Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-13 / 41. szám
743 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 744 az igazat és magunkat megcsalni nem akarjuk : nem kell-e azt mondanunk, hogy kárba veszett idő az, amit az ószövetségnek eredeti nyelven való tanítására és tanulására fordítunk ? A cél, úgy mondják, az volna, hogy ha kétsége támadna valamelyik lelkésznek, hogy jó-e a hivatalosan, nagy gonddal, több szem közreműködésével és elismerten legnagyobb szakértelemmel készült fordítás : hát utánna nézhessen ennek az eredetiben ! De vájjon elérik ezt a célt akadémiáink ? ! Elérik-e a növendékeknek csak 10°/o-ánál is?! Elérik-e avagy csak azt is, hogy a vizsgázóknak legalább fele jól tudja a héber szöveget gépiesen, nem megértve, csak gépiesen olvasni ? ! Sőt egyáltalán elérhető-e ama cél többévi külön szaktanulmányozás nélkül?! De még ha az akadémiákon kívánság szerint menne is ez a dolog, vájjon a gyakorló lelkésznek rendelkezésére állnának-e azok a segédeszközök, amelyeket talán még a tanároknak is szorgosan igénybe kell venniök, hogy a hivatalos fordítástól esetleg eltérő fordításuk helyessége felől egészen bizonyosok lehessenek ? ! A gyakorló lelkésznek bizony nem állanak rendelkezésére azok a tudományos segédeszközök, amik bőven föltalálhatok egy-egy főisk. szakkönyvtárban. Ezenkívül még a szeme se lehet olyan éles, mint volt a fordítóké és revizoroké ; egyszerűen azért nem, mert nem is gyakorolta az idevágó éleslátásban ! Nem is hallottam még, hogy valamelyik gyakorló lelkész oly merész lett volna, hogy megkorrigálta volna a közkézen forgó fordítást. Nem hallottam, hogy valamelyik dicsekedni mert volna vele, hogy Ő nemcsak a zsidó nyelvet birja annyira, de az idevágó irodalmat is annyira átbuvárolta és ismeri, hogy az eredetiből veszi az ó szövetség tanításait. Sőt — ne vegyék sértésnek theol. tanáraink — talán még közöttük is akad, és pedig nemcsak a történeti és a filozófiai tárgyak előadói között, aki nem dicsekedhetik a zsidó nyelvben és irodalomban való teljes jártassággal?! És ha ez a valóság: akkor minek erőltetjük a dolgot csupán a látszat kedvéért ? ! Elmerem mondani, hogy amit e részben a vizsgákon fölmutatunk, az csak látszat; tisztán csak látszat. Én pedig sehol és semmiképen se vagyok barátja az üres látszatnak. Ellenkezőleg : boszankodom rajta. Egy fillér ára valóság többet ér, mint száz korona látszat. De hát ha elmaradna az ó-szövetségnek a mai módszer szerint való ekszegetálása, akkor azt kérdhetné valaki, hogy mire való lenne a héber nyelv tanítása az I. évben ? Szerintem semmire másra, mint arra, hogy az akadémia azoknak, akik erre kedvet, hajlandóságot éreznek magokban, megadja a 'lehetőséget arra, hogy megtanulhassák az ó-szövetség eredeti nyelvét (Folyt, köv.) Kis József* Kobertsonról. — Részlet Broicher „Robertson élete levelekben“ című müvéből. — (Folytatás.) A bűn ellen ezzel az alapelvvel óhajt Robertson küzdeni. Helyesebb alapelvvel tehát, mint amilyennel Winchesterben* próbált szerencsét. * Winchesterben az önsanyargatást gyakorolta. Egy helyet hozok fel, amely különösen feltűnt* A helyes erkölcsi nevelésnek a gyengébb lelki tehetségeket az erősebbekkel úgy kell egyensúlyba hozni, hogy amazokat fokozza. A fejlesztés helyesebb módja a jellem összhaugzatos nevelésnek, mint az elnyomás. — Hányszor meggyőződtem erről és hányszor elmondottami Nem szállhatunk le alacsonyabb ösztöneink világába, hogy velők sikeresen keljünk harcra. Sokkal inkább föl kell emelkednünk, mint Perseus tette, aki az Andromedát fenyegető sárkányt, szárnyaira kelve a levegőben győzte le. Nemtelenebb hajlamainkon úgy uralkodhatunk, ha azokat nem nyomjuk el, hanem egyszerűen nemesebb természetünk eszközeivé tesszük. A lelket pl. semmiféle böjt meg nem tisztítja, de igenis az olyan nemes érzés, amely minden nemtelen érzésünket megzabolázza és megnemesíti. Ez az elv helyesebb, mint a Kátóé és a Pál apostol rendszerének alapesszenciája, sőt felfogása szerint: maga az evangéliom. Elnyomás, erőszakolás, törvény nem teremt egyebet, mint rettenetes harcot. „Nem mívelhetitek azt, amit akartok“, „lélek szerint járjatok“, — éljetek nemes érzésekkel teljes életet és „a testnek kívánságát véghez nem viszitek.“ Amilyen igaz ez egyes esetekben, épen olyan igaz általánosságban. A századnál a lopást semmiféle hadi törvény vagy káplári pálca meg nem szüntetheti, sem a gyávát hőssé nem avathatja, de egészséges testületi szellem és mindenkivel közös becsületérzés képes erre. Megvagyok róla győződve, hogy ez a helyes felelet a traktariánusok és a szombat megszentelésének rendszerére. Ez a rendszer magában még csak olyan lényt sem teremthet, akinek annyi nemes érzése volna, mint egy ebnek, bár megengedem, hogy még a legnemesebb lelkek is rabjai bizonyos rendszernek. Vaunak olyan emberek is, akik minden javítási kísérletnek ellenállnak és csak valami rendszabályt alkalmazva tehetők ártalmatlanokká. A következő levele ugyanezt a gondolatot más oldalról világítja meg. Ön félreértett engem, midőn azt hiszi, hogy a nemesebb érzés uralomra jutása emberi természetünk lényegét elfojtaná. Személyiségünket természetellenes erőfeszítéssel nem tehetjük nemesebbé, mert ez természetünk megsemmisítésére vezetne, hanem azzal igen, hogy bevárjuk, mig kifejlődik s a rossztól lassanként megszabadul. Nem angyali, hanem emberi kiválóságra kell törekednünk. Tökéletesek, mint a mi mennyei Atyánk tökéletes, csak a magunk módja szerint lehetünk. „Ki-ki amely állapotban hivattatott.“ Hogy szentek lehessünk, nem kell megszűnnünk férfiaknak, nőknek lennünk, — az ember nem egyenlő Istennel, csak hasonló hozzá, még pedig akkor leginkább, ha legemberibb. Ha lelkűnknek azt a tehetségét, amely emberi természetünknek leglényegesebb része s amelynek elfojtása embervoltunk megszűnését vonná maga után, megakarnók nevezni, ez csakis a részvétre való mély vágyakozásunk lehetne. Krisztus, az egyedül tökéletes ember részvétet tanúsított és részvétre