Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-27 / 4. szám

Tizenhetedik évfolyam.

4. szám.

Pápa, 1907. január 27.

A lap szellemi részét illető közlemények ^ Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre

a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden vasárnap. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János szerkesztő czimére küldendők. ........ ——_ főmunkatárs czimére küldendők. =

A vallásügyi miniszter politikája.

Elég időnk volt már ahhoz, hogy gróf Apponyi Albert vallásügyi miniszter úrnak az országgyűlés előtt kifejtett politikájához higadtan hozzászólhassunk. Bennünket természetesen legközelebbről és első sorban az érdekel, amit az 1848 : XX. t.-c. végrehajtásáról mondott. Azt nagyon jól mondotta, hogy »ez a kérdés mindaddig, mig nyugvó pontra nem jut, a benső nyugtalanságnak egy állandó momentumát teszi.« Amit miránk nézve, a mi javunkra ezentúl mondott, azt már mind tudtuk; de ez a mind igen kevés ahhoz, amit kértüuk és várunk a nevezett t.-c. alapján. Mert nem mondott többet, mint, hogy »a protestáns egyházaknak dotációja céljából első sorban az ezen egyházak körében létező elviselhetetlen adózási terheknek rendezésére, azonkívül a lelkészi nyugdíjlap megerősítésére és a központi igazgatás költségeire bizonyos összeg, amely végeredményében három milliót fog kitenni, vétessék föl azzal együtt, hogy az 1904. évben rendes egyházi segítés cimén fölvett költségek le ne szállhassanak.« Eddig van; több semmi. Arról, hogy a vegyes protestáns bizottság áítal az 1848: XX. t.-c. 2. §-nak végrehajtására vonatkozólag fölsorolt kivánalmaknak teljesítésére, illetőleg az azon §-ban biztosított »tökéletes egyenlőség és viszonosság« elvének keresztülvitelére nézve szándékozik-e valamit tenni, vagy se: egy szót se szólt. Pedig ez igen fontos dolog, szinte a becsület dolga ránk nézve is, az országra is. Az e §. ellenére elkövetett jogtalanságok, sérelmek, boszantások nem kevésbbé nyugtalanítják közvéleményünket, mint az anyagi segélyezés kérdése. Mert hisz sokak gondolkozásának adott ám kifejezést az a puritán, munkás Radácsy György, aki a zsinaton azt mondta, hogy neki a 2. §. végrehajtása nélkül a 3. §. végrehajtása se kell; mert ő a 2. § ban biztosított tökéletes egyenlőséget és viszonosságot elébe teszi az anyagi

segélyezésnek... A valóság tehát az, hogy mind a k é t §-n a k igazságos végrehajtása hozhatja meg nyugalmunkat.

Gróf Apponyi azonban a 2. §-nak végrehajtásáról nem szólt egy szót se; a 3. §-nak végrehajtásánál pedig szintén hallgatással mellőzte a memorandumban fölsorolt egyéb szükségeinket. így nyilván nem elégíthet ki bennünket, amit az 1848: XX. t.-c. végrehajtásáról kijelentett.

De mintha valami rosszabb is történt volna annál, hogy bizonyos kivánságainkat hallgatással mellőzte. Nekem legalább úgy tetszik. Nevezetesen közvetlenül a föntebb közölt kijelentés után így folytatta beszédét a miniszter : »De e mellett természetesen fölmerült a többi egyházaknak, első sorban a magyarországi (más országihoz mi közünk is volna?! Szerk.) katholikus egyház helyzetének kérdése, amely bizonyos részeiben sürgős megoldást kíván ; amely az említett jogos igényekkel való együttes megoldást igényel, amelyek jogosultságát már 1848-ban elismerték; t. i., hogy Magyarországnak katholikusai is vagyoni és oktatási ügyeikben, jogaikban biztosíttassanak, ez ügyeiknek önálló intézésére tért nyerjenek. Ennek folytán épp oly sürgős kötelességem volt a katholikusok e helyzetével foglalkoznom és nemcsak ezzel, hanem egyszersmind a katholikus lelkészi kongrua rendezésének kérdésével, amely a többi bevett egyházak lelkészi kongruájának rendezésével szemben hátramaradt. Természetesen foglalkoznom keli a katholikus egyház körében helyileg létező minden olyan viszonylatok rendezésével is, amelyek a protestánsok egyházadózási viszonyaival egyenlő természetűek, aminők különösen az erdélyi részekben léteznek. Mindezekkel az ügyekkel, amióta a tárca vezetését elvállaltam, már behatóan foklalkoztam. Azt hiszem, hogy ezeknek párhuzamos előbbre-