült s tanulsággal gazdagon tértek vissza a fiuk, az főként dr. Kárpáti Kelemen igazgató és Mesterházy László lelkész urak érdeme, akiknek, valamint az illető gyárak és ipartelepek s a sárvári uradalom vezetőségének ezen a helyen is hálás köszönettel adózik a pápai ref. főgimn. igazgatósága. Az itthon maradt tanulók aznap a helybeli dohány- és szövőgyárat s a tapolcafői vízvezetéki műveket nézték meg. A szives engedélyért, illetve kalauzolásért köszöne­tét mond az igazgatóság Huttkay László igazgató, Czeke Endre aligazgató, Vargha Rezső tisztviselő, Gerstl Leó igaz­gató, Révész Arnold mérnök uraknak, kik a legnagyobb készséggel mutogattak meg mindent a tanulóknak. — Helyreigazítás. Szinte illetlenség számba ment az a tudósítás, amit egyik fővárosi lap Darányi Ignác v. b. t. t., főiskolánk örökös gondnoka arcképének főiskolánk dísztermében elhelyezéséről megemlékezve, közölt. A való­ság : az egyházkerület elhatározta, hogy a többi közt meg­festeti őnagyméltóságának arcképét is. Midőn ő erről érte­sült, tisztán azért, hogy megkímélje az egyházkerületet a költségtől, megfe8ttette azt a saját költségén és oda aján­dékozta az edyházkerületuek. Ami ismét olyan figyelem volt, amit az egyházkerület csak köszönettel fogadhatott és úgy is fogadta. — „A békerontók. Hála Isten, vallási harc nem dúl hazánkban s nem fogyasztja a nemzet erejét. A protes­tánsok azonban — úgylátszik — nincsenek megelégedve ezzel az áldott állapottal. Nekik mindenképpen vallási háború kellene. Szítják a vallási türelmetlenség tüzét. A közelmúltban a szekularizációval állottak elő, most pedig Zelenka Pál szuperintendens az ágostai evangélikusok között a konvent megkerülésével kérdőíveket köröztetett, melynek röviden az a veleje, hogy milyen üldöztetésben és zsaro­lásban részesülnek a protestánsok a katholikusok részéről? Kérdezi, hogy mit kap a katholikus egyház 'az illető kö­zségektől, mit a lutheránus felekezet, mit kap a kath pap, mit a lutheránus lelkész, hozzájárulnak-e a protes­tánsok a katholikus egyház vagy iskola segítségéhez, stb. Ezekre kér választ Zelenka a maga kérdéseiben, melyek egész inkvizíciós jeleggel birnak. Az ágostai evangélikusok világi tagjaiban azonban úgy látszik több a keresztényi türelem és szeretet, mint Zelenka szuperintendensben. Hammersberg László orsz. képviselő nyilt levélben válaszol Zelenkának, leleplezi a kérdéseit, azután kijelenti, hogy nemcsak feleslegeseknek tartja a kérdéseket — mert hiszen jogilag is teljesen sza­bályozva van pl. ez illetmények kérdése is — hanem a \Az Egyházi Törvények 1. §-a szerint az ev. ref. egyház hivatalos czime ezután ^„református“ s igy az egyházak és iskolák eddigi bélyegzőit meg kell változtatni. A legszebb és legolcsóbb bélyegzőket AZ ELSŐ MAGYAR RUGGYANTA BÉLYEGZŐGYÁR ÉS YÉSŐ-INTÉZET Tessék árjegyzéket kérni! készíti Tessék árjegyzéket kérni ! Budapest, VI. kér., Váczi-körut 17/a. Tulajdonos GEDULDIGER HUGÓ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom