Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-27 / 4. szám
55 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 56 vitele által felelek meg az 1848. évi XX. t.-c. szellemének és rendeltetésének.« Ez a nyilatkozat fordulópontot jelent az egyházpolitikában ; fordulást és a néppárt egyházpolitikája irányának fölvételét. Eddig az illetékes tényezők rendszerint azt mondták, az állam már igen igen régen kiadta az örökséget a róm. kath. egyháznak és ez birja, élvezi azt háborítlanúl ; illő, méltányos és igazságos, hogy hasonló mértékben adja ki fiúi részüket a többi bevett vallásfelekezeteknek is már egyszer. Eddig tehát úgy az illetékes tényezőknek, mint az országnak az volt a közhiedelme, hogy nemcsak az 1848 : XX. t.-c. rendelkezésének tesz eleget az országgyűlés, amikor — ha nem is oly nagy mértékben, mint a római katholikusoknak, de az életfenntartásra valóban szükségesekre — segélyt nyújt, hanem helyre hoz, orvosol egy régi kiáltó igazságtalanságot, azt t. i. hogy mig az egyik, az első szülött fiú dúskálkodik a rengeteg nagy hitbizományban, addig a többi mind a saját erejére bizva, ki van téve a nyomorúságnak ! Igen, eddig ez volt a közvélemény s ezért el egész az utolsó évekig, szinte panasz és irigység nélkül szavazta meg az országgyűlés a fokozatosan emelt segélyt. És ez az egyedül igazságos és helyes álláspont! / Es ettől az állásponttól Apponyi most eltért. Egészen a néppárt elvét, szólamait tette magáévá. Úgy állítja oda a dolgot, mintha a protestánsok most a római katholikusok háttérbe szorításával részesülnének előnyökben. Mintha csak azt mondaná: ha kapnak segélyt a protestánsok: kapjanak ugyanakkor (együttesen, párhuzamosan!) a római katholikusok is. Ez éppen megfordítása annak a tételnek: ha kaptak nagy vagyont az államtól a római katholikusok: kapjanak illő részt a protestánsok, a többi bevett vallásfelekezet is ! Sajnos, hogy ide jutottunk ! Es a képviselőház tapsolt a miniszternek. Mi még emlékszünk rá, hogy 1902. tavaszán az országos függetlenségi párt a következő határozati javaslatot terjesztette a képviselőház elé : »A képviselőház utasítja a kormányt, hogy az 1848: XX. t.-c. 2. és 3. §§-iuak szem előtt _tartása mellett az egyenjogúság, az egyenlő teherviselés elveinek részletes alkalmazásáról, a magyar állam érdeke és a felekezetek törvényes önkormányzati jogainak tiszteletben tartása mellett, a hitfelekezetek meghallgatásával a legközelebbi ülésszak alatt adjon be törvényjavaslatot.« E határozati javaslatban tehát a 2. §-ra nézve is törvényjavaslatot kívánt az a függetlenségi párt, amely ma már a képviselőház absolut többségét alkotja. Most pedig az ő kebeléből való, nagy tekintélyű vallásügyi miniszter erről teljességgel hallgat. Ez a kérdés pedig nyilvánvalóan olyan belügyi kérdés, amiben Bécs hozzászólása nélkül intézkedhetnék az országgyűlés. Úgy ám ha akarna, ha merne ! Ilyen irányban azonban nem mer. Hanem a másik irányban már igeu. Abban az irányban t. i. amelyet az Alkotmány, a néppárt szócsöve 1902. április 6. számában »Az 1848 : XX. törvény a vallás dolgában« c. a. kifejtett. E fejtegetésben az iró azt állítja, hogy az 1848 : XX, már végre van hajtva ... De »ha nincs végrehajtva, bizonyára a katholikusok részére van legkevésbbé, mert csak a katholikusoknak nincs még autonómiájuk, nekik nincs még rendezett kongruájuk, az ő iskoláiknak nincs meg a protestánsokéhoz hasonló és tökéletes egyenlő szabadságuk a tanításban s tanáraik kinevezésében és alapítványaik kezelésében. Minő csekélység az, ami segélyt az államtól kapnak, bár elösmerten a legtöbb és legnagyobb adófizetők. Ha tehát a kormány és az országgyűlés többsége a Kossuth-párttal egyezően azt az álláspontot foglalja el, hogy végrehajtva a vallás dolgában hozott 1848-diki törvény még nincs: ebből legtöbb hasznot a törvény alapján a tökéletes jogegyenlőséget és viszonosságot követelő magyar katholikus egyház fogna élvezni. A számadást majd megcsináljuk akkor, ha a kormány hajlandó minden bevett vallásfelekezetre nézve különbség nélkül a számlákat megfizetni.« Hasonlítsa Össze bárki is az aláhúzott sorokat Apponyi idézett nyilatkozatával: látni fogja mennyire megegyeznek. De teljes az egyezés a r. kath. egyház kezén levő állami eredetű vagyon kérdését illetőleg is. Apponyi u. i. azt mondja: »Gondosan áttanulmányoztam az ama törvény megalkotásánál lefolyt vitákat és tárgyalásokat, láttam, hogy az a sok helyen elterjedt nézet, mint hogy ha ama törvénynek, vagy ama törvény megalkotóinak szándékában vagyonelkobzás, jogfosztás lett volna, a legnagyobb tévedés. Épen ellenkezőleg, e törvény megalkotásánál annak megalkotói minden ilyen szándékot és tendenciát világosan kizártak. Annak a tételnek, hogy az összes bevett vallások egyházi és iskolai szükségletei közálladalmi költségből fedezendők, nyilvánvalólag azt a magyarázatot tulajdonították, hogy az állam pótolja a szükséget a maga eszközeivel ottan, ahol az mutatkozik« . . . Tehát a miniszter szerint a r. kath. egyház kezén levő állami eredetű vagyon annyira azé az egyházé, hogy annak hova, mire fordításáról számolni nem tartozik ; ahoz az államnak semmi köze; sőt az államnak e mesés értékű ajándék-vagyonra való tekintet nélkül kell segélyezni a római katholikusokat abban, amiben ők kívánják ... Ugyanígy beszélt 1902-ben az Alkotmány cikkezője: »A
