Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-26 / 21. szám

371

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

372

szobrokat lobogó zászlókkal s az öröm és tisztelet érzésének riadó megnyilvánulásával. Elhangzanak a beszédek, melyek több vagy kevesebb erővel és érzéssel magasztalják a honfi erényeket s annak két ragyogó példáját, az ünnepelt hősöket. Fény, pompa és lelkesedés illő az ilyen ünnepléshez s abban nem is lesz hiány. De minden fénynél, pompánál és föllobogó lelkesedésnél nagyobb tisztelet volna ama hősök iránt, ha az ünneplő tömegek szivét ugyanaz az áhítatos hazaszeretet s e hazaszeretetnek az a csodálatos önzetlensége hatná át, mely egykor az övékét. Óh bár a két ércszoborból szétáradna lelkűk és szellemük e haza minden fiára. A különbségeket legyőzve hatna át mindannyiunkat az a tudat, hogy testvérek vagyunk, igazi édes testvérek, fiai a nagy és szent közös anyának, a magyar hazának. Tehát szent kötelességünk kezet fogva egyesült erővel küzdeni a haza és mindnyájunk boldogságáért. S ha keblünket ugyan olyan tiszta érzések töltik el, mint e két nagy hősünkét, akkor küzdelmünk diadalt is fog aratni.

B. L

Néhány aktuális kérdés.

A jövő 1908. év január hó 1-én életbelépő „orsz. ref. lelkészi nyugdíj- és özvegy-árva gyámintézetu-hez kiadott és gondolom már mindenhol közismert „végrehajtási utasítás“ 5. e) p. értelmében a kivánt okmányok és adatok ez év aug. 1-ig beszolgáltatandók lévén, a több mint 2 hónapi időköz megengedi, hogy egy némely kérdések tisztázódjanak, és sokan tán sok hiábavaló Írástól megmentessenek, sőt bizonyos költségektől is megszabadúljanak. Ez utóbbitól annyival inkább érdeke a lelkészi karnak magát mentesíteni, mert a tervezett nyugdíj intézet úgy is ónsúllyal fog nehezedni a lelkészi karra, ami annyival szembeszökőbb, egyéb sok mizériánk mellett, hogy sehol, sem törvény, sem ügyrend, sem végrehajtási utasításban egyetlen biztató szót sem talállunk arra nézve, hogy a jelentékenynek Ígérkező jövedelem csorbulás az 1898. évi XIV. t.-c. alapján az arra illetékesek javára felsőbb hatóságilag hivatalosan fog kiköszörültetni. A sok irka-firkától való mentességet pedig megkívánja a mi puritán egyszerűségünk, amely a copfot kell, hogy kerülje, ahol és amikor csak lehet.

De hát menjük a tárgyra.

A szóban levő utasítás 5. a) p. rendeli, hogy a tisztviselők szerezzék be „osaládi értesítőjüket.“

Szerintem helyesebb volna nem beszerezni, hanem azt mondani, állítsátok ki családotokról a „családi értesítőt“ s azt küldjétek be. A lelkész itt is mint lelkész recte : közokirat kiállító működik közre. Ha hitelt adunk

neve és pecsétjének, ahová azt Írja és nyomja egyéb közokiratok kiállításánál: akkor hitelt érdemel az a saját maga családjáról kiállított értesítő alján is. Nem is képzelek olyan lelkészt, aki lelkiismeretlenül valótlan adatokat ima be. Annyival inkább, mivel itt saját érdeke ellen vétene.

Az eljárás egyszerűbbé tétele végett helyesnek tartanám tehát, hogy minden lelkész maga állítsa ki családjáról az értesítést. Felteszem ugyanis, hogy minden lelkész tudja irás nélkül is családja minden adatát egész precízen. Ha pedig nem tudja : akkor forduljon a lelkész a maga családtagjai anyakönyvi adatai beszerzése végett azon gyülekezet lelkészeihez, ahol azok anyakönyvezve vannak. Még pedig az 1895. okt. 1. után beirt adatokra nézve is, mindig a lelkészhez és nem a polg. anyakönyvvezetőhöz, mert azokra nem vonatkozik, s nem is vonatkozhatik az ügyrend 40. §-a, mely szerint a kivonatok nemcsak bélyeg, de díjmentesek is. Felesleges költséget miért okozzunk magunknak? ! A lelkészek a polg. anyakönyvelés (1894. évi XXX. t.-c.) életbeléptetése óta is pontosan tartoznak vezetni az anyakönyveket, csak úgy mint előbb, csakhogy egy példányban azzal, hogy bár azok nem közokirat jellegűek, de kell hogy igaz, való adatokat tartalmazzanak. És van is arra utasítás, hamarjában nem tudom ugyan megmondani, hogy hol, hogy az általuk bejegyzett adatok helyességét kontrolirozni tartoznak önmaguk a lelkészek minden év végén a polg. anyakönyvből, hogy a nevek és dátumok egymást fedjék. A helyes kötelességtudásra ugyan nem is kellene utasítás, de hát ha megvan, jól van. Ez csak érvényét emelheti a lelkészi anyakönyveknek. De megvan annak érvénye magában a lelkészek pontos, lelkiismeretes kötelesség-tudásában is. Ha megvan, miért jönnénk önmagunkkal ellenkezésbe és kiváunók esetleg azt, hogy az 1895. okt. 1. utáni adatokat a polgári anyakönyvvezetőtől .kérjük ki, felesleges költséget okozva önmamagunknak ! Azt mondhatom, hogy ez eljárás nevetséges, mert van olyan közhatósági személy, aki hivatalos használatra, sympathiából-e, vagy törvény nem tudásból, ezt nem tudom, 1895. okt. 1. utánni anyakönyvi adatot is a lelkésztől kért. És kapott. És elfogadta hitelesnek. Velem megtörtént. De megtörténhetett mással is ez. Sőt tovább megyek. Privát ügyben is adtam ki anyakönyvi kivonatot az 1895. okt. 1. utáni időből. Természetesen ez esetben is, amennyiben bélyegmentes nem volt, kellően felbélyegezve. A díját is megadta az illető. Gondoltam „volenti non fit injuria.“ Ha te, vagy az a hatóság, ahová ezt viszed, elfogadja érvényesnek, én nekem a fejem nem fáj e miatt. És e dolog kapcsán alkalmilag megemlítem, hogy helyesnek tartanám azt, ha egyházunk egyeteme lépést tenne az iránt, hogy az anyakönyvi kivonatok kiváltási helye fakultatívvá tétessék mindenkire nézve, azon egy feltétel alatt, hogy azt magyar nyelven kiállítva kaphatja meg az egyházi hivataloktól is.

Tehát a kéznél levő pontos vagy biztosan tudott, vagy esetleg a beszerzendő hivatalos adatok alapján a