Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-13 / 41. szám
739 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 740 is ki kell vennie az öt megillető részt ; de hogy ez a megoldás az egyházi és iskolai vagyon elvételével, az államnak és egyháznak teljes szétválasztásával és az összes népiskolák államosításával történjék, annak vagy a leghatározottabban ellene mondott a kongresszus nagy többsége, vagy pedig oly annak tekintette, amely csak beható előtanulmányok után hozható szőnyegre, elvi megvitatás végett. Különösen visszatetszést szült az egyház és állam teljes szétválasztásának és az összes iskolák államosításának gondolata, amely utóbbi gondolatot Kutass Bálint, elég szerencsétlenül, jónak látta a felekezeti iskolák lekicsinylésével okadatolni. Ez az argumentáció elnöki nyilatkozatot is provokált, amelyben a kongresszus egyhangú helyeslése mellett, dr. Balthazár kijelentette, hogy a kongresszus magát Kutass véleményével egyáltalán nem azonosítja. Nagy István kisújszállási lelkész nem azonosítja magát Kutass véleményével. Törekedjünk, mint lelkipásztorok, a szociálpolitikai kérdések megnyugtató megoldására, de hagyjuk csak a szekularizáció követelését a szociálistáknak és hivatalos egyházi felsőségeinktől ne kivánjunk e tekintetben olyat, amire az, a dolog természeténél fogva, úgy sem vállalkozhatik. A szeparációnak és az iskolák államosításának egyáltalán nem hive, sőt az a meggyőződése, hogy elemi iskoláinkhoz a legvégsőig ragaszkodnunk kell, ha élni akarunk. Az előadó határozati javaslatához csatlakozik. Dr. Ferenczy Gyula elvileg Kutasshoz, gyakorlati szempontból az előadóhoz csatlakozik. A szekularizáció kérdését, mind a r. kath. egyház prepotenciája, mind az ország és a nép nyomora, a kivándorlás és az egygyermek-rendszer, mind a magyar nemzeti érdekek megfontolandóvá és minden oldalról megvilágítandóvá teszik. Véget kell vetni annak, hogy ez a roppant vagyon hazafiatlan célokra használtassák fel. Ám fogadtassák el az előadói javaslat, amely a jelen viszonyait veszi figyelembe és egyenlőtlenségek megszüntetésére törekszik, de tartassák szőnyegen, mint a jövő nagy feladata, a szekularizáció, amely úgyis elkövetkezik, ha nem velünk, akkor ellenünk. Határozati javaslatot nyújt tehát be, amely szerint az előadói javaslat elfogadtatik, a választmány azonban megbizatik, hogy a szekularizáció kérdését tanulmányozza és tanulmányai eredményét, memorandumba foglalva terjessze a közgyűlés elé. Péter Mihály nem kíván forradalmi útra térni. Ellenzi a szeparációt és az iskolák államosítását; a kötött birtokok felosztását vagy azoknak kisebb bérletekbe adását nemzetgazdasági szempontból követeli. Ferenczy javaslatához csatlakozik. Szabó Kálmán szintén Ferenczy javaslatához csatlakozott. Varga Péter a világiak ellen kezdett volna mennydörögni, a kongresszus tiltakozása és az elnöki figyelmeztetés azonban azonnal elhallgattatta. Hézser Emil tévesnek tartja ugyan az előadó ama véleményét, hogy a 48 : XX.-ban nincs és nem is volt a szekularizáció gondolata, de nem tartaná illőnek, hogy azt mi követeljük. Követeljük csak azt, ami az előadói javaslatban van. Határozati javaslatot nyújt be arra nézve, hogy kérje fel a kongresszus a konventet és a zsinatot a 48 : XX. végrehajtásának erélyes sürgetésére. Ugyanilyen értelemben szólalt fel Benedek Pál is. — Szuhay Benedek nem óhajtja, hogy a lelkészegyesület a szekularizációt tegye fundamentumává, annál kevésbbé, mivel ezzel a kérdéssel sem az egyházmegyék, sem a kerületek nem foglalkoztak. Nemes Árpád az előadó javaslatához csatlakozik. Barsi Sándor lehetetlennek tartja a 48 : XX. t -c. 2. §-ának tökéletes végrehajtását; a 3. §-ra nézve Ferenczy indítványához csatlakozik. Nagy Béla felszólalása után F. Varga Lajos a túlzásoktól óv. Az iskolák államosításának nem hive. Ferenczy javaslatát pártolja. Miklós Géza szerint a szekularizáció az állam feladata és nem a lelkészegyesületé. A szeparációt és az iskolák államosítását ne követeljük, mert az a mi vesztünket is maga után vonná. Az előadó határozati javaslatához csatlakozik. Kiss Péter szekularizációt sürgető felszólalása után Balogh György óvta a kongresszust attól, hogy a földosztók közé álljon. Ám törekedjünk a magunk javára, de csak olyan utón, amely hozzánk méltó és óvakodjunk attól, hogy ahhoz akarjunk nyúlni, ami nem a mienk. Kájel Endre a szekularizációt követelte; Pál Károly pedig a 48: XX. végrehajtásának erélyes sürgetését hangoztatta. Ezzel a vita be lévén fejezve, az előadó és az indítványtevők éltek a zárószó jogával. Hamar István hangsúlyozta Hézser Emillel szemben, hogy a 48 : XX.-ban tényleg nincs és sohasem is volt a szekularizációnak olyan gondolata, hogy a felekezetek kezében levő egyházi és iskolai vagyon elvétessék, s hivatkozott e tekintetben a 48 : XX. megalkotásának történeti aktáira. A kongresszus a 48 : XX. végrehajtásának követelését írta egyebek közt program injába ; de ha e mellett meg akar maradni, akkor Kutass és Ferenczy javaslataihoz nem csatlakozhatik, mivel, azok nem tartoznak a 48 : XX. végrehajtása keretébe, hanem egészen független és attól különálló követelések. Kutass határozati javaslatának az a törekvése, hogy az egyházi kötött birtokoknak a kis emberek kezébe juttatásával nagy nemzeti és szociálpolitikai kérdések oldassanak meg, méltánylandó ugyan, de megoldható az az egyházi és iskolai vagyon elvétele nélkül, a parcellázás és a hosszú lejáratú vagy örök bérletbe adással is. S gondolja meg a kongresszus a döntés előtt azt is, hogyha a szekularizáció franciás módját követeljük, annak megvalósulása esetén a mi egyházi és iskolai vagyonunk is elvétetnék. Nagyon szép elv a „szabad egyház a szabad államban“, valamint az is, hogy semmit nekünk, mindent a nemzetnek“, de vegyük komoly megfontolás alá, hogy mi sors várna reánk a franciás szekularizáció és az állam és az egyház elválasztása esetén. Vagy az, hogy az állam fizetné összes egyházi és iskolai szükségeinket, de ebben az esetben vége volna minden egyházi és iskolai autonómiának és az államtól teljesen függő helyzetbe jutnánk; vagy az, hogy teljesen magunkra hagyatván, a magunk erején kellene magunkat fentartanunk. Vájjon ma, amikor úgyis afielett panaszkodunk, hogy híveink nem bírják
