Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-29 / 39. szám
Tizenhetedik évfolyam. 39. szám. Pápa, 1907. szeptember 29. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ES ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények ... , Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden vasárnap, 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János - szerkesztő czimére küldendők. főmunkatárs czimére küldendők. .. .. A lelkészi kongresszus után! Szép és felejthetetlen napok hatása alatt Írom e sorokat. Lelkemben még gondolatok, érzések serege él, még látom a lelkesedéstől sugárzó arcokat. Hallom az ifjúi tűz, az ifjúi élet tettre buzdító szavait, s az öregebbek higgadt, megfontolt, érvekben gazdag beszédeit. Erdély mohos bérceinek fakó öltözetű apostolai, a magyarság, a magyar nemzeti érzés ezen előretolt őrállói, az alföldi aranykalásszal ékes rónaság, a délibábok hazája tisztes alakjai, a Dunántúl lombkoszoruzta vidékének képviselői mind, mind ott voltak; előttem vannak, egy eszme, egy érzés, egy gondolat által vezéreltetve: előre, sokszorossan előre vinni felekezetűnk s ezzel és főként magyar hazánk jólétét és virágzását! Némuljon el a kételkedés, a kicsinyes kishitűség szózata; hallgassanak el a gyanú, az aggodalom, az egyéni önzés, sértett, mellőzött hiúság, titkos vagy nyílt kitörései; az országos protestáns református lelkész-egyesület megvan alakítva, az ige testet öltött, az eszme valóvá Ion, s ezzel az egyetlen összejövetellel köveket megmozgató, sziklákat meghasogató jelét adta életrevalóságának, szükségességének! Ha vissza nézek arra az időre, arra a jelenetre mikor az első lelkészi kongresszus a lelkes étfalvi lelkész Kis Lajos kezdeményezésére, vezérlete alatt 1891-ben összejött. Tizenheten voltunk: unitáriusok, lutheránusok, kálvinisták egyaránt. Félve, egy elrejtett vendéglő homályos szobájában, a téli hidegtől dideregve tartottuk tanácskozásainkat, összejövetelünket. S mentünk tisztelegni, kérni, könyörögni akkori hatalmas urak, oszlopos országló férfiak, miniszterek kevély szine elé!! S ma számunk egész légió. Kitárultak előttünk a nemzet legelső kulturális palotájának kapui, megnyílt a terem, melyben nem sokkal ez előtt bíboros selyem talárok, a születési és pénz arisztokracáia fejedelmei, a kiváltságosak foglaltak helyet. Gondoltak-e vájjon a hatalom, a tekintély, a vagyon, a gazdagság e fényes képviselői arra, hogy valamikor, nem is olyan soká: a szegénység és szolgaság szakadozott palástos emberei, az alázatosság és szerénység megtestesítői fogják elfoglalni, ha csak napokra, órákra is, fényes, aranyozott helyeiket. Gondoltak-e vájjon arra, hogy a régiekhez, ősi tradíciókhoz ragaszkodás, maradiság, elavult, sötét idők hagyományos eszméihez való tántoríthatlan hűség helyett; eszmék fognak itt születni, nézetek, elvek, kívánságok kifejeztetui, melyek hivatvák új időket, új állapotokat teremteni, és megváltoztatni a társadalom, az ország széles rétegeinek ábrázatát! Mi is volt hát az az érzés, az a törekvés, vagy inkább szükségesség, ami az ország minden részéből összevezetett, összegyűjtött bennünket!! Mert hiszen 520 lelkész közelről, távolról, egytől-egyig a maga költségén még is csak nem hiába gyülekezik és seregei egybe! Kell valami közös eszmének, valami általánosan érzett szükségnek, hivatásnak lenni, mely annyi érzésű, annyi gondolkozásu egyént összegyűjt, összetömörít. Tévednek azok, kik azt hiszik, hogy kizárólag és mindenek felett saját önző, egyéni érdekeink szolgálása, a fizetésemelés, az anyagiak keresése hozott össze bennünket és vissza kell utasítanunk a leghatározottabban minden ilyen irányú feltevést, mint semmi alappal nem biró meggyanusítást. Napi renden szerepelt ez is, melyen érezte és érezi mindegyik lelkész azt a lealázó, tarthatatlan helyzetet, mely a társadalom rétegének, a közművelődésnek e legfontosabb tényezőit egysorba helyezi a legegyszerűbb szolgálatot teljesítő, egyetemi képzettséget nem igénylő, egyszerű napi szolgálatot végező — bár
