Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-26 / 21. szám
Tizenhetedik évfolyam. 21. szám. Pápa, 1907. május 26. A lap szellemi részét illető közlemények Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden Vasárnap, 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János — szerkesztő czimére küldendők. ■ . 1— főmunkatárs czimére küldendők. ....... Két szobor. Mához egy hétre, junius 2-ikán egyszerre két szobrot lepleznek le hazánkban. Bocskay Istvánét Hajdúböszörményben és II. Rákóczi Ferencét Zólyom városában. Tehát az egyiket a legtősgjökeresebb magyarság körében, a másikat pedig nemzetiségi vidéken, nagyrészt idegen ajkú lakosoktól benépesített városban és vármegyében. Pedig mind a ketten ugyanannak a szent eszmének voltak lánglelkü apostolai s karddal kezükben hó'sies előharcosai. Mind a ketten a magyar haza szabadságáért küzködtek, fáradtak és reméltek életük utolsó pillanatáig. Bármit beszéljenek a mai kor közönyösségéről s anyagias voltáról, vagy a mai kor magyarjainak kishitűségéről s nagy dolgokra képtelen voltáról, az a két ércszobor, amely egy napon és talán egy órában csókolódzik össze a magyar égről letündöklő napsugarakkal, kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy mégis valami melegebb érzés hatja át a sziveket s valami közös nagy érzés egy irányba tereli a szertefutókat. Azok a kételkedők, akik látván a rut visszavonást, mely az egy haza gyermekeit sok apró táborrá tépi szét, aggódtak a haza jövendő sorsa felett, most megnyugodva sóhajthatnak fel : »És mégis mozog a föld !« Egy ugyanannak a szent eszmének előharcosai voltak mind a ketten. Teljesen egy és ugyanazon célért éltek és haltak mind a ketten. A magyar hazát akarták régi nagyságába és szabadságába visszahelyezni. S az egyiknek most a magyar alföld közepén, a másiknak pedig az északi, nemzetiséglakta vidéken állítanak szobrot. Egy ugyanaz a szent érzés vezeti mind a két tájékot. Mindegyik a nagy magyar haza boldogságának nagy munkását akarja megörökíteni. Szinte érezzük a közös gondolatot. Egy haza gyermekei vagyunk, egyesült erővel küzdjünk a haza boldogságáért s egyformán tiszteljük nemzeti hőseinket. Az egyik nemzeti hős szivvel-lélekkel kálvinista volt, a másik szivvel-lélekkel kathoiikus. De mindegyik tiszteletben tartotta a másik vallását s mindegyik ugyan arra a célra törekedett. Mindegyik szeme előtt legfőbb eszménykép gyanánt a magyar haza szabadsága és boldogsága lebegett. Azért harcoltak, azért haltak meg. A vallásbeli különbség nem tett különbséget közöttük a legfőbb érzésben. Mindegyik magyar volt első sorban. Bocskay lemondott a királyi cimről és királyi koronáról, mely kezében volt, csakhogy a legfőbb célt jobban elérhesse. II. Bákóczi Ferenc lemondott királyi vagyonáról, csakhogy ugyanazt a célt szolgálhassa minden képességevei. Az Önzetlenségnek ragyogó példája mind a kettő. S épen ebben a mi korunkban, midőn a tömegek szivét főleg az anyagi érdekek hajtják, különösen ragyogó és intő példa gyanánt magaslik fel előttünk e két nemzeti hős alakja az ő csodálatos, szinte példátlan önzetlenségével. Érc alakjuk elé Összesereglik az ünneplők sokasága. A haza minden részéből sietnek ünneplésükre s leteszik koszorúikat a nagyok lábai elé. Megjelenik a képviselőház küldöttsége is elnökei által vezetve s elmondhatjuk, hogy soha méltóbb ünneplésben nem vett részt. Nagy tömeg, fényes ünneplő ruhában veszi körül a