Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-15 / 37. szám
659 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 660 törvénykönyvnek legkardinálisabb §-a; nem igen halottam még három egyént, aki egyformán értelmezte volna annak a) pontját, mely a személyi adókivetését tárgyazza. Sőt maguk a megszületésénél jelen volt zsinati atyák, akik pedig közvetlenül ott állottak bölcsőjénél, még azok sem tudják egyhangúlag rámondani, hogy fiu-e vagy leány ? A személyi adó kivetésére nézve lehetnek egyéni vélemények, de azok nagyon eltérők és nem vehetők figyelembe egy ily messze kiható munkálatnál. Hallottam tekintély számba menő egyházi férfiútól, hogy ő s vele többen csakugyan személyi adónak tekintették és pedig úgy,- hogy az osztályszerinti adót az összes húsz éven felüli családtagok után ki kell vetni,, igy : ha a családfő állami adója 100 kor, az V. osztály szerint személyi adó 8 kor., van a családban a családfővel együtt 4 huszéven felüli tag = összesen 32 kor. lenne a személyi adó. Ez a felfogás abszurdum. Nagy Lajos esperes ur az ő terveztében (Dunántúli Prot. Lap 1906. évi 47. sz.) melyhez hasonló részletes munka, mely útmutatással és tanulmánnyal szolgálna, még ez ideig nyilvánosságra sem jutott — családadónak veszi fel a személyadót, de úgy, hogy a húsz éven felüli családtagok közül csak a feleséget veszi oly családtagnak, aki férjével együtt képez egy adóalanyt, vagy más szavakkal külön adóval a feleséget meg ne rójja, ellenben a 20 éven felüli vagyontalan hajadon vagy nőtlen tagot külön megrójja az I. osztályú személyi adóval; ismét hallottam oly véleményt, hogy a feleség is külön megrovandó az I. osztályú személyi adóval. Úgy Nagy Lajos esperes ur, mint a másik vélemény is tévedésben van és túl mennek a törvény értelmezésében a törvényen. Gróf Tisza István ur mondotta a konventen a törvény végrehajtási utasításának tárgyalásakor : „hogy fizetési kötelezettséget csak a törvény világos rendelkezése állapíthat meg...“ és „. . . a konvent nincs feljogosítva a törvény rendelkezésein túlmenő terhet róni a nyugdíjintézet tagjaira . . .“ Ugyanez áll a másik törvényre és egyéb hatóságokra, hatósági közegekre és személyekre nézve is. Vagyis a törvény intenciója nem lehet más, mint amit belőle világosan ki lehet olvasni. És ilyeténképpen a 13. §. a) pontja, — figyelembe véve a vagyoni osztályozást és azt, hogy az önálló családtagokat különadózónak veszi fel — nem értelmezhető másként, mint hogy itt családfői adóról van szó tekintet nélkül a családtagok számára, mégis azzal a kivétellel, amit a törvény expressis verbis kifejez. E szerint a feleség külön meg nem adóztatható a legkisebb személyi adóval sem ; de nem adóztatható meg a 20 éven felüli nőtlen ifjú, vagy hajadon leány sem, ha vagyontalan, mert a töryény világosan szól: „.. . személyi adót köteles fizetni minden húsz éven felüli egyháztag, ha külön vagyonnal vagy keresettel bir. Ez egy teljesen bevégzett mondat. Már pedig a szülői háznál élő hajadon, vagy nőtlen, — ha külön vagyona nincs — a mi földmíves népünknél külön keresettel nem bir, munkálkodik a szülői birtokon, a haszon megy a közösbe, helyesebben az apai kézhez. Ha pedig vagyontalan a család és kézimunkával, napszámba járással keresi kenyerét, annak bérét is haza viszi és az apa vagy anya teszi el és használja fel, de külön keresetet ez nem folytat és így külön adóval meg sem róvható. (Tökéletesen helyesnek tartom ezt a véleményt. Szerk.) Sőt a mi földmíves népünk nagyon szép és dicséretre méltó szokása szerint még a megfeleségesedett fiú, vagy férjhez ment leány, illetve ezek családja is — míg a szülőkkel együtt van — külön keresettel nem bír, önálló háztartásban nem él, munkálkodnak, keresnek közösen és mindennemű haszon itt is a még élő szülők kezéhez folyik be, azonban ezek már — még vagyontalanságuk esetére is megrovandók a megfelelő osztályú személyi adóval, mert a törvény világosan rendeli: „továbbá ha önálló háztartásban él, vagy ha nem önálló háztartásban élő, de házasság utján külön családot alapítotttermészetesen áll itt is az, hogy csak a családfő veendő figyelembe, a házastárs nem. Azonban az ily önálló családot alkotó tagok, akár házasságban élnek, akár özvegyek vagy elváltak, épen így a vagyonnal biró és külön megadóztatott nagykorú és önálló tagok külön adóalanynak veendők fel, külön adókönyvvel látandók el és ezek alkotják az egyházközség választó tagjait az I. t.-o. 18. §. szerint. Sokan a lelkészek közül idegenkednek ettől és azt mondják, hogy így egy háztól két vagy több szavazó is kikerül, míg az eddigi gyakoidat szerin — bár 4 törvényes házasságban élő család volt egy házban, úgy nevezett egy kenyéren, egy háztartásban : szavazó csak egy volt, az apa, sőt sokszor az özvegy anya. És míg nagykorú felnőtt gyermekei a községi életben szerepet vittek, szavazati joggal éltek még országos képviselő választásnál is, de az egyháznál szavazatuk nem volt, bár presbiterségre választhatók voltak. Igen, mert a gyakorlat az volt, hogy szavazatot csak az gyakorolhat, akinek neve az adófőkönyvben előfordúl és külön adókönyvvel bir- A fenti eljárás mellett ez a helytelen szokás megváltozik és az egyházi élet sáncaiba több egyén bevonulhat, ami az egyházi életet elevenebbé teheti és érvényesül amaz igazi kálvinista demokrata elv : a kötelesség és a jog együtt jár. Azért tértem ki én is e tételre, mert nagyon összefügg e kettő : t. i. az adózás teljesítése és a jog gyakorlása és több nézeteltérést hallottam e tárgyról. Míg ezekre nézve, különösen a személyadó kivetésére nézve, világos, egy öntetü eljárást szabályozó utasítás nem lesz, addig a törvény végrehajtásáról szó sem lehet. Akadályra bukkanunk a 13. §. b) pontjánál is, mert ez ideig egységes eljárást szabályozó utasítás nincs, hogy mely adónemek képezik a 10°/0 vagyoni adó kivetésénél az adóalapot. A mi dunántúli egyházkerületünk mellőzte a belső-somogyi egyházmegye idevágó indítványát és kerületi jegyzőkönyvében 20/906. pont alatt felsorolta az egyenes állami adókat, azonban nyilt utasítást nem ad arra, hogy ezek mind figyelembe veendők az egyházi adó kivetésénél, csak úgy sejteti, hogy azért van közzétéve. De még akkor sem lehet azokat
