Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-07 / 1. szám
3 DUNÁNTTLI PROTESTÁNS LAP. 4 lenne. Embertársainkra nézve megköveteli, hogy ne legyünk személy válogatók. Tehát amit erénynek tartunk a gazdagoknál és előkelőknél, tartsuk annak és ismerjük el a szegényeknél és alacsonyabb állásban levőknél is; viszout amit bűnnek, mulasztásnak minősítünk és elitélünk a szegényeknél és alacsonyabb állásúaknál, ugyanazt ne szépítgessük, ne mentegessük, hanem nevezzük bűnnek és mulasztásnak a gazdagoknál és előkelőknél is. Ha e részben részrehajlók, személy válogatók vagyunk : igen nagy kárt tehetünk széles körben. Az emberek semmire se hajlandóbbak, mint az összehasonlítgatásokra 8 ezek folytán kínálkozó következtetéseknek sokszor túlzott levonására. Minél magasabb ponton teljesít valaki őrállói tisztet, annál vigyázóbbnak kell lennie e részben. Oda vész minden tekintély, mihelyt szembetűnő részrehajlást tapasztal a közönség. Az Isten iránt való fÖllétlen engedelmesség bizony sokszor ád kezünkbe keserű poharat családi életünkben és hivatalos működésünkben egyformán. Emberi természetünk, mely szereti a kényelmet, a testi békességet, hajlandó volna nagyon arra, hogy kiöntse azt a földre; de a magasabb kötelesség a megivását követeli. Ne tegyük ? ! Akkor a hűtlenség és engedetlenség bűnébe esünk mi magunk, másokat pedig félrevezetünk, megrontunk. Az Isten iránt való föltétien engedelmesség bizony sokszor ellenkezésbe hoz bennünket a hatalmasokkal, kik érdekeiket féltik, épp úgy, mint a szegény elhagyatottakkal, akik emberi jogaikat nagyobb mértékben követelik, mint eddig ; valamint azokkal, akik Isten nélkül és az ő törvényei nélkül akarnak alkotni új társadalmi rendet. Mit tegyünk ? Közönyösen, gyáván, kislelküen húzódjunk meg otthonunkban, várva a viharnak elvonulását! ? De hisz lehetetlen meg nem hallani az isteni szót, ami Illést a Hóreb barlangjából kihívta és a küzdő térre állította. Vagy olyanok legyünk, mint a nád : hajolva ide, hajolva oda; kétnyelvüek legyünk talán ? ! ígérjük a Krisztusnak : Uram, ha mindenek elhagynak is, én soha el nem hagylak — és a másik órában megtagadjuk ? ! Nem, nem szabad azt tennünk nekünk erőseknek kell lennünk Isten ereje által. Nem szabad haboznunk, ide s tova hajtatnunk a különböző szelek által Az őrállóknak határozott, világosan látó, bátor férfiaknak kell lenni ; olyanoknak, akikre nem illenek rá Ezsaiás szavai, miket műve 56 : 10—11. versében mond. Ily szempontokból vessünk számot magunkkal! Igyekeztünk-e a múltban felöltözni az Istennek, az ő géjének minden fegyverét, hogy megvívhassuk szent harcunkat első sorban az önmagunk kényelemszeretete és önzése ellen ; Isten és az emberiség közügye szolgálatában éberek voltunk-e; nem aludtunk-e, mikor vigyáznunk, őrködnünk kellett volna; s amit láttunk, lett légyen bár dicséretre méltó és örvendetes, vagy kárhoztatásra méltó és elszomorító — megmondottuk-e (Ézsaiás 21 : 6.) buzdításul és intésül ? ! Azt az igazságot, amelylyel Isten igéjéből megteljesedett a szivünk, nem rejtettük-e véka alá emberektől való félelem miatt?! Oly híven őrizték-e ajkaink a tudományt, hogy a nép bizalommal jön hozzánk törvényt kérdeni; mivelhogy mi a seregek urának követei vagyunk ? ! (Maiak. 2:7.) Avagy talán méltán sújtanak bennünket Jeremiás eme szavai: a prófétától fogva a papig mind csalárdok $ gyógyítják vala az én népem leányának romlását hazugsággal, mondván: békesség, békesség, de ugyan nem lön békesség. A mai idő valóban veszedelmes, gonosz. Erős próbára teszi anyaszentegyházunkat. Fokozott erővel rajta kell hát lenni ennek minden hű fiának, kivált a gyülekezetek közvetlen őrállóinak, a lelkészeknek, de a magasabb kormányzó hatóságok vezetőinek is, hogy felöltözzék az Istennek, az igazságnak, a tiszta, nemes életnek minden fegyverét, hogy megállhassanak és jó példát adhassanak; kell, hogy bátran, határozottan fújjanak bele az isteni igazságok trombitájába ; kell, hogy nyitott szemmel figyeljék az eseményeket és a hű őrálló éberségével megmondják, amit látnak. Ily elhatározással induljunk az uj esztendőbe és kérjük az Istent, erősítse meg ereje által a mi fegyverinket, hogy a tudatlanságnak, a babonának, a közönyösségnek és hitetlenségnek erősségeit leronthassuk, és az embereknek minden gondolatukat foglyul vihessük a Krisztusnak. K. J. A mi karácsonyfánk. Mióta „Bethlen Katalin keresztyén nőgyletünk“ megalakult, 14 vallásos estélyt és 3 szeretetvendégséget rendezett. Estélyeinkről még eddig sohasem volt alkalmam elszámolni nyilvánosan: már pedig, jó ha ezen estélyek által elért eredményeket összegezve, másoknak buzdítása végett is feltüntetjük. Röviden ez a célom jelen soraimmal. Amidőn ezelőtt 2 év és 4 hónappal a lévai egyház kebelében elfoglaltam a lelkészi állomást, mindenütt, úgy a lelki élet terén, a vallásosságban, mint egyházunk külsőképét illetőleg, romlás, pusztulás, visszaesés. haldoklás mutatkozott. Fájó szívvel tapasztaltam ezt ide jövetelem első napjaiban mindjárt. Az egyházmegyén utóbb olyan nyilatkozatot is hallottam vezető embertől, amely nem valami hizelgő volt a lévai egyházra. „Augiás istállójának“ is mondották, hol örökké van seperni való. Pedig a lévai nép vallásos érzésű, áldozatkész, jámbor nép, papját és tanítóját, ha érdemli, igen tudja szeretni. Ezen ió tulajdonságait meg is mutatta fokozott mértékben napjainkban. Szinte bámulatra méltó, hogy a mi népünk mire képes a szép és nemes eszmék diadaláért, ha bánni tudnak vele, ha megértetik vele az egyház érdekében kezdeményezett intézményeknek jóságát , hasznosságát, áldásthozó voltát: kész érette mindenét is feláldozni. Szépért, hasznosért lelkesülni tudó szive fogékony minden pillanatban áldozatkészségre, nemes cselekedetre. Csak tudni kell szólani szivéhez ; csak el kell találni a hangot, mely hozzáférkő
