Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-13 / 2. szám
Tizenhetedik évfolyam. 2. szám. Pápa, 1907. január 13. A lap szellemi részét illető közlemények ... , Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden vasárnap. * K), hirdetések, reklamációk Faragó János - szerkesztő czimére küldendők. ===== -----főmunkatárs czimére küldendők. == r Ev elején. Nagy veszteséggel, szomorúsággal végződött az ó-év ránk nézve. A nagy veszteség hatása alatt állottunk az új-év kezdetén is. Ez foglalta le lapunk f. évi első számát egészen. Ezért nem mondhattuk el eddig, amit év elején mondani óhajtottunk. Most rákerítjük a sort. Mindenekelőtt fogadják legszívesebb köszönetünket mindazok, akik e lap szellemi és anyagi támogatásához készséggel hozzájárultak. Egyszersmind engedjék meg, hogy nagybecsű támogatásukat ez évben is szeretettel kérjük. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az elmúlt évben rendszerint túl voltunk halmozva közlendőkkel. Ez igazolja, hogy vidéki lelkésztársainkban és tanítóinkban állandóan megvolt nemcsak a munkakedv, de a jóakaratu érdeklődés is az iránt, hogy a korkérdések több oldalú megvitatásával s a helyi, de mégis közérdekű, avagy a buzgóságot itt és ott fokozni hivatott események közreadásával a közlemények változatossága és érdekessége fokozódjék. Igen jól esnék, ha jövőre is hasonló érdeklődést és készséget lenne szerencsénk tapasztalni szerte az egész egyházkerületben. Mindnyájunk jóakaratu érdeklődésére, munkájára és áldozatkészségére van szükségünk, hogy a közügy hasznára e lapot fenntarthassuk. Mivel egyházkerületünkben más, ehez hasonló egyházi lap nincs: nagyon természetes, hogy ennek a legellentétesebb vélemények találkozó helyének, küzdő terének kell lennie. Párt-lappá semmi irányban se lehet. Ne akadjon hát fenn senki, ha olyan vélemények is napvilágra jönnek benne, amelyek talán neki nem tetsző szélsőséget, vagy esetleg ferde irányt képviselnek, hanem ragadjon fegyvert: tollat és föltárván az ellenérveket és döntő bizonyítékot, legyen rajta, hogy győzzön a jobb. A bibliát szent könnyvünknek tartjuk, mégis vannak benne olyan följegyzések is, amelyeken sokan szinte megbotránkoznak. De hát a biblia az élet könyve. Az életben pedig vegyesen fordúlnak elő szép és csúnya, fölemelő és leverő események. így van ez a mai világban is. A hivő lélek, az okos ember egyformán hasznos tanulságot merít mindegyikből . . . Az újságok, az egyháziak ép úgy, mint a világiak, a mindennapi élet tüköréi és ellenőrei; szent hivatásuk, hogy a való életet hamisítatlauúl mutassák; hogy a figyelmes szemlélőnek lelkiismeretes munkáját végezzék. E közben nemcsak a szépet, a dicséretest kell észrevenniök, de azt is, ami csúnya, ami megrovásra méltó. Ha a szerkesztők és irók csak arra ügyelnének, hogy a saját kényelemszeretetük, egyéni kedvességük kárt ne szenvedjen; ha a gyomot írtó nehéz kapát soha kezükbe nem vennék, hanem mindig és mindenről csak dicséretet zengenének: akkor igen sokszor elárulnák a közérdeket; ha mindig csak magukra gondolnának és énjüket szolgálnák: akkor oktalanság volna meglátni azt is, ami nincs rendén, s amiből nagy károk háramlanak a közügyre. Ekkor azonban teljességgel méltatlanok lennének nemes hivatásukra. Olyan próféták lennének, akikre Jeremiás ezt mondta: »a prófétától fogva a papig mind csalárdok és gyógyítják az én népem leányának romlását hazugsággal, mondván : békesség, békesség, de ugyan nem Ion békesség !« Ha igazán a közügy előhaladását célzó elveket akarják szolgálni, pedig ezeket kell szolgálniok : akkor nem lehetnek a személyek szolgái. De épen itt van az a nagy kő, amibe lehetetlen bele nem ütközniök. Éppen e miatt keserves a helyzetük. Ha valahol baj van és nyíltan föltárják a helyzetet: úgy járnak, mint Jeremiás, akit »megragadának a papok és a próféták és az egész község, mondván: meg kell halálnak halálával halnod.« És bizony nem igen akadnak fejedelmek, s egész község, kik »azt mondanák a papoknak és a prófétáknak: nem méltó ez
